A kongresszusi bizottság meghallgatásán az amerikai külügyminiszter azt árulta el, hogy az USA-nak nincs terve egy Ali Khamenei utáni korszakra. A sötétben való tapogatózás közepette a katonai konfrontáció veszélye fokozódik.
A miniszter „nyitott kérdésnek” nevezte a felvetést, amire szerinte senki nem tudja a választ. Ennek oka az Iráni Forradalmi Gárda mély beépültsége az államrendbe, és emiatt gyakran egyenruhások fogalmaznak meg politikai nyilatkozatokat, miközben nem tudni hogy azok milyen viszonyban vannak a legfőbb papi vezető akaratával.
Rubio szerint abban kell reménykedni, hogy lesz a rendszeren belül egy mérsékelt valaki, aki levezényli a békés átmenetet. A helyzet sokkal összetettebb lesz, mint ahogy most elképzeljük, ezért mély és alapos gondolkodásra lesz szükség. Arról nem tett említést, hogy egy ellenzéki vagy egy emigráns is szóba jöhet-e rezsimváltás esetén.
Szavai szerint Irán „valószínűleg gyengébb, mint valaha” a 2025–26-os belső válság és tüntetések után, és a kormányzat súlyos belső problémákkal küzd, különösen gazdasági összeomlással és politikai legitimitás-válsággal.
Trump, Rubio és az adminisztráció számára az iráni helyzet számos ismeretlen tényezőt foglal magában. A 2025/26-os országos tiltakozáshullám nem csak gazdasági, hanem politikai legitimitási válságot is okozott, ami gyengítheti a rezsimet, de nem vezet automatikusan konszenzusos utódláshoz. A tüntetések, a brutalitás és a gazdasági nyomás kombinációja olyan válságot teremtett, amelynek kimenetele bizonytalan.
Rubio ezt úgy fogalmazta meg, hogy a rezsim gyenge ugyan, de egyelőre nem látszik a helyére egy világos alternatíva.
Az USA számára fokozott nehézséget jelent, hogy egyszerre kellene kezelnie Irán belső válságát és a regionális feszültségeket, valamint Teherán nukleáris programját és az izraeli-iráni konfrontációt. ), ami bonyolítja a stratégiát.
Rubio óvatos válasza tükrözi, hogy Washingtonnak nincsen kész forgatókönyve egy Khamenei-utáni, stabil Iránra – vagy legalábbis nincs olyan terv, amit nyilvánosan kommunikálni tudna.
Irán politikai rendszere alapjaiban tér el a klasszikus, választott elnökből vagy parlamentből álló demokráciáktól. A hatalom csúcsán a legfelsőbb papi vezető (Rahbar) áll, aki egy személyben vallási és politikai autoritás, de nem a nép választja, hanem egy zárt testület, a Szakértők Tanácsa. Ez a testület szimbolikusan legitimálja a vezetőt, és a valós hatalom gyakorlása szinte kizárólag a főpap és szűk belső köre kezében összpontosul.
A gyakorlatban az utódlás kérdése eddig csak egyszer került elő, amikor a jelenlegi Legfelsőbb Vezető Ali Khamenei 1989-ben követte elődjét, Ruhollah Khomeinit. Azóta a hatalmi mechanizmus soha nem lett kipróbálva egy tényleges utódlás során. Emiatt a hatalmi rendszer egyetlen személyre koncentrálódott, ami nagyon megnehezíti az utódlás kérdését.
A testület elvben jelölhet bármilyen ajatollah-rangú személyt, de a gyakorlatban a döntést meghatározza a jelenlegi hatalom érdeke és a Forradalmi Gárda befolyása. Ezért amikor ma a nemzetközi közvélemény vagy amerikai döntéshozók arról beszélnek, hogy „senki sem tudja, ki jönne Khamenei után”, az nem kitérő válasz, mert tényleg nincs olyan konszenzusos, ismert és kijelölt utódlási vonal, amely automatikusan életbe léphetne bármilyen válság esetén.
Kik lehetnek az esélyesek?
Az utódlási folyamathoz - legalábbis elviekben - papíron szükséges a vallási-ideológiai és politikai jogosultság megléte, valamint a tárgyalóképes potenciál felmérése.
Modzstaba Khamanei (a főpap fia), a belső rendszeren belül gyakran emlegetett és „örökösnek” tekintett figura, akit a jelenlegi vezetés családi és bizalmi alapon készíthet fel a pozícióra. Ugyanakkor a Szakértők Tanácsa elméletileg önállóan dönt, így még ha Khamenei fia „privát szándékként” is favorizált, a szavazás kimenetele nem garantált.
Többek között azért sem, mert a jelöltnek kiemelkedő vallási tekintéllyel kell rendelkeznie, ami esetében nem áll fenn, és ajatollahi rangja sincs. Hasonló dilemma Ebrahim Raiszi elnök esetében is fennállt, akit sokan utódnak tekintettek, noha a vallási kritériumoknak ő sem felelt meg. Helikopterbalesete és halála azonban a vitát lezárta.
Raiszi óta nem tűnt fel olyan fajsúlyos és karakteres személy, akinek esélye lehet a papi tanács szigorú feltételeit megkerülni valamilyen kompromisszummal vagy felmentéssel. A jelenlegi államelnököt Maszúd Pezeskjánt az elemzők gyakorlatilag esélytelennek tartják.
Raiszi elnök halála óta Irán nemzetközi kapcsolatai rendkívül beszűkültek. A szerencsétlenül járt vezető nagy energiákkal építette Irán pozícióit, de halálával ezek gyakorlatilag megszűntek. Most viszont egy olyan új vezetőre lenne szüksége az országnak, aki a súlyos gazdasági viszonyok közepette a Nyugat felé is nyitni tud.
Az IRGC-hoz kötődő magas rangú vallási-katonai vezetők nem feltétlenül rendelkeznek jelentős nemzetközi legitimációval vagy tárgyalási képességgel. Bár a konzervatív vallási vezetők a Szakértők Tanácsában kézenfekvő jelöltek lehetnének, de nem valószínű, hogy tárgyalóképes politikai programot tudnának felmutatni. Emellett a nép előtt és a külföld szemében jószerivel ismeretlenek, és többségükben nagyon magas korúak.