NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Börtönlázadás tört ki Oroszországban, a rabok túszokat is ejtettek

A kép illusztráció
A kép illusztráció Szerzői jogok EVGENIY MALOLETKA/
Szerzői jogok EVGENIY MALOLETKA/
Írta: Serge Duchêne
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
A cikk eredetileg ezen a nyelven jelent meg: francia

Volgográdtól 100 kilométerre van a börtöntelep, ahol rátámadt a személyzetre több elítélt, állítólag az Iszlám Állam hívei. A zendülésnek van halálos áldozata.

HIRDETÉS

Foglyok egy csoportja pénteken túszokat ejtett a dél-oroszországi Volgográd régióban lévő 19. számú, szigorúan őrzött börtönkolóniában, és megölte a személyzet négy tagját - ezt közölte az orosz börtönigazgatóság. Több sebesültet kórházba vittek, intenzív ellátásra szorulnak.

A rabok a fegyelmi bizottság ülésére időzítették az akciót, és a börtönigazgatóság közleménye szerint "túszul ejtették a börtön személyzetét". A kommandósok megrohamozták az épületet pénteken délután, "ártalmatlanná tették a támadókat, és kiszabadítottak néhány túszt", közölték a hatóságok, majd később hozzátették, hogy a börtön négy alkalmazottja meghalt.

Pontos számot sem a támadókról, sem a túszokról nem tettek közzé. A Telegram-csatornákon keringő adatok nagyban eltérnek egymástól. Egy nem hitelesített videófelvételen legalább három túszejtő látható, amint késekkel hadonásznak, és látszólag sérült vagy halott börtönőrök felett állnak, akik vértócsában fekszenek. Az egyik túszejtő a klipben azt állítja, hogy a csoport az Iszlám Államhoz tartozik.

Több csatorna szerint (Baza, Mash, Shot - utóbbi állítólag az orosz biztonsági erőkhöz köthető) a támadók helikoptert és 2 millió dollárt követeltek.

Az orosz média arról számolt be, hogy a biztonsági szolgálatok rohamra készülnek.

Az orosz titkosszolgálatok figyelmét más köti le

Az esettel összefüggésben azt találgatja az orosz sajtó, vajon hogyan történhetett több iszlamista terrortámadás is a közelmúltban, most meg itt van ez a börtönlázadás. Vajon mi tereli el az orosz biztonsági szolgálatok figyelmét? A szerzők az ukrajnai inváziót és a háborúellenes ellenzékiek elnyomását vetik fel, mint lehetséges válaszokat erre a kérdésre.

A Moszkva melletti koncertteremben elkövetett mészárlásért az Iszlám Állam afganisztáni ága vállalta a felelősséget. Ez volt az elmúlt évek legsúlyosabb terrortámadása Oroszországban: 145 ember meghalt, másik több mint félezer megsebesült.

Júniusban Derbent városában egy zsinagógát gyújtottak fel. Délebbre, a dagesztáni Mahacskalában (Észak-Kaukázus)egy ortodox templomot támadtak meg fegyveresek. Hivatalos jelentés szerint tizenkilenc embert megöltek, köztük egy ortodox papot és tizenöt rendőrt is.

A biztonságiaknak júniusban is túszejtőket kellett likvidálniuk egy börtönben, ahol hat elítélt fogva tartotta a személyzet két tagját. A támadók állítólag kapcsolatban álltak az Iszlám Állam terrorszervezettel. Öttel a kommandósok végeztek, a hatodik 20 év fegyházbüntetést kapott.

További források • BBC, Meduza, The Guardian, Le Figaro

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Halott rendőrök, papok, civilek és túszok a dagesztáni iszlamista terrortámadásban - frissítés

Oroszországban egy 51 dolláros adomány miatt 12 év börtönre ítéltek egy nőt

Egyelőre rácsok mögött marad a darabjáért börtönben lévő orosz színházi rendezőnő