„Moszkva azt mondta nekünk: ha hozzányúlunk a pénzéhez, a következményeket örökké érezni fogjuk”
Kemény orosz fenyegetés nehezedett Belgiumra a befagyasztott vagyonról szóló döntés előtt.
Az Európai Unió decemberi csúcstalálkozója politikai csatározássá fajult, miután a tagállamok hetekig nem tudtak megállapodni arról, hogy a Moszkva elleni szankciók keretében befagyasztott több száz milliárd eurónyi orosz állami vagyonból miként lehetne finanszírozni Ukrajna háborús kiadásait és gazdasági újjáépítését. A terv különösen Belgium ellenállása miatt ütközött falba és végül meg is bukott, és az Unió arra kényszerült, hogy egy alternatív megoldást válasszon, aminek részleteit itt foglaltuk össze.
Az előzmények nem csak borúsak, de kifejezetten ijesztőek voltak
Az nem vitatható, hogy az Európai Bizottság eredeti javaslata valóban felvetett súlyos jogi és politikai kérdéseket, amelyek tartogattak kockázatokat a támogatók számára. Emellett viszont több nagy európai lap is hangsúlyozza, hogy a kudarcnak döntő oka volt a Belgiumra és annak miniszterelnökére helyezett orosz nyomás is.
A The Guardiannek nyilatkozó európai hírszerző ügynökségek szerint a megfélemlítő kampány közvetlen célpontja volt a befagyasztott vagyont kezelő központ vezetője és más kulcsfontosságú személyiségek.
A biztonsági tisztviselők úgy vélik, hogy az elrettentési kampányért az orosz GRU katonai hírszerzés a felelős, bár ennek mértékéről vita folyik. „Biztos, hogy a megfélemlítés taktikáját alkalmazták” – mondta egy európai szakértő, sőt, maga a belga miniszterelnök is beszámolt arról, hogy fenyegető jelzéseket kapott orosz részről..
A The Financial Times megfogalmazása szerint Putyin fenyegetése a befagyasztott vagyonok ügyében riadalmat keltett az európai fővárosokban.
A hangulat egy héttel korábban bizakodó volt, amit elsősorban Friedrich Merz német kancellár, Donald Tusk lengyel miniszterelnök és Ursula von der Leyen bizottsági elnök táplált. Később azonban aggodalmakat váltott ki, hogy a Moszkvai Választottbíróságon az Orosz Központi Bank pert indított a belga Euroclear értéktár ellen, azt állítva, hogy az orosz eszközökhöz való hozzáférés blokkolásával kárt okozott.
A beadványt egy nappal azután nyújtották be, hogy szinte az összes EU-tagállam jóváhagyta az orosz pénzeszközök határozatlan idejű befagyasztását. A perindítás volt az első jogilag is értékelhető konkrét jelzés Oroszország részéről, hogy nem fogja annyiban hagyni jelentős vagyontömegének elkobzását Ukrajna javára.
Egyben jelezte azt is, hogy Moszkva a belga kormányon fogja először számon kérni az uniós döntés következményeit.
Belgium érzékeltette, hogy nagy nyomás alatt áll
A februárban hivatalba lépett belga miniszterelnök, Bart De Wever mindvégig határozottan ellenezte a javaslatot, amely szerinte jogi és pénzügyi kockázatokat róna hazájára, és Belgiumot magára hagyná a rettegett moszkvai ellenlépések terhével. A flamand VRT televíziónak adott interjújában világossá tette, hogy kormánya jogi lépéseket sem zár ki, ha az Unió a belga aggályok figyelmen kívül hagyásával próbálná felhasználni a befagyasztott orosz vagyont.
Mint monda: „sok jó szándék mutatkozott, de különbség van aközött, hogy valaki jót akar tenni, és aközött, hogy ténylegesen képes is rá”. Nézete szerint a tervezet nem hidalta át ezt a különbséget.
Belgium óvatos álláspontját többen úgy értelmezték, mint Moszkva hibrid nyomásgyakorlásának eredményét, aminek már része volt az Euroclear ellen indított per is. Dezinformációs kampányok és más elrettentő fenyegetések is megjelentek a háttérben, ami sok európai diplomata szerint „megfélemlítően” hatott.
Ezt a belga kormány közvetlenül nem ismerte el, de érzékeltette. Említett interjújában a miniszterelnök közölte, hogy „Moszkva azt mondta nekünk, hogy ha hozzányúlunk a pénzéhez, akkor örökké éreznünk kell a következményeit”. Említette azt is, hogy a fenyegetések a személyét is elérték, és figyelmeztetett más orosz ellenintézkedésekre is. Ilyen lehetne az orosz bankokban befagyasztott nyugati pénz elkobzása, nyugati vállalatok lefoglalása, és hasonló döntések a Moszkva-barát más államok joghatóságaitól.
Figyelmeztető, hogy Moszkvának is jelentős nyugati „túszvagyona” van
Orosz jegybanki és piaci becslések szerint több száz milliárd dollárnyi nyugati pénzügyi eszköz - bankbetét, értékpapír, osztalék - ragadt be, melyekhez a tulajdonosok nem férnek hozzá. Emellett Moszkva már több precedenst teremtett nyugati ipari és kereskedelmi eszközök állami „átvételére”, mint a Carlsberg és a Danone orosz érdekeltségeinek lefoglalása, illetve korábban a Fortum és a Uniper eszközeinek „kezelésbe vétele”.
Ezek a példák azt mutatják, hogy Putyin elnök kezében nem csak jogi és politikai, hanem konkrét vagyonelkobzási eszközök is vannak, amelyeket felhasználhat a megtorlásra, ha érdekei sérülnek.
Magának Belgiumnak a közvetlen oroszországi kitettsége sem elhanyagolható, de az aggályok túlmutatnak a nemzeti érdekeken. A belga érdekeltségek – például az AB InBev orosz vegyesvállalata vagy a Solvay orosz jelenléte - csak kisebb európai rész, viszont egy ilyen precedens veszélybe sodorhatná a nagyobb szereplők oroszországi érdekeltségeit is. Itt említhető a Volkswagen, a Siemens, a BNP Paribas vagy az UniCredit, beragadt pénzügyi és ipari eszközeikkel.
Érdemes emlékezni arra is, hogy a Kreml már nemcsak európai, hanem jelentős amerikai vagyonokhoz is szemrebbenés nélkül hozzányúlt. Oroszország 2023–24 folyamán állami „ideiglenes kezelésbe” vonta többek között az ExxonMobil szahalini érdekeltségeit, a General Electric egyes orosz eszközeit. A PepsiCo és a McDonald's oroszországi kivonulását is olyan feltételek kísérték, amelyek jelentős vagyonvesztéssel jártak. Ezek az esetek előre jelzik, hogy Moszkva a geopolitikai konfrontációban nem különösebbe válogat az eszközökben, ha stratégiai érdekei úgy kívánják.
Ugyanakkor az nem lett teljesen világos, hogy mennyiben vezérelte De Wever ellenállását közvetlenül a Moszkva felől érzékelt jeges fuvallat, és mennyiben volt ez egy kockázatkerülő jogi-pénzügyi stratégia. Egyes EU-diplomaták szerint a belga kormány motivációja elsősorban az volt, hogy ne maradjon magára a felelősség terhével, és biztosítsa, hogy az esetleges veszteségeket más tagállamokkal közösen viseljék. Ezt a követelését azonban az Unió elutasította.
