A grönlandi vita hevében jelentette ki az elnök, hogy nem szeretne egy napon arra ébredni, hogy Oroszország (vagy Kína) a szomszédja. Vélhetően senki nem szólt neki, hogy ez már rég megtörtént.
A Bering-szoros kellős közepén, Oroszország és az Egyesült Államok között két apró sziget fekszik egymással szemben, néhány kilométerre egymástól. Tucatnyi híd is van a világon, amelyek jóval hosszabbak, mint a két Diomede-sziget közti távolság, mégis, ennek a szorosnak aránytalanul nagy jelentősége van. Kevés hely akad a világon, ahol a nagyhatalmi rivalizálás, a birodalmi múlt és a modernkori geopolitika szó szerint „karnyújtásnyira” kerül egymástól.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ráadásul a két sziget között fut a nemzetközi időzóna, vagyis amikor Oroszországban már hétfő dél van, az Egyesült Államokban még csak vasárnap délután.
A Nagy-Diomede sziget orosz tulajdon, a kisebb pedig amerikai
A történet jóval az Egyesült Államok alaszkai terjeszkedése előtt kezdődött. A szigeteket évszázadokon át inuit közösségek lakták, amelyek számára a tengeri vadászat, a szezonális mozgás és a térség természetes átjárhatósága volt a mindennapi élet alapja. Számukra a két sziget nem határt, hanem kapcsolatot jelentett. Politikai jelentés csak később, a nagyhatalmi térképezés korszakában rakódott a térségre.
Az áttörést az 1867-es alaszkai adásvételi szerződés hozta meg, amikor az orosz államkincstár Alaszkát eladta az Egyesült Államoknak. A szerződés nem nevezte meg külön a szigeteket, de rögzítette az államhatárt a Bering-szorosban.
Ez a vonal a két sziget között futott végig, és ezzel jogilag eldöntötte a hovatartozásukat. A keletebbre fekvő Kis-Diomede amerikai terület lett, míg a nyugatabbra fekvő Nagy-Diomede Oroszországnál maradt. A döntés akkoriban technikai részletnek tűnt, és stratégiai súlya csak később vált nyilvánvalóvá.
A 20. század elején a szigetek még mindig inkább perifériának számítottak, ám a hidegháború idején hirtelen a világpolitika egyik legélesebb törésvonalává váltak. A Nagy-Diomede szigetét a Szovjetunió kiürítette és katonai ellenőrzés alá vonta, míg a Kis-Diomede megmaradt egy apró, elszigetelt alaszkai közösség lakóhelyének.
A két sziget között húzódó tengeri sáv nemcsak államhatár volt, hanem a nemzetközi dátumválasztó vonal is, ami tovább erősítette a hely szimbolikáját. Az egyik oldalon „tegnap” van, a másikon „holnap” lesz, miközben a fizikai távolság alig néhány kilométer.
A hidegháború éveiben a Diomede-szigetek körzete az amerikai–szovjet szembenállás legkonkrétabb földrajzi megtestesülésévé vált. Bár közvetlen katonai összecsapás soha nem történt itt, a térség állandó megfigyelés alatt állt, és a befagyott tengeren való átkelés gondolata inkább szimbolikus fenyegetésként, mint reális lehetőségként élt a katonai tervezésben. A szigetek így a „közelség, de elérhetetlenség” hidegháborús szimbólumai lettek.
Mi a helyzet ma a vasárnap-hétfő vonalon?
Napjainkban a Diomede-szigetek státusza jogilag változatlan, politikailag azonban ismét felértékelődött. A Nagy-Diomede továbbra is lakatlan orosz fennhatóság, korlátozott katonai jelenléttel és megfigyelési funkcióval. A Kis-Diomede ezzel szemben ma is lakott, bár elszigetelt település, amely erősen függ az alaszkai ellátási láncoktól. A két sziget közötti kapcsolat a gyakorlatban megszűnt, a határvonal átlépése pedig szigorúan tiltott.
A mai geopolitikai környezetben a Diomede-szigetek újra emlékeztetnek arra, milyen közel van egymáshoz Oroszország és az Egyesült Államok nemcsak politikai értelemben, hanem szó szerint földrajzilag, és egy adott pillanatban akár katonailag is.
2024-ben az USA a viccek körébe sorolta a hírt, mely szerint Vlagyimir Putyin arra utasította kormányát, hogy vizsgálja ki és „jogilag védje meg” az ország egykori külföldi ingatlanjait. Ebbe a körbe a cári Oroszország régi külbirtokai is érthetők, így Alaszka amerikai szövetségi állam is.
Az elnöki rendelet külön pénzkeretet biztosított a „történelmi vagyonfelmérésre”, és ezzel felkeltette a katonai bloggerek figyelmét is. Legtöbbjük a volt Szovjetunió utódállamainak „átvizsgálását” emlegeti (Közép-Ázsia, a Baltikum, Azerbajdzsán, Örményország, Grúzia), de többen arról is ábrándoznak a Telegram csatornákon, hogy Putyin illegálisnak nyilváníthatja Alaszka 1867-es eladását az Egyesült Államoknak. (Mindenesetre nincs hír arról, hogy alaszkai látogatása során a vendég elvetette volna ezt a témát Donald Trumpnak...)
Alaszka sorsát az pecsételte meg, hogy az 1853-56 között vívott vesztes krími háborúban a cári kincstár teljesen kiapadt. A költséges reformokon dolgozó I. Miklós cár - mondhatni kínjában - eltékozolta amerikai külbirtokát, amivel amúgy sem tudott túl sokat kezdeni, ezért tehát elsőre jó ötletnek tűnt. Ma már bánják, miként Franciaország is a bagóért eladott Louisianát.
Az uralkodó attól is tarthatott, hogy képtelen lenne Alaszkát megtartani egy brit flottatámadás esetén, hiszen Kanada akkor még brit felségterület volt, ezért 1861-ben bejelentette a washingtoni kormánynak a hatalmas terület eladási szándékát.
A tárgyalásokat megtörte az amerikai polgárháború, ezért csak azután írhatta alá a csekket Andrew Johnson elnök 7,2 millió dollár értékű arany értékben – cserébe egy 1,7 millió négyzetkilométeres területért. Az eladás joggal nevezhető herdálásnak, mivel mai értékén mindössze 125 millió dollárnak felel meg, azaz olcsóbb, mint például Donald Trump floridai birtoka.
A terület további száz évig amerikai külbirtok (exklávé) maradt, és csak 1959-ben vált az Egyesült Államok tagállamává, egyben a legnagyobbá is.
Nem sokkal később Szergej Mironov orosz honatya felmelegítette a témát, amikor arra célzott, hogy Moszkva a jövőben visszaszerzi korábbi területeit. A képviselő felvetette, hogy Venezuela éppen akkor annektálta egyik szomszédja, Suriname jókora részét, és mindezt az Egyesült Államok orra előtt. „Ideje, hogy Amerika elgondolkodjon a jövőjéről, beleértve Alaszkát is” – írta Mironov az X-en.
A felvetés ezért nem teljesen tréfadolog, mert az Egyesült Államok számára Alaszka stratégiai terület, amely a legközelebb esik Oroszországhoz (86 km), és ahol 9 katonai támaszpontot működtet.
A Diomede-szigetek története így nem csak egy elfeledett határalku krónikája, mert kicsiben mutatja meg, hogyan válhat egy kies földdarab a világrend változásainak szereplőjévé. Grönland esetében ez különösen figyelmeztető.