Az izraeli védelmi miniszter megelőző csapásról, Donald Trump amerikai elnök jelentős harci műveletekről beszélt.
Izrael és az Egyesült Államok szombaton összehangolt támadást indított Irán ellen, amelyet Izrael védelmi minisztere „megelőző” csapásnak, Donald Trump amerikai elnök pedig jelentős harci műveleteknek nevezett.
Trump azt mondta, az Iránban megindított harci műveletek célja az amerikai nép védelme az iráni rezsim által jelentett közvetlen fenyegetések kiküszöbölésével.
Az izraeli védelmi minisztérium nyilatkozata szerint a támadást „a fenyegetések kiküszöbölése” érdekében hajtották végre, illetve Izrael egész területén „különleges és állandó szükségállapotot” hirdettek megtorló csapásokra számítva.
Médiajelentések szerint az első csapások Iránban Ali Hamenei ajatollah irodái közelében történtek, a legfőbb vezető azonban a csapások idején nem az iráni fővárosban, hanem egy titkos helyen tartózkodott.
Teheránban füstfelhő emelkedett fel a város központjából, illetve öt további városban hallottak robbanásokat az iráni médiában megjelentek szerint.
Az Egyesült Államok és Irán között feszült a viszony, miközben megpróbálnak megállapodásra jutni az ázsiai ország nukleáris tevékenységének korlátozásáról.