Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Világ EP-képviselők is részt vettek a betiltott Pécs Pride-on, ahol az ellentüntetőknek volt engedélyük
Európai hírek A német kancellár 1,4 milliárd dolláros katonai támogatást jelentett be Ukrajnának Volodimir Zelenszkij ukrán elnök európai útján – London, Párizs, Róma és a Vatikán után – Berlinben ismertette béketervét. 11/10/2024
Európai hírek Brüsszel felszólítja Törökországot, hogy vizsgálja ki az EU által finanszírozott menekültügyi központokban elkövetett visszaélések gyanúját Egy médiaelemzés feltárta, hogy az EU által finanszírozott törökországi menekültügyi központokban szisztematikus visszaélések és egészségtelen körülmények uralkodnak. 11/10/2024
Világ Erősödik az orosz-iráni barátság Az orosz és iráni elnök tárgyalásán jelentős fegyvervásárlásról is szó eshetett. 11/10/2024
Ukrajna Ukrajna barátai közül is egyre többen vélik úgy, hogy fájdalmas kompromisszum lesz a háború vége Az olasz sajtó szerint területek feladása van a német béketervben, a realitásokra figyelmeztet a volt NATO-tábornok cseh elnök. A török elnök szerint viszont visszajárnak a 2014 előtti ukrán területek. Béketerv-cunami zúdul az ukránokra, akik saját győzelmi tervükhöz keresnek támogatókat. 11/10/2024
Európai hírek Német vállalkozók aggódnak a határellenőrzések miatt Megkongatták a vészharangot német üzleti csoportok, melyek attól tartanak, hogy a határellenőrzés rossz hatással lehet a gazdaságra. 11/10/2024
Világ Az európai szélsőjobbnál is keményebben akar fellépni a migráció ellen a francia belügyminiszter Az európai menekültügyi és migrációs paktum gyors végrehajtása és a visszatérési irányelv felülvizsgálata érdekében Bruno Retailleau francia belügyminiszter határozott politikát hirdetett. 11/10/2024
Európai hírek Siker küszöbén az egy éve indított orosz donbászi offenzíva Az oroszországi Kurszk régióban augusztus óta tartják pozíciójukat az ukrán erők. 11/10/2024
Japán Mit csinál a Nihon Hidankyo, a 2024-es Nobel-békedíj győztese? A japán civil szervezetet Hirosima és Nagaszaki túlélői alapították 1956-ban. Több, mint fél évszázados működésének célja, hogy személyes történetekkel meggyőzzék a világot az atomfegyverek embertelenségéről, ezzel megakadályozva, hogy valaha újabb bombát dobjanak le. 11/10/2024
Oroszország Többen temetik a kurszki offenzívát, de a Bloomberg szerint még hónapokig leköti az oroszokat Augusztus közepe óta tart a kurszki ukrán offenzíva. Korábban kiszivárgott, hogy bár az oroszok februártól kezdődően számítottak egy támadásra, kellő szervezettség hiányában Ukrajna benyomult a régióba. A hírek szerint az orosz hadsereg rendezte sorait és közel áll a támadássorozat megállításához. 11/10/2024
Ukrajna Zelenszkij tanácsadója: "Ez a háború nemcsak Ukrajnát, hanem egész Európát veszélyezteti" Mihajlo Podoljak, Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója egy német lapinterjúban először árult el néhány részletet az egyelőre nem nyilvános "győzelmi tervről". Mint elmondta, Moszkvát politikai, katonai, gazdasági és diplomáciai eszközökkel akarják vesztésre kényszeríteni. 11/10/2024
Európai hírek A közel-keleti háború befejezését sürgeti 9 mediterrán ország Újabb menekülthullámtól tartanak a dél-európai országok az eszkalálódó Hamász-izraeli háború miatt. 11/10/2024
Magyarország Összművészeti kavalkád várja a fesztiválozókat a Liszt Ünnepen Október 22-ig számos programon lehet részt venni a komolyzenei előadásoktól a képzőművészeti kiállításokon át az irodalmi eseményekig. 11/10/2024
Európai hírek Újabb két ENSZ-békefenntartó sebesült meg Libanonban A libanoni misszió központját ismét izraeli támadás érte, amivel az EU külügyi főképviselője szerint Izrael megint átlépett egy határt. 11/10/2024
Magyarország Határsértés Zimbabwéban, dzsungelben bolyongás Panamában - podcastunk vendége Vándorboy volt Manapság már senki sem kapja fel a fejét, ha valaki afganisztáni stoppolásról vagy egy elszigetelt törzs meglátogatásáról beszél. Csakhogy Csonka Gábor talán az első volt, aki a 90-es években meghonosította Magyarországon az úgynevezett freelance utazást. 11/10/2024
Litvánia Orosz inváziótól tartva aknákkal és páncéltörőkkel erősítette meg a határait Litvánia Litvániában egyre jobban félnek egy esetleges orosz inváziótól. Erre utalnak azok a stratégiai és katonai intézkedések, amelyeket a NATO-tagállam most hozott. A balti ország páncéltörő gátakkal és aknákkal biztosítja a neuralgikus pontokat, ráadásul hidakat is le akar rombolni. 11/10/2024
Europe in Motion Mélypontra süllyedt az ukrán menekült-befogadás lengyel támogatottsága A legfrissebb felmérés szerint csupán minden második lengyel támogatja az ukrán menekültek befogadását. Ez a legalacsonyabb arányszám a 2022-es teljeskörű orosz invázió kezdete óta. 11/10/2024
Magyarország Az orosz katonai hírszerzés emberével kvaterkázhatott a magyar vezérkari főnök helyettese Szinte biztosan a GRU tisztje Oleg Szmirnov ezredes, távozó katonai attasé, akivel Kajári Ferenc altábornagy, a magyar vezérkari főnök helyettese szeptember végén hosszan beszélgetett a Vigadóban. 11/10/2024
Egyesült Királyság Először tűnt fel nyilvánosan Katalin hercegné kemoterápiás kezelését követően A walesi hercegné Vilmos herceggel csütörtökön váratlanul Southportba látogatott, azokhoz a családokhoz, akiknek gyermekei életüket veszítették a júliusi késeléses támadásban, amely az egész Egyesült Királyságot megrázta. 11/10/2024
Európai hírek Nukleáris leszerelésért küzdő japán civil szervezet kapta a Nobel-békedíjat A Nihon Hidankyo-t Hirosima és Nagaszaki túlélői alapították azért, hogy a személyes történeteikkel meggyőzzék a világot az atomfegyverek embertelenségéről. 11/10/2024
Európai hírek Politico: Az EU segít Törökországnak a menekültek erőszakos visszatoloncolásában Az elmúlt években Ankara arra kezdte használni az EU humanitárius segélyeinek nagy részét, hogy csökkentse a befogadott menedékkérők számát azáltal, hogy begyűjt és erőszakkal visszatoloncol a hazájukba szíriaiakat, afgánokat és más veszélyeztetett személyeket. 11/10/2024
Európai hírek Meghalt orosz fogságban egy ukrán újságíró A 27 éves Victoria Roshchyna tudósítóként dolgozott az Ukrajinszka Pravda és a Hromadske Radio ukrán médiumoknak, valamint Egyesült Államok Radio Liberty nevű rádiójának. 11/10/2024
Amerikai Egyesült Államok Az internet kedvencévé vált az a floridai férfi, aki hajóján vészelte át a Milton hurrikánt A Milton hurrikán, amelyet a szakemberek az elmúlt évszázad egyik legerősebb Floridára lecsapó természeti katasztrófájának tartanak, vészhelyzet hirdetésére kötelezte a déli államot, ami miatt pár nap alatt 1 milliónál is többen elhagyták a régiót. Azonban nem mindenki döntött az evakuáció mellett. 11/10/2024
Amerikai Egyesült Államok „Borzalmas, szóhoz sem jutok” - visszatértek otthonaikba a floridaiak Bár összességében nem okozott akkora pusztítást a Milton hurrikán, mint várták, azért sokan vannak Floridában, akiknek az otthona teljesen lakhatatlanná vált. Több száz embert kellett az árvízből kimenteni, egy halászt majdnem 50 kilométerre a partokból húztak ki a vízből. 11/10/2024
Tech Hirek Elon Musk bemutatta a taxizás közeljövőjét: se sofőr, se pedálok, se kormány A Tesla vezére már korábban bejelentette, most Kaliforniában be is mutatta az új Cybercab robottaxit. A dizájnja olyan, mintha egy sci-fi filmből lépett volna elő: két felfelé nyíló sirályszárnyas ajtó, se pedál, se kormánykerék. Az ára az ígéret szerint 30 ezer dollár alatt lesz. 11/10/2024
Magyarország Az amerikai nagykövet bírálta Szijjártó újabb oroszországi útját David Pressman felhánytorgatta Szijjártó Péternek, hogy csütörtökön 11. alkalommal utazott Oroszországba az ukrajnai orosz invázió óta. A magyar külügyminiszter szerint ugyanakkor "a Gazprommal való együttműködés nemcsak a versenyképes árat, hanem az energiabiztonságot is jelenti." 11/10/2024
Libanon Súlyos izraeli légicsapások Bejrút központjában, elmenekült a Hezbollah vezetője Hatalmas robbanások rázták meg Bejrútot csütörtök este: Izrael légicsapásokkal próbálta meg likvidálni a Hezbollah legalább egy magas rangú tagját a libanoni főváros egyik, korábban érintetlen negyedében. Wafiq Safa, a Hezbollah összekötő és koordinációs egységének vezetője megúszta a támadást. 11/10/2024
Európai hírek Európai körúton mutatja be tervét Zelenszkij Úgy tűnik még a novemberi amerikai elnökválasztás előtt szeretné felmérni „győzelmi tervének” támogatottságát az ukrán elnök, aki az egyelőre nem nyilvános tervről egy nap alatt három ország vezetőjével és a NATO főtitkárával is egyeztetett. 11/10/2024