Az elgondolás szerint olyan rendszer kiépítéséről van szó, amely az alacsony rétegű légvédelmet erősíti. A tervnek azonban technikai, jogi és bürokratikus akadályai vnnak.
HIRDETÉS
A német Quantum Systems dróngyártó cég szerint lehetséges egy európai drónfal, de figyelmeztetnek, hogy az igazi kihívást az EU és a NATO közötti politikai és bürokratikus koordináció jelenti. „A drónfal nem olyan fizikai építmény, mint egy magas kerítés, hanem rendszerek rendszere” – mondja Sven Kruck, a német védelmi vállalat társ-vezérigazgatója. „Felderítés, szenzorfúzió és védelem, több ezer kilométeren át, és mélyen integrálva” – magyarázza Kruck. A projekt lényegében egy szenzorokból és védelmi rendszerekből álló hálózat, amelynek célja a NATO keleti szárnyának biztosítása.
Az európai légtérbe provokációs céllal belépő orosz drónokra adott választ aránytalannak minősítették, mivel az UAV-ok töredékét lőtték le költséges rakétákkal és vadászgépekkel.
Szakértők figyelmeztetnek, hogy több száz olcsó drón egyidejű belépése gyorsan túlterhelheti a szövetség elfogó vadászgépeit, így a légtér egyes részei védtelenek maradhatnak, amíg a rendszerek újratöltődnek – áll a Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézetének (IISS) jelentésében.
A Quantum Systems Európa egyik vezető dróngyártó cége, amely házon belül fejleszt hardvert és szoftvert, valamint pilóta nélküli légi felderítésre is specializálódott.
„Biztosítjuk, hogy az elfogó drón olcsóbb legyen, mint a célpont, amit lelő” – mondta Strobel. „Így lehet „nyerni”. Alacsonyan kell tartani a telepítés költségeit, beleértve az ellátási láncokat és a termelést is. Ezt azért tudjuk megtenni, mert a drónok nagyrészt 3D-nyomtatással készülnek.”
A határ mentén a védelmi drónokat hordozható a légvédelmi ütegekhez hasonlóan állítják fel, áramforráshoz és szoftverhez csatlakoztatják, így légtérsértés esetén automatikusan kinyílik egy rés és a drónok elindulhatnak.
A célpontot befogják, és a hasznos tehertől függően vagy felrobbantják, vagy egy ráfutásos (kinetikus) manőverrel megsemmisíti. A rendszer akár 500 km/h sebességre is képes a támadó drónok esetében.
Ember kontra gép?
A folyamat azonban még nem teljesen automatikus. Végső soron - mint minden katonai műveletben - egy embernek, azaz egy parancsnoknak kell megerősítenie, hogy a beérkező repülőgép harci vagy hobbidrón-e. Ez egy érzékeny kérdés a szabályozási szinten, mert az ilyen légvédelmi üteg nem is alkalmas bármely helyszínre.
Ha például a rendszert egy repülőtéren telepítenének, a biztonsági intézkedéseknek biztosítaniuk kellene, hogy a védelmi drón ne ütközhessen véletlenül egy utasszállító repülőgéppel, és ne okozhasson súlyos károkat. Ezért az egyes nemzeti rendszereket szoftveresen össze kell kötni és real time adatforgalmat kell kiépíteni közöttük. Így a szoftver meg tudja mondani, hogy mi repül odafent, mely repülőgépek barátságosak vagy ellenségesek, és melyeknek nem volna szabad ott lenniük.
Ha a tárgyról kiderül, hogy jogosulatlan, az operátorok eldönthetik, hogy elfogják-e. Az utolsó 500 méteren a drón fedélzeti kameráját manuálisan ellenőrzik, és egy gombnyomással megerősítik az elfogást vagy a megsemmisítést. Alternatív megoldásként a művelet megszakítható.
Ugyanakkor ilyen rendszer még nem létezik, egy „hatalmas bürokratikus problémára” hivatkozva - mondja a német szakember. A védelmi ipar csak arról tud véleményt mondani, hogy technikailag mi lehetséges, de a politikai és bürokratikus kérdéseket a hatóságoknak kell megoldaniuk. Ehhez az EU-nak és a NATO-nak össze kellene hangolnia a tevékenységet, és előre megmondani, hogy ki a felelős egy drón elfogásáért.
Ilyen szabályozásnak jelenleg még nyoma sincs
Először is, az Uniónak meg kellene határoznia, hogy milyen feladatok tartoznak az olyan ügynökségekhez, mint a Frontex, és melyek esnek az egyes tagállamok szuverén hatáskörébe. Ezután minden tagállamnak magának kell szabályoznia, hogy mely felelősségi körök tartoznak a rendőrségre, a hadseregre vagy a határvédelemre. A probléma tehát minden szinten több részletkérdésre oszlik.
Az uniós elhatározás a drónfal építésére a politika szintjén már létrejött. A technikai és jogi kérdések tisztázása azonban egy hosszabb folyamat lesz, ami az egyes nemzetek gyors és mély egyeztetéseit követeli. Azért is, mert a drónvédelmi eszközöket több vállalat is gyártja, akik között szintén ki kell építeni az egyeztetési módokat, de ahhoz meg kell várni a politikai döntéseket.
Ennek megértéséhez érdemes tudni hogy Európában egy sor nagyvállalat gyárt védelmi drónokat, így az olasz Leonardo, a brit BAE Systems, a francia Thales és a Dassault Aviation, a svéd Saab, a spanyol UAV Navigation, az osztrák Schiebel, és akkor a török, norvég, csah vagy lengyel vállalatokat nem is említettük.
A magyar drónipari piacon említhető a szentendrei ABZ Innovation, a tököli Uaviator, a ProTAR, és további más projektek. Magyarországban létesülhet harci drón-gyártás izraeli és német partnerekkel (UVision / Rheinmetall kapcsolódó fejlesztések).
A gyártóknak nem az EU vagy a NATO az ügyfele, hanem a tagállamok, azok fegyveres erőin vagy rendőrségein keresztül. Hatalmas feladat ezért olyan szoftver kiépítése, amely összekapcsolja az összes szereplőt.
Ha Európa drónfalat akar építeni, akkor az iparnak és a politikának közös keretre és egyértelmű kapcsolódási pontokra van szüksége. Kruck hangsúlyozza, hogy egy ilyen új rendszer nem csupán technikai jellegű, hanem a politika, az ipar és a nemzeti hadseregek összehangolt erőfeszítését követeli meg.