A 12 napos háború feszültségeket keltett az iráni rezsimen belül. A versengő frakciók igyekeznek átpozícionálni magukat, miközben az ország súlyos belső elégedetlenséggel és szigorodó nemzetközi ellenőrzéssel néz szembe. Eközben az izraeli hírszerzés szinte zavartalanul működik az országban.
HIRDETÉS
Az állami média és a rezsim bennfentesei a vitát „pragmatikus konzervatívok” és keményvonalasok között zajló nézetkülönbségnek tekintik, és a hatalmi harc kevésbé a reformokról, mint inkább a rezsim fennmaradásának ellenőrzéséről szól. Eközben az összes frakciónak számolnia kell azzal, hogy az izraeli hírszerzés immár a rendszeren belülről képes figyelni a folyamatokat.
Erről mondta a forradalmi gárda (IRGC) légierejének parancsnoka a Tehran Timesnak, hogy „minden lehetőségre fel kell készülnünk”, miután négy egymást követő elődjét is megölték a júniusi bombázásokban. Az interjúban Madzsid Muszavi figyelmeztetett, hogy a küzdelem „bármikor megismétlődhet”.
A Moszad ismertette, hogy a 12 napos háború alatt földi kémek, hagyományos gépjárművekre helyezett távirányítású fegyverek és távirányítású drónok keverékét vetette be. Ezek a kapacitások továbbra is a rendelkezésére állnak Iránon belül.
Ilyen veszélygóc például az elavult iráni gázszolgáltatás sokféle rése, amelyeken keresztül az elmúlt hetekben több robbanás is történt országszerte.
David Barnea Moszad-igazgató elismeri, hogy Irán fokozott erőfeszítéseket tett az izraeli ügynökök elfogására a júniusi háború után, amivel erősen megnőtt a lebukás kockázata. Ennek ellenére az izraeli kémügynökségek továbbra is vannak az Iszlám Köztársaságban, és a növekvő népi elégedetlenség megkönnyíti újabb ügynökök toborzását..
Ezért a pártharcok egy lehetséges megismételt háborús szakasz árnyékában folynak, mint például Ali Larijani volt parlamenti elnök moszkvai útja, ahol nukleáris kérdésekről tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. vagy Ali Akbar Velayati volt képviselő nyilatkozatai, amiket a pragmatizmushoz való visszatérés jeleként emlegetnek.
Az ilyen gesztusok azonban nem tükröznek valódi politikai vagy ideológiai változásokat. Larijani és Velayati évtizedek óta szolgálják a rendszer alapvető érdekeit, és közreműködnek az elnyomó struktúrában.
Velayati homályos felhívása a „nemzeti kohézió” mellett, és az „elavult módszerek” ellentaktikai kiigazítások, amelyek célja a belpolitikai harag eloszlatása, nem pedig a rezsim autoriter normáitól való elszakadás.
A politikus július 14-i felvetése is, miszerint Irán nyitott a tárgyalásokra „előfeltételek nélkül”, a rezsim tágabb stratégiáját szolgálja, amely az időnyerésre és a nemzetközi nyomás enyhítésére irányul, de anélkül, hogy hogy megváltoztatná a főirányt.
Hasonló cél szolgál Irán kísérlete az európai hatalmakkal való egyeztetésre, az USA és Izrael megkerülésével, ami újabb idő megnyerését és a folyamat elhúzását célozza.
A politikai vita nagyrészt mesterségesen létrehozott ellentét. A rezsim által ellenőrzött spektrum másik oldalán olyan keményvonalas személyiségek állnak, mint Szaíd Dzsálili és a Stabilitási Front (Paydari), akik a tűzszünet ellen léptek fel, és elítéltek minden együttműködést a nyugati hatalmakkal. Dzsálili nyilvánosan bírálta Maszúd Pezeskan elnököt és Abbász Araghcsi külügyminisztert a tűzszünetről szóló tárgyalások és a nukleáris alku folytatása miatt.
Mégis, mindezek a személyek – akár mérsékeltnek, reformistának vagy keményvonalasnak nevezik őket – ugyanannak a rendszernek a részei, amely a papi legfőbb vezetés és a hatalom gerincét alkotó Köztársasági Gárda kliensei.
A hangnem és a taktikák közti különbségek leginkább a közvélemény kezelésére szolgálnak, mintsem bármilyen új politikai irány kijelölésére. A vitázó felek meg sem említik a szabad választás, a sajtószabadság vagy a civil jogok kérdéseit.
Szó sem lehet ideológiai váltásról
Ahogy a belső verseny fokozódik, a rezsim nem néz szembe valódi eszmei elszámoltatással, hanem csak a stratégiai belső harcról szól, amelynek tétje a rendszer átmentése azon a kemény szakaszon, ami Irán legrosszabb évét jelenti az 1979-es forradalom óta, fokozódó válságok közepette. Az arcok és a retorika változhat, a rendszer ugyanaz marad, állítja az Iran News Update összefoglalója.
Eközben - a bombázások ellenére is - tovább folyhat a nukleáris felkészülés, ami a rendszer központi kérdése. Az ideológiai revízió elmaradása továbbra is fenntartja a Nyugat- és Izrael-ellenességet, aminek a nukleáris eszköz a legfőbb ütőkártyája.
A most folyó vitákban ezt a kérdést meg sem említik, de ha mégis, akkor az ország „nukleáris szuverenitását” emlegetik, fenntartva Irán jogát arra, hogy a szükséges polgári szintet messze meghaladó urándúsítást folytasson továbbra is.
Az évtizedek óta megrendezett politikai színházi előadások felújítása egyre inkább egy gyöngülő rezsimet és egy kiábrándult népet mutatnak, amit hosszabb távon nem lehet látszatvitákkal rendezni. Az igazi konfliktus nem az úgynevezett mérsékeltek és a keményvonalasok között zajlik, hanem egy elnyomó rezsim és a szabadságot, méltóságot és változást követelő társadalom között.