A USS Gerald Ford és az őt kísérő csoportosulás csütörtökön kapott parancsot, hogy vegye az irányt a Karib-tengerről a Közép-Kelet felé. Ha a végcél a Perzsa-öböl térsége, akkor az USA már két repülőgéphordozót fog azonos körzetben tartani, ami ritkaság.
Az Irán körül kialakult válság közepette - az Ománban folyó tárgyalások ellenére is - többször felmerült, hogy az Egyesült Államok újabb hordozó-csoportot telepít a térségbe, hogy növelje a Teheránra gyakorolt katonai és lélektani nyomást.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A katonai elemzők többsége egy ilyen lépést feleslegesnek ítélt, mivel a USS Abraham Lincoln jelenléte elegendő bármilyen csapás végrehajtására Irán ellen, de most úgy tűnik, hogy Donald Trump teljesen biztosra akar menni, és ismét jelezni akarja a katonai opció lehetőségét, ha Teherán nem fogadja el a diplomáciai megoldásokat.
A hordozók különösen alkalmasak erre, mivel nem igényelnek külföldi bázisokat, és politikailag rugalmasan alkalmazhatók.
Az elmúlt napokban viszont az iráni vezetés határozottan jelezte, hogy nem hajlandó semmilyen engedményre a nukleáris dúsítások, a rakétaprogram és az általa finanszírozott proxy haderők tekintetében, így erre adott válasznak is tekinthető az újabb hordozó áttelepítése.
Az amerikai haditengerészet legmodernebb repülőgép-hordozója, a USS Gerald R. Ford (CVN-78) az elmúlt napokban az online találgatások középpontjába került. Eddig a Karib-térségben állomásozott, majd elterjedt, hogy a Közel-Kelet felé tart. Sokáig ezt semmi nem támasztotta alá, de most a The New York Times arról ír, hogy a hajót valóban a térségbe vezénylik, hogy csatlakozzon egy már ott lévő hordozóhoz.
Ha az értesülés pontos, Washington rövid időn belül két szuperhordozót koncentrálhat Irán közelében, ami ritka és stratégiai jelentőségű lépés.
Az utóbbi évtizedekben mindössze háromszor esett meg, hogy két vagy több anyahajó együtt és egyszerre legyen aktív ugyanabban a körzetben: 2003-ban az Irak elleni háborúban (6 egység), majd az Iránnal szembeni nukleáris fenyegetés csúcspontján 2011-ben (2 egység), végül a Hamász terrortámadása és a gázai háború idején (a USS Gerald R. Ford és a USS Dwight D. Eisenhower).
Egyetlen hordozó is egy közepes méretű légierőnek felel meg; a kettő együtt viszont már egy regionális háború kezdeti szakaszát is képes önállóan támogatni.
A Ford hordozó csapásmérő köteléke a Karib-térségben egyre aktívabban lépett fel a venezuelai olajexport ellen. A műveletek célja az illegális vagy szankciókat megkerülő szállítmányok feltartóztatása, illetve az úgynevezett „shadow fleet” visszaszorítása volt.
Egy nukleáris szuperhordozó a feladathoz túlméretezettnek tűnhet, ám több okból is logikus, mert folyamatos légi felderítést és ellenőrzést biztosít, különleges műveleti képességekkel rendelkezik, helikopteres fedélzeti akciókat hajthat végre, és ami talán a legfontosabb: elrettentő szerepet játszik a regionális szereplők felé.
A puszta jelenlét egyben politikai üzenet is arra, hogy Washington kész katonai eszközökkel érvényt szerezni az energiapolitikai és szankciós céloknak a teljes északi féltekén.
A lap szerint a hajó legénységét már tájékoztatták az új feladatról: a Ford a Közel-Keletre indul, és csatlakozik a már a térség közelében tartózkodó USS Abraham Lincoln (CVN-72) hordozó-csapásmérő csoporthoz.
Ha ez megtörténik, akkor két teljes értékű amerikai szuperhordozó lesz egy időben a Perzsa-öböl térségében, a csapásmérő kapacitás gyakorlatilag megduplázódik, és az USA azonnali és nagyszabású légi hadműveletre is képessé válik. Ez azért lehet fontos szempont, mert a teheráni vezetés azzal fenyegetőzik, hogy ellencsapásként amerikai célpontokra mér csapást az egész régióban.
Taktikailag érthető, hogy az USA az egyik hordócsoporttal Iránt tartja sakkban, míg a másik egység a saját erőket fenyegető csapásokra koncentrál. Egyben feladata lehet a tengeri útvonalak biztosítása, és főként a Hormuzi-szoros hajózhatóságának fenntartása.
A menetidő 2-3 hét, folyamatos tengeri utántöltés mellett, és több kísérő rombolóval és logisztikai hajóval kísérve.
Miért nem a Távol-Keletről vonták el?
Az amerikai stratégia középpontjában továbbra is Kína áll, ezért az Indo–Pacific térségből csak végső esetben vonnak el hordozót. Ott jelenleg a Japánban állomásozó USS George Washington (CVN-73) biztosítja az állandó előretolt jelenlétet, amelyet Washington nem hagyhat üresen. A Ford áthelyezése ezért inkább „plusz kapacitás” küldését jelenti, nem pedig egy másik front gyengítését.
A döntésről egyelőre nem jelent meg hivatalos Pentagon-közlemény. Az ilyen lépések gyakran csak akkor válnak nyilvánossá, amikor a hajó már úton van. Ez azt jelenti, hogy a következő hetekben a Ford mozgása az egyik legfontosabb jelzője lesz annak, mennyire közeledik a térség egy újabb nagyobb válsághoz.
A kérdés már nem az, hogy a hajó hová tart, hanem hogy Washington mire készül: csak a nyomást fokozza, vagy belevág egy katonai akcióba?