Több településen vízkorlátozást kellett bevezetni. A kormány a felelős vízfogyasztásra kéri az embereket, vagyis lehetőleg ne locsoljanak és töltsék a medencéiket a hálózati vízről.
Vasárnap után hétfőn is új napi középhőmérsékleti rekord született Magyarországon, kedden pedig újabbra lehet számítani.
A múlt héten Nyugat-Európa felett kialakult hőkupola most Közép-Európa fölé kúszott.
A magyar kormány szerda estig meghosszabbította a legmagasabb, hármas szintű hőségriasztást országszerte. A kormány arra kérte a munkáltatókat, hogy a legmelegebb napközbeni órákban ne végeztessenek kemény fizikai munkát alkalmazottaikkal, ott pedig ahol megoldható az otthoni munkavégzés inkább álljanak át arra.
Budapest egyik legforgalmasabb csomópontján, a Széll Kálmán téren 39 fokot mértek árnyékban. A magyar vidéken harmadik napja 40 fok feletti hőmérsékletet mérnek. A kánikula miatt több megyéből jelentettek vízhiányt, a főváros környékén pedig akadozik a vasúti közlekedés, mert a motorvonatok túlmelegedtek.
,,A városokban sokkal magasabb hőmérsékleteket lehet mérni, ugyanis a betonfelszín sokkal jobban ki tudja sugározni a meleget, mint a fűves terület. Emiatt akár jónéhány fokkal magasabb hőmérsékletet lehet mérni akár 1-2 méterrel a betonfelszín fölött. Magán a betonon pedig nem ritka az 50-60 fokos hőmérséklet sem." - mondta az Euronews-nak Vaszkó András veszélyjelző meteorológus.
Hozzátett, hogy a szélsődéges időjárás egyértelműen a klímaváltozás számlájára írható, és a globális trendet jól mutatja, hogy múlt hétvégén 5 európai országban is megdőlt az abszolút melegrekord.
,,Ez az állapot rendkívülinek mondható. Egymás után dőlnek meg a napi rekordok, mind a maximum hőmérséklet terén, mind pedig a legmagasabb minimum hőmérséklet, vagyis a legmelegebb éjszakák terén. És most valóban van esély arra, hogy kedd estig megdőljön a valaha mért legmagasabb hőmérséklet, amit hitelesítettek. Ez 41,9 fok volt, amelyet 2007 július 20-án mértek Kiskunhalason." - mondta Vaszkó András.
A kánikula miatt országszerte több mint 400 helyen osztottak vizet, 110 településen vezettek be vízkorlátozást és sokfelé párakapukat állítottak. Budapesten 22 ideiglenes ivókutat üzemeltek be.
A meteorológusok arra számítanak, hogy legkésőbb csütörtökre elvonul Magyarország felől az afrikai meleget összegyűjtú úgynevezett hőkupola, és egy kis zápor kíséretében megérkezik a frissítő, hűvösebb idő.