Szakértők: kiskapu aláássa az EU 2036-tól érvényes átmeneti klímacéljait
Az EU-t azzal vádolják, hogy „gyengíti klímavédelmi vezető szerepét”, miután rábólintott a 2040-re szóló átmeneti kibocsátási célra.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Múlt héten az Európai Tanács hivatalosan elfogadta a módosított európai klímatörvényt. Ez azt jelenti, hogy 2040-ig a tagállamoknak nettó üvegházhatású gázkibocsátásukat az 1990-es szinthez képest 90 százalékkal kell csökkenteniük.
A Tanács szerint az átmeneti célkitűzés segít megerősíteni az EU pályáját afelé, hogy 2050-re a gazdaság valamennyi ágazatában elérje a klímasemlegességet. Ez azt jelenti, hogy a légkörbe jutó, hőt csapdába ejtő kibocsátásokat ellensúlyozzák az azokat egyenértékben elnyelő intézkedések, így nincs nettó hozzájárulás a globális felmelegedéshez.
„Az EU továbbra is elkötelezett amellett, hogy élen járjon a klímaváltozás elleni globális küzdelemben, miközben óvja versenyképességünket, és gondoskodik arról, hogy senki ne maradjon le” – mondja Maria Panayiotou, a Ciprusi Köztársaság mezőgazdasági, vidéki fejlesztési és környezetvédelmi minisztere.
„A mérföldkőnek számító, 2040-re szóló klímacél elfogadása megadja az iparnak, a polgároknak és a befektetőknek azt a biztonságot, amelyre a következő évtized tiszta átmenetéhez szükségük van.”
Elég ambiciózus az EU 2040-es klímacélja?
2023-ban az Európai Tudományos Tanácsadó Testület az Éghajlatváltozásról azt javasolta, hogy az EU törekedjen arra, hogy 2040-re az iparosodás előtti szinthez képest 90–95 százalékkal csökkentse nettó kibocsátását.
Az uniós jóváhagyott cél így az ajánlott tartomány alsó szélén van, ugyanakkor megfelel a független testület iránymutatásának.
Sarah Heck, a Climate Action Tracker (forrás: angol) munkatársa az Euronews Greennek azt mondja, hogy bár az átmeneti cél „pozitív”, egy vitatott kiskapu azzal fenyeget, hogy késlelteti a „valódi, ambiciózus kibocsátáscsökkentést az EU-ban”.
Ennek oka, hogy 2036-tól kezdve az 1990-es uniós nettó kibocsátás legfeljebb 5 százalékának megfelelő mennyiségben „magas minőségű nemzetközi jóváírásokat” lehet beszámítani a 2040-es cél teljesítésébe. Ez lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy más országok kibocsátáscsökkentő projektjei által termelt krediteket vásároljanak, és ezeket saját céljaik részeként könyveljék el.
Ilyen rendszert már olyan országok is alkalmaznak, mint Japán, ami egyben azt is jelenti, hogy a kibocsátáscsökkentésnek csak 85 százalékát kell az EU-n belül elérni.
Az EU Tanácsa szerint ezeknek a krediteknek a partnerországokban megvalósuló, az üvegházhatású gázok csökkentését célzó „hiteles tevékenységeken” kell alapulniuk, összhangban a Párizsi Megállapodással. Heck szerint azonban a jelenlegi garanciák „elégtelenek” ennek biztosításához.
„Ez kockázatos visszalépés, amely aláássa azt az elvet, hogy a klímacéloknak valódi, hazai kibocsátáscsökkentést kellene ösztönözniük” – mondja.
Az EU 2021-ben már megszüntette a nemzetközi jóváírások használatát, mert attól tartott, hogy az uniós kibocsátás-kereskedelmi rendszert elárasztják az olcsó, gyenge minőségű kreditek, amelyek gyengítik a kibocsátáscsökkentés ösztönzését.
„A kompenzációk újbóli bevezetése súlyosan gyengíti az EU hazai ambícióját, mert teret ad a könyvelési kiskapuknak, és kockára teszi az uniós nettó zéró cél elérését” – teszi hozzá Heck.
Mi hiányzik az EU 2040-es klímacéljából?
A Climate Action Tracker arra figyelmeztet, hogy az EU 2040-es klímacéljai „sem egyértelműséget, sem kellő ambíciót” nem mutatnak sem a földhasználati ágazat, sem a 2030 utáni pálya tekintetében.
Az EU nem határozott meg külön földhasználati, földhasználat-változási és erdőgazdálkodási (LULUCF) célokat 2035-re vagy 2040-re. Ez az ágazat foglalja magában azokat az üvegházhatásúgáz-kibocsátásokat és -elnyeléseket, amelyek az emberi tevékenység által közvetlenül okozott földhasználatból, földhasználat-változásból és erdészeti tevékenységekből származnak.
A szén megkötése elsősorban az erdőkben és a gyepekben történik, míg szénveszteség jelentkezik a meglévő szántóterületeken, illetve azokon a természetes területeken, amelyeket szántóvá vagy beépített területté alakítanak.
Heck szerint a LULUCF-célok hiánya miatt „nehezen érthető”, hogy az uniós csökkentések mekkora része származik majd valódi kibocsátáscsökkentésből, és mekkora része a földhasználati nyelők növeléséből.
Túlzottan támaszkodik az EU a szén-dioxid-tárolásra?
A módosított klímatörvény további olyan kulcselemeket is rögzít, amelyeket a Bizottságnak figyelembe kell vennie a 2030 utáni időszakra vonatkozó javaslatok előkészítésekor. Ezek közé tartoznak az EU-n belüli, tartós szén-dioxid-eltávolítások (CCS), amikor a kibocsátást a légkörből fogják be és tartósan tárolják.
„A 2040-es klímacél hatásvizsgálatában az uniós forgatókönyvek azt vetítik előre, hogy 2040-ig több százmillió tonna CO2-t kell majd befogni és tárolni” – mondja Heck.
„Létfontosságú, hogy a CCS-rendszerek a mélyreható kibocsátáscsökkentést egészítsék ki, ne pedig helyettesítsék. Ha túlságosan a kivonásra vagy a tárolásra támaszkodunk, azzal kockáztatjuk a fosszilis tüzelőanyagoktól való szerkezeti átállás elodázását.”