NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Kijátssza egy részüket, de Moszkvának így is fájdalmasak a brüsszeli szankciók

Orosz hadiipari gyárban tankokat állítanak elő
Orosz hadiipari gyárban tankokat állítanak elő Szerzői jogok AP/Russian Defense Ministry Press Service
Szerzői jogok AP/Russian Defense Ministry Press Service
Írta: Nóra Shenouda és Euractiv
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Míg 2024 második negyedévében az Európai Unió Oroszországból származó importja rekordmélységre süllyedt, a jelek továbbra is arra utalnak, hogy Moszkva kijátssza az ellene hozott brüsszeli szankciókat.

HIRDETÉS

Az Euractiv cikkében megszólaltatott szakértők és az adatok szerint a gazdasági büntetőintézkedéseket a harmadik országokkal folytatott kereskedelem révén kerülik ki a piaci szereplők. Az EU hivatalos statisztikai hivatala (Eurostat) által szerdán közzétett adatok azt mutatják, hogy az Oroszországból származó import 16 százalékkal csökkent 2024 első és második negyedéve között.

Júniusban az importált áruk összértéke 2,47 milliárd euróra csökkent, ami a legalacsonyabb havi összeg azóta, hogy az Eurostat 2002 januárjában megkezdte az adatgyűjtést. Áprilisban és májusban a második és harmadik legalacsonyabb volt a havi import, így 2,66 milliárd euró, illetve 2,89 milliárd euró értékben.

Az export hasonlóan meredeken csökkent, negyedévente 9,5 százalékkal: júniusban 2,43 milliárd euróra esett vissza, ami 2003 januárja óta a legalacsonyabb és a valaha feljegyzett harmadik legalacsonyabb összeg.

Közbeszólt a háború

Az EU Oroszországból származó importja drámaian visszaesett közvetlenül azután, hogy Moszkva 2022 februárjában megtámadta megtámadta Ukrajnát, de az áruforgalom 2023 második negyedéve óta csak fokozatosan csökkent. Az export hasonló tendenciát követett, a kezdeti zuhanást követően egyenletesebb visszaeséssel.

Philipp Lausberg, az Európai Politikai Központ (EPC) elemzője az Euractivnak elmondta, hogy a fokozatos stabilizáció egyik valószínű oka az, hogy a Moszkva elleni 14 szankciócsomag újabb fázisaiban sokkal kisebb hangsúlyt fektettek az olyan áruk megvásárlásának betiltására, mint például az olaj és a szén.

„Az utolsó két szankciócsomag […] inkább a végrehajtásra és a kijátszás megelőzésére összpontosított” – mondta. „Úgy gondolom, logikus, hogy elértük azt a mélypontot, amely többé-kevésbé állandósult.”

Ki tudják játszani a szankciókat, mégis fáj Moszkvának a büntetés

A szankciók megkerülését mutatja, hogy 2022 februárja óta meredeken nőtt az európai országok, valamint az ázsiai, kaukázusi és közel-keleti országok közötti kereskedelem.

2021 és 2023 között az EU Üzbegisztánba irányuló exportja csaknem megduplázódott (2,30 milliárd euróról 4,35 milliárd euróra), az Örményországba irányuló árueladások csaknem háromszorosukra nőttek (757 millió euróról 2,16 milliárd euróra), és a Kirgizisztánba irányuló export több mint a tízszeresére (263 millió euróra 2,73 milliárd euróra) nőtt.

"Oroszország bizonyítottan képes megkerülni a szankciókat a harmadik országokkal folytatott kereskedés révén" - szögezi le Alexander Kolyandr, az Európai Politikai Elemzőközpont (CEPS) kutatója. Hozzátette: az olyan nem egykori szovjet országok, mint például Kína és Törökország is kulcsfontosságú kijátszási útvonalakat jelenthetnek.

Lausberg mindeközben arra hívja fel a figyelmet, hogy habár a kijátszás továbbra is komoly probléma, "ha Oroszországnak egy harmadik országon keresztül kell eladnia, az a harmadik ország pénzt keres vele, amit Oroszország elveszít". Így voltaképpen mégis fájnak a szankciók Moszkvának, hiszen mindenképpen pénzt veszít.

A háborús ipar miatt növekszik az orosz gazdaság, de ez mégsem jó hír

Míg az EU-ban stagnál az ipari szektor, addig a Nemzetközi Valutaalap szerint Oroszország gazdasága idén várhatóan háromszor gyorsabban növekszik, mint az EU gazdasága (3,2 százalékkal az uniós 1,1 százalékkal szemben), és tavaly hatszor nagyobb bővülést produkált (3,6 százalékot a 0,6 százalékkal szemben).

A gazdasági növekedést az ország feldolgozóipari szektora hajtja, amely az ukrán háború kezdete óta jelentős fellendülésen ment keresztül.

Lausberg ugyanakkor megjegyzi, hogy Oroszország erős gazdasági teljesítménye a 2022-es meredek gazdasági visszaesés utáni „felpattanás” eredménye, nem kis részben a katonai kiadások tetemes növekedésének köszönhetően – amely szerinte "eltorzítja” az ország gazdasági helyzetét, ráadásul nem tekinthető hosszú távú biztonságos befektetésnek sem.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy bár bizonyos mutatók emelkedhetnek, az ország továbbra is súlyos gazdasági problémákkal küszködik, beleértve a mélyreható munkaerőhiányt és a csúcstechnológiás termékek importárainak emelkedését.

Koljandr azt is megjegyezte, hogy az orosz gazdaság továbbra is a „túlfűtöttség” jeleit mutatja, amikor a kínálat nem tudja kielégíteni a megnövekedett keresletet, ami erős inflációs nyomást generál.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nem közli a kőolajtermékek termelési statisztikáit a Rossztat

Eltérő az ukrán benyomulás hatékonyságának megítélése

Vadászatba kezdtek az orosz vámhatóságok az amerikai termékek importőreire