NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

'Valaki szóljon Trumpnak, hogy az elnökség egy fekete meló' - üzente Michelle Obama

Barack és Michelle Obama a DNC chicagói konvencióján.jpg
Barack és Michelle Obama a DNC chicagói konvencióján.jpg Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Ferenc SzéF
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A volt elnöki házaspár fellépése volt a demokraták chicagói konvenciójának leginkább várt eseménye kedden. Melelttük felszólalt a reménybeli Első Férj, Kamala Harris házastársa is.

HIRDETÉS

Michelle Obama volt elnöki feleség (First Lady) kedd este pergőtűz alá vette Donald Trump volt elnököt, meglovagolva annak több vitatható kijelentését. Köztük azt is, amit a Joe Biden elnök elleni tévévitában hangoztatott a hírhedt „fekete munkákról”.

Tüzes DNC-beszédében, amely rejtett támadásokkal kezdődött és a volt elnök nyílt trollkodásával végződött, Mrs. Obama azt mondta, hogy a verseny két jelöltje közül „csak Kamala Harris érti igazán azt a láthatatlan munkát és rendíthetetlen elkötelezettséget, amely Amerikát mindig naggyá tette”.

Sajnos tudjuk, mi következik most – tette hozzá, utalva arra, hogy Harrisnek szembe kell néznie azzal, hogy sokan próbálják majd befeketíteni és fogást keresni rajta, amit férje elnöki munkája során Barack Obamával ő is elszenvedett.

„Donald Trump éveken át mindent megtett azért, hogy féljenek tőlünk az emberek. A világról alkotott korlátozott és szűk látókörű képe miatt fenyegetettnek érezte magát két szorgalmas, magasan képzett és sikeres ember létezésétől, akik történetesen fekete bőrszínűek is.”

Harris és Obama
Harris és ObamaLATimes

Michelle Obama beszéde harsány éljenzést váltott ki, de az szinte eltörpült a 'fekete munkára' tette megjegyzése mellett, amiben megüzente Trumpnak, hogy az állás, amit keres, az nem neki való.

Feltűnő a demokraták új egysége és bizakodása

A konvenciót figyelemmel kísérő kommentátorok szerint a korábbi hónapokkal és évekkel ellentétben a Demokrata Párt most a teljes és zárt egység képét mutatja, és hosszú idő után először tűnnek valóban lelkesnek. A The Hill ezt azzal magyarázza, hogy Joe Biden erős vezetői személyisége nehezen tűrte a vitákat és ellentmondásokat, ezért a párt sok prominense begubózott, de ennek most vége szakad.

Michelle Obama ezért különösen hangsúlyozta az egység fontosságát, mert a küzdelem nehéz lesz és nincs idő 'ostobaságok megvitatására'.

Mrs. Obama beszédéről Anderson Cooper, a CNN sztárműsorvezetője azt mondta, hogy ez volt a legerőteljesebb politikai beszéd, amit valaha hallott.

Hasonlóan nyilatkozott az ülésen megjelenő demokrata veterán, Nancy Pelosi is, aki a pontot kitette Joe Biden politikai agóniájának végére, amikor ő is a visszalépésre ösztökélte az elnököt.

„Most, hogy ez megtörtént és a pszichikai nyomás megszűnt, nincs helye újabb viaskodásoknak és okoskodásnak, mert előbb a választást kell megnyerni” – nyilatkozta Pelosi. Hasonlóan nyilatkozott több kormányzó, nagytámogató (megadonor) és az összes eddigi felszólaló az ország különböző államaiból.

Nancy Pelosi volt képviselőházi elnök a DNC ülésén
Nancy Pelosi volt képviselőházi elnök a DNC ülésénPaul Sancya/Copyright 2024 The AP. All rights reserved.

Michelle Obama az ingadozó időszakban, amikor Joe Biden lehetséges utódját találgatták, szintén szóba került, mint potens jelölt, de ő ezt elhárította. Mint mondta, van a demokratáknak rátermett és alkalmas kádere Harris személyében, aki ráadásul az USA jelenlegi problémáit hivatalból is jól ismeri.

A volt elnök testvérének nevezte Joe Bident

"Egyedül én vagyok elég ostoba ahhoz, hogy Michelle Obama után beszéljek" - kezdte beszédét a felesége után pódiumra lépő egykori elnök (2008-2016). Barack Obama nagyon magasra értékelte korábbi alelnökének, Joe Bidennek a Fehér Házban végzett elnöki munkáját. A 'magasabb irányt' keresve, Abraham Lincoln felhívására hivatkozott, megszólítva a jobb angyalokat, hogy a nemzet után kimozdulhasson mostani dühe és indulatai mögül.

Obama megismételte 20 évvel ezelőtti gondolatait, amiket akkor még szinte ismeretlen politikusként tett a demokrata konvención, és amely szerint „zűrzavar és veszekedés korában élünk, olyan kultúrával, amely előtérbe helyezi a nem tartós dolgokat. De a zajtól távol a nemzetet összekötő kapcsok léteznek".

Érvelése szerint a demokratáknak meg kell fogalmazniuk e kapcsolatokba vetett hitüket, ha azt akarják, hogy novemberben győztesen kerüljenek ki a küzdelemből, és ehhez az amerikai nép egészté kell megszólítaniuk, nem csak egyes csoportjait.

Barack Obama felszólalása
Barack Obama felszólalásaCharles Rex Arbogast/Copyright 2024 The AP. All rights reserved.

Obama tisztelettel adózott Biden elnöknek, és olyan vezetőnek nevezte, aki „a nagy veszély idején megvédte a demokráciát”.

HIRDETÉS

A helyszíni megfigyelők szerint ugyanakkor látható az is, hogy Joe Biden ünneplése ezzel nagyjából lezárult, és az elnök lassan háttérbe szorul, hogy Harris és új támogatói kerüljenek reflektorfénybe.

Felszólalt a lehetséges Első Férj is

Mivel az USA-nak még nem volt női elnöke, így házastársát sem kellett még megnevezni. Ha Harris győz, akkor férje, Douglas (Doug) Emhoff lesz az első First Gentleman (az Első Úriember), akit magyarul egyszerűbb első férjnek nevezni.

Emhoff Első Férj
Emhoff Első FérjPaul Sancya/Copyright 2024 The AP. All rights reserved.

Emhoff tisztában volt azzal, hogy nem léphet olyan retorikai magasságokba, mint az előtte megszólalók, és ezt nem is erőltette. Ehelyett egy személyes képet festett a feleségéről, beleértve a korai randevúzást, és egy „zavaró” üzenetet, ami a hangpostáján hagyott.

Emhoff önirónikus stílusát jelezte, amikor fanyarul megjegyezte, hogy „az anyám az egyetlen ember a világon, aki azt gondolja, hogy Kamala a szerencsés, amiért hozzám ment feleségül”.

HIRDETÉS

A zsidó származású Emhoff úgy mutatta be magát, mint hétköznapi fickót, aki még mindig kapcsolatban van középiskolai haverjaival, és nem egészen tudja elhinni, milyen helyzetben van most. Ez a beszéd valószínűleg nem változtatja meg sokak véleményét valamilyen irányba, de nem is ez volt a feladata.

Emhoff politikai megjelenése elsősorban az aggódó amerikai zsidó szavazók felé lehet megnyugtató, akik közül sokan inkább Donald Trumpban látják azt a vezetőt, aki megfékezi az iszlamista erőszakot és megvédi Izraelt, miközben a demokraták ebben a kérdésben nem tűnnek határozottnak.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újra benyújtják a capitoliumi vádat Trump ellen, de kissé átgyúrva, hogy gyorsabban menjen

Abortusz, Ukrajna, Izrael: Kamala Harris beszéde az elnökjelöltség elfogadásakor

Putyin hízelgéssel manipulálta Trumpot volt nemzetbiztonsági tanácsadója szerint