Steve Witkoff és Vlagyimir Putyin találkozóján kizárólag a Kreml által biztosított tolmácsok fordították a beszélgetést, ami a diplomáciai szokások megsértése, és félreértésekre vagy félremagyarázásokra is okot adhat. Ezért a tolmácsolás kulcskérdés a magas szintű kommunikációkban.
HIRDETÉS
Az orosz elnök nem csak a teljes Donbász feletti ellenőrzésre törekszik, hanem a Zaporizzsja és Herszon régió teljes megszerzésére is.
Most úgy fest, hogy Oroszország követelését az ukrán erők „békés kivonására” ezekből a régiókból Witkoff tévesen az orosz csapatok „békés kivonásának” értette. Az ok az is lehet, hogy a megbeszélésen az amerikai fél nem vonultatta fel saját tolmácsát.
Egy ilyen helyzet teljesen szokatlan a diplomáciai gyakorlatban, kivált olyan magas érzékenységű ügyekben, mint az ukrajnai háború. (A tolmácsolás szerepéről és szabályairól cikkünk második részében lesz szó.)
Putyin semmilyen körülmények között sem akarja Oroszország nagyobb offenzíváinak leállítását a fronton, állítja a vezető kijevi lap. Annak ellenére sem, hogy az Egyesült Államok cserébe az Oroszország elleni szankciók nagy részének feloldását és új gazdasági megállapodások megkötését javasolta.
Trump még egy „területcserét” is felvetett, amely lehetővé tenné Oroszország számára, hogy megtartsa a megszállt Donbász egyes részeit, ha lemond a további hódításról. (Az ukrán elnök ezt a lehetőséget azonnal és kategorikusan elutasította).
„Witkoffnak fogalma sincs, hogy miről beszél” – mondta egy ukrán kormánytisztviselő, és ezt a véleményt német kormánytisztviselők és más európai főszereplők is osztják.
Az Egyesült Államok a zavar jeleit mutatta csütörtök este egy telekonferencia során, ami az amerikai tisztviselők, köztük Marco Rubio külügyminiszter, JD Vance alelnök, valamint az európai partnerek között zajlott. A beszélgetésben Witkoff is részt vett, és a források szerint az amerikai felet kaotikusnak és széttöredezettnek látták.
Ez elsősorban Witkoffnak volt köszönhető, akinek Putyinnal folytatott szerdai beszélgetéséről tett megjegyzéseit zavarosnak érzékelték. Ő maga is túlterheltnek és alkalmatlannak tűnt az európaiak előtt, amikor az ukrajnai területi kérdésekről beszélt.
Sőt, még Witkoff és Rubio között is nézeteltérés mutatkozott a továbblépés módjáról, mivel a külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy az európaiakat is be kell vonni a folyamatba, míg Vance és Witkoff csupán csak Trump további elképzeléseiről akarták tájékoztatni Európát.
Mi a szabály és a rend?
A diplomáciában a tolmácsolásnak szigorú protokollszabályai vannak. Államfők, miniszterek vagy magas rangú delegációk találkozóin általában a felek hozzák a saját hivatalos tolmácsaikat. Ezzel lehet biztosítani a lehető legpontosabb és torzításmentes kommunikációt, mivel a tolmácsok egymást is ellenőrzik, és pontosítják, ha szükséges.
Mindez nem csak nyelvi kérdés, hanem biztonsági és bizalmi ügy is, mivel a tolmács nem csak fordító, hanem tanúja és dokumentálója is a megbeszélésnek, aki jegyzetel is, és később segít az utólagos hivatalos feljegyzések elkészítésében vagy a közlemények pontosságának ellenőrzésében.
Az egyoldalú tolmácsolás, amikor csak az egyik fél fordítója van jelen, rendkívül ritka, mert lehetőséget adhat a szándékos vagy véletlen félrefordításra.
Egy közismert eset 2009-ben történt, Hillary Clinton amerikai, és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter között. Clinton egy jelképes ajándékkal érkezett: egy nagy piros „reset” gombbal, ami az amerikai–orosz kapcsolatok újraindítását szimbolizálta.
A gond az volt, hogy a gombon az orosz felirat nem „перезагрузка” (újraindítás) volt, hanem „перегрузка”, ami túlterhelést jelent, és Lavrov tolmácsa azonnal jelezte is a lehetséges félreértést.
Lavrov humorosan megjegyezte, hogy reméli, valóban nem túlterhelésről lesz szó. A félrefordítás a világsajtó témája lett, és máig hivatkozási pont arra, hogy a diplomáciában a nyelvi pontosság kritikus kérdés és követelmény.
Egy kémtolmács, aki megmentette a világot?
A hivatalos tolmácsokra a legtöbb országban rendkívül szigorú biztonsági és titoktartási szabályok vonatkoznak, különösen, ha államközi tárgyalásokon vagy minősített információkat érintő megbeszéléseken dolgoznak. A protokoll szerint csak olyan személy lehet diplomáciai tolmács, aki nemzetbiztonsági átvilágításon esett át, és írásban vállalta a titoktartást.
A tárgyalások alatt készült fordítói jegyzeteket a munka végeztével többnyire megsemmisítik, de kerülhet a titkosszolgálatok archívumába is. A tolmács nem adhat ki semmilyen információt a beszélgetések tartalmáról, még évtizedekkel később sem, kivéve, ha erre kifejezett engedélyt kap.
A hidegháború során a keletnémet kémszervezet folyamatosan törekedett hivatalos nyugatnémet (NSZK) hivatalnokok és tolmácsok beszervezésére, és gyakran sikerrel. Az egyik ilyen ügy során egy nyugatnémet hírszerző-tolmács titkos NATO-tárgyalások anyagát juttatta el az NDK titkosszolgálatának, a Stasinak (Ministerium für Staatssicherheit).
Mivel Rainer Rupp (fedőnevén Topas) hivatalosan részt vett NATO-értekezleteken, első kézből jelenthette a Stasinak (és azon keresztül a KGB-nek), hogy a tervezett Able Archer gyakorlat nem valódi támadás, hanem szimuláció. Rupp később azt állította, hogy jelentése hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Szovjetunió ne értelmezze félre a gyakorlatot, és ne indítson előzetes nukleáris csapást.
Tény, hogy 1983 volt az egyik legsúlyosabb hidegháborús szakasz, amikor a gyöngülő Szovjetunió élén a volt KGB-tábornok és korábbi budapesti nagykövet, Jurij Andropov állt, és amikor Ronald Reagan amerikai elnök meghirdette „csillagháborús” terveit, az SDI-t.
Ezzel az Egyesült Államok olyan fegyverkezési versenybe szorította Moszkvát, amely hosszú távon fenntarthatatlannak bizonyult, és végső soron hozzájárult a Szovjetunió felbomlásához 1991 végén.
Az amerikai-orosz tolmácsolás kényes téma lett később is
2018-ban a két elnök Helsinkiben találkozott. Egyik magánbeszélgetésük felkeltette az amerikai kongresszus figyelmét, és a demokraták mindenáron be akarták idézni Marina Gross tolmácsot, hogy számoljon be a megbeszélés részleteiről.
Gross végül nem tett vallomást, mert a titoktartás alól csak az elnök menthette volna fel, noha ezzel megkockáztatta a Kongresszus megsértésének vádját. Az ügy rámutatott, milyen feszült és kényes a fordítók helyzete, amikor egyszerre kell lojálisnak lenniük a megbízóhoz és betartaniuk a hivatalos titoktartási protokollt.
Azonos hivatalos nyelvű országok esetén is előfordul tolmácsok igénybe vétele
2017-ben Franciaország és Kanada vezetői találkoztak, és bár Emmanuel Macron és Justin Trudeau anyanyelvi szintű franciát beszélnek, mégis hivatalos tolmácsokat alkalmaztak a tárgyalásokon. Ennek oka részben az volt, hogy a megbeszéléseket kétnyelvű (francia–angol) jegyzőkönyvben kellett rögzíteni, mivel Kanadában mindkét nyelv hivatalos.
Másfelől a diplomáciai protokoll megköveteli, hogy a felek saját hitelesített tolmácsaik révén rögzítsék a mondottakat, amivel elkerülhető a későbbi vitás értelmezés.
Szenegálnak is hivatalos nyelve a francia, és a diplomáciai párbeszédek során a két fél franciául beszél. A helyi tolmácsok mégis kulcsfontosságú szerepet játszanak, mert egyszerre értik a francia és a helyi kifejezéseket. Ezek a fordítók sokszor voltak a pontos kommunikáció zálogai, annak ellenére, hogy mindkét fél tud franciául.
Friss példa 2025-ből, amikor az indiai és brit közös sajtóeseményen a tolmács akadozott abban, hogy Keir Starmer miniszterelnök mondatait hiba nélkül ültesse hindi nyelvre. Ekkor Narendra Modi indiai kormányfő együttérzően szólt, hogy „ne törődjön vele, használhatjuk az angolt is.”
Ez a gesztus is mutatja, hogy noha a két ország diplomáciai nyelve az angol, mégis tolmácsot alkalmaznak, akár a hivatalos kommunikáció gördülékenysége érdekében is .