Washington válasza továbbra is mereven elutasító.
Az amerikai külügyminisztérium megismételte, hogy Washington álláspontja az F-35 török beszerzésével kapcsolatban változatlan. Az elutasítás oka az Amerika ellenségeivel szembeni szankciós törvény, a CAATSA.
"Az Egyesült Államok álláspontja az orosz Sz-400-as légvédelmi rendszer törökországi beszerzésével és további birtoklásával kapcsolatban nem változott" - közölte a State Department.
Marco Rubio hivatalának közlése válasz arra a szeptember végi levélre, amelyet több kongresszusi képviselő intézett a kormányhoz. A kétpári törvényhozókat az az aggodalom vezette, hogy - tudomásuk szerint - folytatódnak a kormány egyeztetései az F-35 program megújításáról Törökországgal.
Válaszában a Külügyminisztérium megerősítette, hogy a vásárlás fő akadálya az, hogy Ankara nem mondta fel az orosz S-400 védelmi rendszerek beszerzését és rendszerben tartását.
Az előzmények
Az Egyesült Államok és Törökország közötti F-35-vita évek óta az egyik legélesebb törésvonal a NATO-n belül, és jóval túlmutat egy egyszerű fegyverbeszerzési ügyön. A mostani külügyminisztériumi állásfoglalás – amely megerősíti, hogy Washington álláspontja nem változott – valójában egy hosszú ideje befagyott stratégiai konfliktus újabb megerősítése.
Törökország a 2000-es évek elején még kulcsszereplője volt a F-35 Lightning II programnak. Ankara 2002-ben csatlakozott a Joint Strike Fighter kezdeményezéshez, alapító partnerként, több mint 1,4 milliárd dolláros befektetéssel. A török légierő tervei szerint száz F-35A vadászbombázó váltotta volna le fokozatosan az elöregedő F-16-os flottát.
2018-ban már le is gyártották az első, török felségjelzésű F-35-ösöket, ám ezek az Egyesült Államokban maradtak, és soha nem kerültek átadásra Ankarának.
A fordulópontot Törökország döntése jelentette az orosz S-400 légvédelmi rendszer megvásárlásáról. Ankara 2017-ben kötött szerződést Moszkvával, az első szállítmányok pedig 2019 nyarán érkeztek meg.
Washington és több NATO-szövetséges már a szerződés aláírásakor világossá tette, hogy az orosz S-400 és az amerikai F-35 egyidejű üzemeltetése elfogadhatatlan. A washingtoni álláspont szerint az orosz rendszer jelenléte súlyos hírszerzési és technológiai kockázatot jelentene, mivel lehetőséget adhatna Oroszországnak az F-35 lopakodó képességeinek és szenzorrendszereinek feltérképezésére.
Eközben Izrael is folyamatosan figyelmeztetett a török ügylet veszélyeire, mondván, hogy Ankara iszlamista-barát vonalvezetése stratégiai veszélyeket jelent a Közel-Keleten. Jeruzsálem rendre szóvá tette a török–orosz S–400-ügyletet is, ami nem pusztán technikai kérdés. Ankara iszlamista-barát külpolitikai irányvonala szerintük közvetlen stratégiai kockázatot jelent a Közel-Kelet biztonsági egyensúlyára.
A konfliktus jogi keretét az úgynevezett CAATSA-törvény adja, amely kötelező szankciókat ír elő minden olyan állammal szemben, amely jelentős védelmi beszerzést hajt végre Oroszországtól. A Külügyminisztérium következetesen hivatkozik arra, hogy ebben az ügyben nincs politikai mozgástér, és amíg az S-400 Törökország birtokában van, addig az F-35 programba való visszatérés jogilag kizárt.
A kérdésben ritka kétpárti konszenzus alakult ki a Capitolban. Demokraták és republikánusok egyaránt úgy látják, hogy Törökország nem ülhet egyszerre két székben, azaz nem lehet az egyik oldalon az Egyesült Államok legérzékenyebb haditechnikai programjának résztvevője, miközben a másikon egy orosz stratégiai fegyverrendszert üzemeltet.
A Szenátusban és a Képviselőházban is többször hangsúlyozták, hogy ez nem alku vagy politikai jóindulat kérdése, hanem alapvető nemzetbiztonsági kockázat.
Ankara ezzel szemben következetesen szuverén döntésként kezeli az S-400 beszerzését. A török vezetés arra hivatkozik, hogy korábban megpróbált nyugati alternatívákat beszerezni, elsősorban Patriot rendszert, de ezek eladási feltételei nem feleltek meg a török elvárásoknak. Recep Tayyip Erdoğan elnök többször is kijelentette, hogy nem hátrál ki egy már megkötött szerződésből.
Ugyanakkor az is beszédes, hogy az S-400-asokat a mai napig nem integrálták teljes értékűen a török légvédelembe, ami arra utal, hogy Ankara igyekszik nyitva hagyni a további diplomáciai manőverezés lehetőségét, mert még nem csapta be maga mögött az ajtót a vitában.
A patthelyzet hosszú távon is meghatározza az amerikai–török védelmi kapcsolatokat. Ankara az F-35 helyett saját F-16-os flottája modernizációjában is gondolkodik. Törökország ennek a típusnak az egyik legnagyobb üzemeltetője, 260-280 aktív darabbal, ami bőven elég számára bármely régiós támadással szemben. Emellett nagyon számít saját KAAN vadászgép-programjának sikerében is.
A mostani amerikai állásfoglalás ezért felfogható úgy is, hogy elsősorban nem Törökországnak szól, hanem a Kongresszus megnyugtatását szolgálja. Washington üzenete egyértelmű: nincs titkos alku, nincs kivétel a szabály alól, és a CAATSA alkalmazása nem alku tárgya. Mindaddig, amíg az S-400 Törökország területén marad, az F-35-ösök visszatérésére nincs reális esély, de lehetséges egy kiút.
Politikai tekintetben Washington számára Törökország továbbra is nélkülözhetetlen partner, de egyre nehezebben kezelhető, mint NATO-szövetséges. Ezért az F-35-ügy nem lezárt fejezet, hanem egy elhúzódó stratégiai konfliktus szimbolikus középpontja, amely azt mutatja, hogy mennyire megváltozott a bizalmi viszony a két fél között az elmúlt évtizedben.