A Trump-merénylettől a botrányos breaktáncig - ez történt idén a világban 24 képben
2024 kétségtelenül az elmúlt évtizedek egyik legturbulensebb éve volt. Az ukrajnai és a gázai háború folytatódott, de a közel-keleti konfliktus elérte Libanont és Jement is. Egymást érték a választások Indiától az USA-ig, és a klímaváltozás sem kímélt minket. Így látták az évet fotósok világszerte.
Navalnij a ravatalon
Az orosz ellenzék legismertebb alakját 2020-ban mérgezték meg a Tomszkból Moszkvába vezető repülőút alatt. Egy évig Németországban kezelték, majd miután visszatért hazájába koholt vádakkal azonnal letartóztatták. Börtönben töltött évei során egészségi állapota sokat romlott.
Végül 2024. február 16-án a nyenyecföldi Harp településen található 3. számú Javítóintézetben hunyt el 47 évesen. A hivatalos jelentés szerint Navalnij egy börtönséta után esett össze. Temetésén ezrek vettek részt.
Már több mint 1000 napja tart a háború Ukrajnában
Százezrek haltak meg az ukrajnai orosz invázió 2022-es kezdete óta. A frontvonalak szinte teljesen befagytak, de a civilek már a határ egyik oldalán sincsenek biztonságban.
Az Oppenheimer tarolt az Oscar-gálán
Az Oppenheimer kapta a legjobb film Oscar-díját, a Szegény párák sztárja, Emma Stone lett a legjobb színésznő, az Oppenheimer címszerepét alakító Cillian Murphy pedig a legjobb színész az amerikai filmakadémia vasárnap este megrendezett 96. díjátadó ceremóniáján a Los Angeles-i Dolby Színházban.
Christopher Nolan Oppenheimere volt a gála nagy győztese. Nolannek a legjobb rendezés díját is odaítélték, így két Oscarral távozhatott a ceremóniáról.
A jemeni húszi lázadók Izraelt és a kereskedőhajókat is lőtték
Az egész világkereskedelmet lelassította, amikor az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók előbb a teherhajókat, majd a brit és amerikai hadihajókat is célba vették. Az év második felében pedig rakétáik Izraelt is elérték, ezzel egy újabb front nyílt a Közel-Keleten.
Teljes napfogyatkozás Amerikában
Milliók gyönyörködhettek a teljes napfogyatkozásban. A jelenség Kanadában és az Egyesült Államokban is látható volt, de egyes esetekben csak részlegesen.
Robert Fico, szlovák kormányfő majdnem belehalt a merényletbe
Robert Fico súlyosan megsebesült egy merényletben május 15-én Nyitrabányán. Egy idős férfi többször rálőtt közvetlen közelről. Életveszélyes állapotban került kórházba.
Lezuhant az iráni elnök gépe, előrehozott választást kellett kiírni
Nem élte túl a májusi helikopterbalesetet Ebrahim Raiszi iráni elnök és Abdollahian külügyminiszter, ezért időközi választásokat kellett tartani.
A brit Munkáspárt tarolt
A brit Munkáspárt rekordszintű, megközelítőleg 170 fős többséget szerzett a júliusi parlamenti választáson, miután a 650 képviselői helyből 402-t szereztek meg. Ez Tony Blair 1997-es tarolása mögött lemaradva a brit politikatörténet második legnagyobb mandátumszámának minősül.
2024 volt a történelem legmelegebb éve
Az eddigi legforróbb év lett 2024 az Európai Unió klímaváltozást figyelő szolgálata, a Copernicus (C3S) mérése szerint. Intenzív hőhullámok és súlyos viharok jelezték az év folyamán, hogy a klímaváltozás hatásai egyre erőteljesebbek. 2024 globális átlaghőmérséklete várhatóan több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet, így az idei lesz az első olyan év, amely átlépi ezt a küszöböt.
Trump-merénylet
2024. július 13-án Donald Trump, elnökjelölti kampánya során túlélt egy merényletet, miután meglőtték a jobb fülét egy kampányeseményen Butler közelében, Pennsylvania államban. Az elkövető a 20 éves Thomas Matthew Crooks volt, aki republikánus szavazóként volt regisztrálva. A jól elkapott pillanat egyértelműen az év legfontosabb fotója lett.
Az erdőtüzek éve volt
A globális felmelegedés hatalmas szárazságot hozott, ami kedvezett az erdőtüzek kialakulásának. Hónapokon át égett a növényzet a Mediterráneumban, Kaliforniában és szinte mindenfelé a világban. Csak Görögországból több mint ötezer futótüzet jelentettek.
Az űrben rekedtek
Szeptemberben legénység nélkül tért vissza a Földre a Boeing Starliner űrszondája. A jármű Butch Wilmore és Suni Williams asztronautákat vitte fel a Nemzetközi Űrállomásra, akik a tervez szerint egy hetet töltöttek volna a világűrben. Visszatérésük időpontját azonban februárig el kellett halasztani, mert az űrszonda több hatjóműve is meghibásodott a dokkolásnál, és a hélium is elkezdett szivárogni belőle.
Az egész világ megismerte Raygun nevét
Párizsban először és utoljára szerepelt a breaktánc az olimpiai számok között. Az ausztrál induló zavarbaejtő mozdulatai kissé megtépázták a sportág ,,becsületét", de vidám perceket okoztak sok millió nézőnek.
A Helene hurrikán letarolta az USA-t
Hatalmas áradásokat és áramkimaradásokat okozott az USA délkeleti részén a Helene hurrikán, legalább 189 ember meghalt. Mexikó is érintett volt a természeti katasztrófában.
Európa legnagyobb természeti csapása, a valenciai áradás
231-en vesztették életüket Valenciában és környékén a pusztító áradásokban. Egy pláza mélygarázsában több száz ató került víz alá. A közutakat hetekre lezárták. Kilencven kilométernyi regionális vasútvonalat tettek tönkre az áradások. A krízis félrekezelésébe majdnem belebukott a spanyol kormány.
Donald Trump visszatért a Fehér Házba
Magabiztos többséggel a republikánus jelöltet, Donald Trumpot választották meg az USA 47. elnökévé. Ezzel ő lett a második olyan elnök az amerikai történelemben, akinek egy ciklus kihagyása után sikerült visszatérnie a Fehér Házba. A milliárdos botrányhős ezzel megúszta az ellene folyó büntetőpereket és azt ígérte, hogy egy napon belül békét teremt Ukrajnában.
A világ legnagyobb demokráciája is választott
Indiában Narendra Modi miniszterelnök pártja nyerte a parlamenti választást, de az ellenzék megerősödött, így koalíciókényszer alakult ki.
A dél-koreai elnök belebukott a hadiállapotba
Jun Szogjol elnök menesztéséről döntött a dél-koreai parlament. Az államfő az ellenzékkel folytatott költségvetési vitája miatt hirdette ki december elején a hadiállapotot. A lépés bejelentése után tüntetők százai gyűltek össze a parlament előtt, transzparenseket lengettek és az elnök lemondását követelték.
Közben katonai csapatok megrohamozták a parlament épületét, ahová a képviselők többsége nagy nehezen bejutott, hogy megszavazzák a hadiállapot feloldását. Jun Szogjolt és védelmi miniszterét ezután távolították el.
Izlandon egymást érték a vulkánkitörések
A főváros, Reykjavík közelében idén több vulkán is kitört. A láva azonban nem elijesztette, inkább vonzotta a turistákat.
Izrael újabb frontot nyitott Libanonban
A gázai Hamász után a libanoni Hezbollahhal is harcba szállt az izraeli haderő. Eleinte csak rakétákat lőttek Bejrútra, majd az izraeli szárazföldi erők is átlépték a határt, jelentősen meggyengítve a terroristákat. A főváros környékéről egymillióan menekültek el. November 27-én életbe lépett a tűzszünet, így a családok hazatérhettek, akárcsak ez az esernyős lány.
Éhezés Gázában
A gázai háború már több mint egy éve tart. Ez idő alatt az IDF többször is menekülésre kényszerítette a palesztin lakosságot. A határokat lezárták, a szakosított ENSZ-szervezetet betiltották, így a segélyek nem jutnak el a térségbe. A minimális élelmiszeradományért órákat állnak sorban az emberek és egymást tapossák némi lisztért. Legalább kétmillió ember éhezik napi szinten. Vannak, akik már gyomnövényekből főznek levest, hogy túléljék a blokádot.
Megbukott a szíriai Aszad-rezsim
Miután Izrael meggyengítette Iránt és a Hezbollahot, az orosz hadsereg erejét pedig leköti az ukrajnai konfliktus, Bassár el-Aszad elveszítette támogatóit. Így az iszlamisták által vezetett lázadók 14 nap alatt elérték azt, amit korábban 14 év alatt sem sikerült. Moszkváig üldözték Aszad elnököt és átvették az uralmat Szíriában.
Szélsőjobboldali TikTok hős tarolt a romániai elnökválasztáson
Calin Georgescu euroszkeptikus és bevándorlásellenes. A semmiből jött, a TikTokon kampányolt, mégis mindenki legnagyobb meglepetésére megnyerte a román elnökválasztás első fordulóját. Azóta az Alkotmánybíróság megsemmisítette az eredményt és új voksolás kiírását rendelte el, miután kiderült, hogy Moszkva beavatkozott a szavazásba, és Georgescu szekerét igazából Oroszországból tolták.
A grúzok nem hagyják magukat
Georgiában nem csak a kormányról szavaztak az emberek, hanem az európai integrációról is. Végül feltételezhetőleg az orosz befolyásolásnak köszönhetően a Moszkva-barát Grúz Álom győzőtt, amely le is állította a csatlakozási tárgyalásokat az EU-val. A grúzok ezt nem tűrték szó nélkül és heteken át rendeztek erőszakos tüntetéseket Tbiliszi belvárosában.