A csapás egy humanitárius zónát ért, ahol Izrael szerint a Hamász tevékenykedett. A terrorszervezet tagadja, hogy tagjai a környéken tartózkodtak volna.
Gázai mentőtisztek közlése szerint legalább negyven ember halt meg abban a légicsapásban, melyet Izrael mért egy, az övezet déli részén kijelölt humanitárius zónára. A csapás Al-Mawasit, Hán Júnisz part menti régióját érte, ahová több tízezer, a lakóhelyét elhagyni kényszerült gázai menekült a háború elől. A területen sokan sátrakban élnek, az infrastruktúra hiányos, a segély mennyisége kevés. A helyi mentőtisztek szerint "Izrael a Hamász harcosait vette célba".
A gázai polgárőrség közölte, hogy a támadás idején sokan aludtak, és hogy a halálos áldozatokon túl több mint hatvan ember megsérült. Hozzátették, hogy nehéz felkutatni a törmelék alá szorult holttesteket és sérülteket.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) hétfő esti közleményükben azt írták, hogy a gázai Hán Júniszban több Hamász-terroristát kiiktattak, akik egy humanitárius övezeten belül felállított parancsnokságon tevékenykedtek.
Az IDF közölte, hogy a hadműveletet az izraeli biztonsági szolgálat és a légierő irányításával hajtották végre, és hogy számos lépést tettek a polgári károk mérséklésére, „beleértve a precíziós fegyverek, a légi megfigyelés és egyéb eszközök használatát”. A CNN szerint arról nem írtak, hogy figyelmeztették-e a környéken tartózkodó civileket, viszont Mahmúd Bassal, a gázai polgárőrség szóivője szerint a térségben tartózkodó palesztinokat nem figyelmeztették a csapásról. Bassal azt mondja, hogy több mint kétszáz, a lakóhelyét elhagyni kényszerült ember sátra volt a területen, és hozzátette, hogy az öt rakéta becsapódását követően körülbelül húsz-negyven sátor dőlt össze. "Egész családok tűntek el a homokban” - közölte.
A Hamász "szembetűnő hazugságnak" nevezte Izrael azon állatásait, miszerint "harcosaik" a térségben tartózkodtak, a terrorszervezet szerint a zsidó állam ezzel akarja "igazolni az általa elkövetett szörnyű bűnöket". Hozzátették, hogy „több tucat fegyvertelen civil, többségében gyermek és nő” halt meg a légitámadás során.
A közösségi médiában több videó is feltűnt, melyen az látható, hogy a gázai polgárőrség tagjai az eltűntek után kutatva ásnak a homokban, a CNN viszont megjegyzi, hogy ezeket a felvételeket nem tudták hitelesen ellenőrizni.
Az AP operatőre három krátert látott a helyszínen, illetve arról számolt be, hogy embereket, vagy emberi testrészeket ásnak ki a homokból.
Az IDF azzal vádolta a Hamászt és a Gázai övezet más fegyveres csoportjait, hogy továbbra is „szisztematikusan használják a polgári és a humanitárius infrastruktúrát, és hogy a kijelölt humanitárius területeken terrorizmushoz köthető tevékenységet végeznek", magyarán a gázai civileket sokszor élő pajzsként használják, miközben ők elbújnak közöttük, vagy az övezet alatti alagútrendszerben.
2023. október 7-én a Hamász terroristái Izraelbe betörve 1200 embert öltek meg, és további 250-et túszként hurcoltak Gázába.
Izrael a támadást követően kijelentette, hogy a Hamászt meg kell semmisíteni, és haderejével bevonult a Gázai övezetbe. A zsidó állam szerint a gázai háború kezdete óta a haderő megölte vagy elfogta a Hamász parancsnokainak felét és több mint 14 ezer tagját.