NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Csúfot űz Ausztrália saját breaktáncosnője katasztrofális párizsi szerepléséből

Rachael Gunn gyakorlat közben
Rachael Gunn gyakorlat közben Szerzői jogok X
Szerzői jogok X
Írta: Ferenc SzéF
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ausztrália az előkelő 4. helyen végzett a párizsi olimpiai éremversenyben, amihez Rachael Gunn breaktáncosnő nem sokat tett hozzá, pontosabban semmit. Produkciója derültséget váltott ki hazája közönségében, de mentségére szól, hogy nem ő az olimpiatörténelem első bohóca. Viszont egyetemi tanár.

HIRDETÉS

Ausztrál nők gúnyolódó home-videói árasztották el az X közösségi portált, melyeken a nappalijukban utánozták le Rachel Gunn párizsi produkcióját, olyan csúfondáros megjegyzések kíséretében, miszerint ilyet ők is tudnak, és erre kár volt az országnak pénzt költeni.

A videókat és a lekicsinylő posztokat később az ausztrál kormány szíves kérésére jórészt törölték, mert „nem tettek jót az ország presztízsének”.

A 'Raygun' becenevű Gunn teljesítményét a pontozóbírók 0,00-ra minősítették, vagyis a produkció egyetlen értékelhető elemet sem tartalmazott. Ennek ellenére a sportoló magabiztosan és vidáman viselkedett a parketten. Saját nézete szerint megpróbálta 'újraértelmezni' a sportágat, de láthatóan nem talált fogadókészséget.

A breaktánc amúgy már nem fog szereplni a Los Angelesi olimpia étlapján, de persze azt nem lehet állítani, hogy ez Gunn miatt történt. A NOB szerint a sportág nem stabil része az olimpiai karakternek, és eddig is inkább az újszerűsége miatt fogadták be, és csak ideiglenes jelleggel.

A teljes képhez tartozik, hogy ha breaktáncosnak Gunn nem is a legjobb, de mellette PhD-fokozatú irodalomtörténész és egyetemi tanszékvezető tanár. A kritikákra válaszként azt közölte, hogy nem tudott eséllyel versenyezni jóval fiatalabb riválisaival, ezért megpróbált "új, más és kreatívabb" lenni, mint ők.

Az ausztrál csapat vezetője megvédi Gunnt

Anna Meares szenvedélyesen védte meg a kudarcos sportolót, és sajnálja, hogy online mémek és verbális támadások érték. „Szeretem Rachaelt és úgy gondolom, hogy ami a közösségi médiában történt, trollokkal és billentyűs harcosokkal, az nagyon kiábrándító volt”.

Anna Meares
Anna MearesX

A csapatfőnök szerint Gunn a legjobb breaking versenyző Ausztráliában. Emlékeztett arra is, hogy 1924-ben Párizsban Ausztrália még csak 37 sportolóval lépett fel, és egyikük sem volt nő. Száz évvel később már 256 nő volt jelen és 'Raygun' szeretett tagja lett az olimpiai közösségnek. „Nagy lelkesedéssel képviselte az olimpiai csapatot és az olimpiai szellemet. Imádom a karakterét, és nagyon csalódott vagyok miatta, amiért ilyen támadások érték." - mondta Meares, aki maga kétszeres aranyérmes pályakerékpáros volt (Athén és London).

Nem Gunn a legemlékezetesebb bohóc

Az olimpiák általában ünnepélyes és tiszteletteljes légkörben zajlanak, de kibírják, ha olykor megjelenik valaki, akinek a szereplése gúnykacajt vált ki.

Nehezen felejthető epizódja volt a 2000-es Sidney-i olimpiának Eric Moussambani egyenlítő-guineai 'úszó', akit a média gúnyosan Eric az Angolna becenévre keresztelt. Ő azzal szerzett hírnevet magának, hogy 1 óra 52 perc alatt küzdötte le a száz méteres gyorsúszás távját, és ezzel még futamgyőztes is lett.

Érdemes megnézni, de főleg meghallgatni boldogult Knézy Jenő rácsodálkozó és rendkívül szórakoztató korabeli megjegyzéseit az eseményről.

A futamgyőzelem azért eshetett meg, mert az afrikai két ellenfele elrontotta a rajtot amiért kizárták őket a versenyből, ezért kellett magányosan evickélniee. Mint később elmondta, ez volt élete első úszása 50 méteres medencében.

Mégis, ezzel új egyéni csúcsot és egyenlítői-guineai nemzeti rekordot állított fel, majd később hazája nemzeti úszóválogatottjának edzője lett. Egyenlítői Guinea a játékok történetében egyetlen pontot sem szerzett még.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kína és az USA egyenlő az aranyversenyben, de Amerika nyerte a legtöbb érmet. Magyarország a 14.

A 2024-es párizsi lesz a 21. század eddigi legköltséghatékonyabb olimpiája

Trump 2.0. Használati útmutató az ex-elnökhöz, ha visszatér a hatalomba