Newsletter Hírlevél Events Események Podcasts Videók Africanews
Loader
Hirdetés

1500 alavitát mészárolták le bosszúból az iszlamisták Szíriában

Szíriai katonák márciusban, Latakia közelében
Szíriai katonák márciusban, Latakia közelében Szerzői jogok  AP Photo/Omar Albam
Szerzői jogok AP Photo/Omar Albam
Írta: SL
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztása Kommentek
A cikk megosztása Close Button

A Reuters oknyomozó cikke szerint 40 helyszínen közel 1500 halálos áldozata volt a kegyetlen gyilkosságoknak. Három napig tartott a szektás mészárlás, a parancsnoki lánc egészen az új iszlamista hatalom legfelső köreihez vezet.

HIRDETÉS

Március 7-e és 9-e között páratlan gyilkossági hullám rázta meg Szíriát, ahol tavaly decemberben egy széles körű iszlamista koalíció megbuktatta Bassár el-Aszad elnök diktatúráját: az új hatalomhoz kötődő milíciák három napon át tartó bosszú-mészárlást tartottak a síita kisebbséghez tartozó alaviták között.

A gyilkosságokat részben különös kegyetlenséggel hajtották végre: mint az a Reuters tényfeltáró írásából kiderül, egy 25 éves fiatalembernek például késsel kivágták a szívét a mellkasából, és a holttestére helyezték, utána hívták ki az apját, hogy szállítsa el a fiát. A pogromot válasznak szánták arra, hogy Aszadhoz hű egykori alavita tisztek egy egynapos lázadást szerveztek, amelynek a kormányzat szerint 200 halálos áldozata volt.

A Reuters azonosítani tudta a parancsnoki láncot, amely a támadóktól közvetlenül az új damaszkuszi vezetőkhöz vezetett. Az írás szerint a gyilkosságoknak közel 1500 alavita áldozata volt, és több tucatnyian eltűntek. A hírügyökség vizsgálata 40 különböző helyszínt tárt fel, ahol a bosszúból elkövetett gyilkosságokat, gyújtogatásokat és fosztogatásokat elkövették a vallási kisebbség tagjai ellen.

Szíriában sokan neheztelnek az alavitákra, akik Aszad két évtizedes uralma alatt aránytalanul nagy befolyást élveztek a hadseregben és a kormányban.

A Reuters riportja azután jelent meg, hogy a Trump-kormányzat, de az EU is fokozatosan feloldja a Szíriával szembeni, Aszad uralma idejéből származó szankciókat. A közeledés azért is érdekes, mert Szíria új kormányát egy mára feloszlott iszlamista frakció vezeti: a korábban Hayat Tahrir al-Sham, azaz HTS néven ismert szervezet korábban az al-Kaida helyi ága volt, Nuszra Front néven működött.

A hírügynökség szerint legalább egy tucatnyi, jelenleg az új kormány irányítása alatt álló csoportosulás, köztük külföldiek is részt vettek a márciusi gyilkosságokban. Közülük csaknem a felét évek óta nemzetközi szankciókkal sújtják emberi jogi visszaélések, köztük gyilkosságok, emberrablások és szexuális támadások miatt

Néhány nappal a gyilkosságok után az egykor az FBI által körözött terrorista, Ahmed al-Sharaa elnök elítélte az erőszakot, mivel az veszélyezteti az ország egyesítésére irányuló küldetését. Megígérte, hogy megbünteti a felelősöket, beleértve a kormányhoz kötődőket is, ha szükséges.

A Reuters megállapította: a gyilkosságok a mai napig folytatódnak.

Ugrás az akadálymentességi billentyűparancsokhoz
A cikk megosztása Kommentek

kapcsolódó cikkek

Elfogták az Iszlám Állam egyik vezetőjét Szíriában

Az EU feloldja a Szíriával szembeni gazdasági szankciókat

Közvetlenül tárgyalt a szíriai és az izraeli vezetés Párizsban