Kína tűnik a legnagyobb és legnyugtalanabb külső vesztesnek az iráni konfliktusban
Pekinget érzékenyen érinti az iráni olajszállítmányok bizonytalansága, és főként a Hormuzi-szoros esetleges lezárásának veszélye. Eközben az olajpiacok gyakorlatilag beárazták a háború végkifejletét, ami Kínának hátrányos, Oroszországnak viszont kedvező lehet.
HIRDETÉS
A jelentősebb nemzetközi fegyveres válságokat gyakran kísérik súlyos piaci visszaesések, de a visszarendeződés időtartama rendkívül eltérő. Átlagosan 16 kereskedési nap kellett, hogy elérjék a mélypontot, és ezt követően 17 nap ahhoz, hogy visszanyerjék az összes elvesztett pozíciót.
A 2. világháború óta az arab államok által Izrael ellen indított 1973-as Yom Kippuri háború hozta a legmélyebb és legtartósabb válságot, amelynek piaci hatásait 1475 napon át mérni lehetett. Ugyanakkor mindössze 9 nap kellett a talpra állásához a kubai rakétaválság után, ami a hidegháború legnagyobb globális veszélyhelyzete volt.
A többi konfliktus első hatása sem tartott 7-10 napnál tovább, majd beindultak a csillapító és kiegyenlítő ellenhatások. Általában megállapítható, hogy a legnagyobb válsághelyzeteket nem a háborús konfliktusok, hanem különféle gazdasági és tőzsdei spekulációs folyamatok robbantották ki.
Az elemzők az is figyelembe veszik, hogy az új technológiai korszakban sokkal gyorsabban lehet alkalmazkodni a változásokhoz, mint a korábbi évtizedekben, és a világgazdaság már kevésbé sebezhető.
A vészesen figyelmeztető Covid-korszak után a nagy szereplők legtöbbje kiépítette a védekezés alternatív módjait és megerősítette az ellátási láncokat, és ennek megfelelően a jelenleg zajló izraeli-iráni összecsapás hatásait a nemzetközi energiapiac nagyjából lezárta.
Legfeljebb kisebb elmozdulásokra számítanak, főként Donald Trump további lépéseihez kapcsolva, amelyek tartalmazhatnak bizonytalansági tényezőket. A Goldman-Sachs számításai szerint a globális olajár kis időre felugorhat a 90 dolláros szintre, de utána gyors visszarendeződésre lehet számítani. A most következő események lehetőségeit gondolja át Andrew Bishop, a Signum Global Advisors munkatárs, aki szerint:
- 20% az esélye Irán megelőző kapitulációjának Izrael beleegyezésével, ami a Trump-terv lényege,
- 45% a valószínűsége, hogy Izrael befejezi a küldetést és csak utána fogadja el Irán megadását,
- 25%-ot tesz ki a nyílt amerikai beavatkozás esélye, és
- 10% alá becsüli annak a lehetőségét, hogy Irán váratlan nukleáris csapással áll ki.
Miért aggasztó a helyzet Peking számára, és miért lehet jó az oroszoknak?
A Kínai Népköztársaság az elmúlt években rendkívül szorosra fonta az iráni kapcsolatok hálóját. A 2020-ban aláírt 25 éves megállapodás keretében Kína 400 milliárd dollárt fektet be Irán gazdaságába, cserébe pedig folyamatos és kedvezményes árú olajellátást kap Teherántól. Ez a gigantikus méretű megállapodás most veszélybe került. A konfliktus a Kínába irányuló LNG-szállítmányokat is veszélyezteti.
A narratívák változni fognak a harcok folytatódásával, de egy következtetés már most nyilvánvaló: Kína, aki Irán régi támogatója, a harcok első kárvallottja. Voltak már kedvezőtlen előjelek májusban is, amikor a Vortexa Ltd. adatai szerint Irán 1,1 millió hordó nyersolajat exportált Kínába naponta, ami 20%-os csökkenést jelentett az egy évvel korábbi teljesítményhez képest. Ezt a visszaesést konzerválhatja, sőt erősítheti a június közepén kirobbant nyílt katonai konfliktus.
„Kína szorosan figyelemmel kíséri Izrael Irán elleni támadásait, és mély aggodalmát fejezi ki a műveletek lehetséges súlyos következményei miatt” – jelentette ki a kínai külügyminisztérium néhány órával a kezdeti támadások után. „Kína ellenzi azokat a cselekedeteket, amelyek sértik Irán szuverenitását, biztonságát és területi integritását, valamint azokat a lépéseket, amelyek fokozzák a feszültséget vagy elmélyítik a konfliktusokat. Kína készen áll arra, hogy konstruktív szerepet játsszon a helyzet enyhítésében” – mondta a kínai kormány.
Az energiafaló kínai gazdaság - az iráni megrendülés után - várhatóan nagyobb mértékben fordul majd a diszkont áron beszerezhető orosz szállítások felé. Eközben az olajban gazdag Szaúd-Arábia és a szomszédos Perzsa-öböl menti államok – ahogy Christopher Balding akadémikus és elemző fogalmazott – „csendesen örülnek”, hogy Izrael visszavetette Iránt és annak nukleáris fegyverprogramját.
„Nagyon-nagyon megkönnyebbült emberek voltak az Öbölben, amikor felkelt a nap” – mondta Jonathan Bass a Gatestone republikánus portálnak az első izraeli támadást követő napon.
A térségben sokat utazó Bass szerint az iráni hadsereg és az IRGC által elszenvedett veszteségek egyre kevesebb okot adnak a szunnita muszlim államoknak az együttműködésre Teheránnal. A szaúdiak nem voltak különösebben elégedettek a kínai kísérletekkel, amelyek diplomáciai kapcsolatot erőltettek rájuk Iránnal 2023-ban, és fenntartották aggályaikat, amiért Teherán közben lankadatlanul folytatta ellenségük, a jemeni lázadók felfegyverzését.
„Irán legnagyobb energiavásárlójaként Kína veszíthet a legtöbbet az iráni papi rendszer potenciális bukásával” – mondja Brandon Weichert, az iráni politikai törekvések kutatója. „A kínai állam csak annyira erős, amennyire a fő energiaszolgáltatója az, és ez a szereplő csak addig létfontosságú, amíg állja az izraeli csapásokat. Pekingnek hatalmas fejfájás lesz, ha a teheráni rendszer nem éli túl ezt a háborút jelenlegi formájában” - mondja a elemző.
Mindezekhez hozzá kell tenni, hogy ha Teherán esetleg elszánja magát a hormuzi szoros lezárására, amivel elsősorban az Ázsia felé tartó energiaellátást veszélyezteti, Pekingnek ki kell lépnie a megfigyelői-támogatói szerepkörből, és választania kell a perzsa és az arab kapcsolatok között.
