A Kínai Népköztársaság hat év kihagyás után üdvözölte újra a dzsúdó Grand Prix-t, Csingtao dinamikus tájképének hátterében. A Conson Stadionban izgatott tömeg várta a mérkőzéseket.
A nap első döntőjében Kína örülhetett, hiszen Csuang Venna a 48 kilogrammos súlycsoportban aranyérmet szerzett szülővárosában, miután úgy ítélték meg, hogy Mary Dee Vargas Ley szabálytalanul támadta a támasztólábát.
Csuang Venna azt mondta a mérkőzés után, hogy nagyon boldog, hiszen ott született, ott is nőtt fel, úgyhogy mindenképpen győzni akart. Az edzői mind elmentek megnézni a versenyt, semmiképpen sem akart csalódást okozni nekik. Négy évvel korábban látta a nővérét versenyezni abban az arénában, ami nagyszerű emlék neki. Mindent megtett a győzelemért, és sikerült is - tette hozzá. A Nemzetközi Cselgánszszövetség tiszteletbeli alelnöke, Pian Csiliang adta át az érmeket.
A 60 kilósok között a japán Kondo Hajato győzött a Lee Harim elleni szoros küzdelemben, miután a koreai passzivitásért büntetést kapott. A mérkőzés után azt mondta, szerinte azért sikerült ilyen jól ez a nap, mert képes volt az erősségeire koncentrálni, és oda tudott figyelni a támadásaira, minden meccsemen ipponra törekedett. Gyurta Dániel olimpiai bajnok, a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium főosztályvezetője adta át az érmeket.
Japán újabb aranyérmet szerzett az 52 kilogrammos súlycsoportban. Takeucsi Rin briliáns ügyességről tett tanúbizonyságot, Kim Minjeongot egy dobás után ipponnal győzte le. Csao Sengcun, Csingtao alpolgármestere adta át az érmeket.
A 66 kilósok kategóriájában a veterán mongol cselgáncsozó, Yondonperenlei Baskhuu szerezte meg az aranyérmet, egy jukóval bizonyult jobbnak a tadzsik Obid Dzebovnál. A Mongol Dzsúdószövetség elnöke, Battulga Khaltmaa adta át neki az aranyérmet.
Az 57 kilogrammosok között egy másik nagyon tapasztalt judoka, Tamaoki Momo lett aranyérmes egy dinamikus dobással, szép földharcban. Ez már a 9. aranyérme a világtornán. A Kínai Olimpiai Bizottság alelnöke, Csou Csincsiang adta át az érmeket.
Az 57 kilósoknál Csou Csia két elképesztő és szinte azonos ippont mutatott be a döntőbe jutásért, és ezzel pompás élménnyé tette az elődöntőt a hazaiak számára. Folytatás szombaton!