NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Újra benyújtják a capitoliumi vádat Trump ellen, de kissé átgyúrva, hogy gyorsabban menjen

Jack Smith és Donald Trump
Jack Smith és Donald Trump Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Ferenc SzéF
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Jack Smith különleges ügyész egyes pontokat ejtett az eredeti vádiratból, amivel a célja az, hogy az eljárás minél gyorsabban befejeződjék.

HIRDETÉS

Az ügyészek egyik vádpontot sem ejtették a korábbiak közül, de kiszedték azokat, amelyek túl mélyen mentek bele Trump magatartásába és motivációiba, és bizonyításuk nagyon nehéz.

„A helyettesítő vádirat, amelyet egy új esküdtszék elé terjesztettek, korábban nem tárgyalt bizonyítékokat hoz fel az ügyben, tükrözve a kormány szándékát, hogy tiszteletben tartsa és végrehajtsa a Legfelsőbb Bíróság Trump kontra Egyesült Államok ügyben hozott határozatait” – mondta a különleges ügyvédi hivatal.

A helyettesítő vádirat a 2024-es kampány kritikus utolsó hónapjaiban éri Trumpot, és az év további nagy részében a jogi és politikai narratívák összemosódnak. Ezt a volt elnök is érzékeli, és ezért is hangoztatja továbbra is sorozatosan, hogy a Biden-kormányzat összeesküvésének áldozata lett.

Jack Smith szívóssága, hogy életben tartsa az ügyet azután is, hogy a Legfelsőbb Bíróság határozott Trump mentelmi jogáról, megerősíti azt, hogy Trumpnak létérdeke a novemberi választás megnyerése, ami után véget vethet az ellene indított szövetségi eljárásoknak.

Az ügyet közelről ismerő források szerint Trump jogi stábja számított a vádirat átírására a legfelsőbb bírósági döntés után, ám a lépés gyorsasága meglepte őket. A következő tárgyalást Tanya Chutkan bíró már jövő csütörtökre kitűzte, amire nem számítottak.

Trump és Chutkan bíró
Trump és Chutkan bíró AP Photo

A Truth Social nevű közösségi oldalán Trump ismét boszorkányüldözéssel vádolta meg Smith-t, akit törvénytelenül kinevezett személynek tart. „Jack Smith megőrült, és egy nevetséges új vádiratot hozott fel ellenem, amiben benne van a régi vádirat összes ellentmondása, és AZONNAL el kell utasítani” - kiáltja a volt elnök.

A sürgetés azért is aktuális, mert az elnök idei tárgyalási naptára elképesztőnek is nevezhető, ami bomlasztja a kampányát

Az alábbi tárgyalásokon a nagy szövetségi ügyek mellett polgári és más jellegű perek is szerepelnek (csalás, kártérítés).

  • Augusztus 29-én egyazon napon tárgyalnak a georgiai és washingtoni ügyeiben
  • Augusztus 30-án Washingtonban és New Yorkban lesz tárgyalása
  • Szeptember 4-én Florida a tárgyalási helyszín
  • Szeptember 5. - Washington és New York
  • Szeptember 6.- Florida
  • Szeptember 13. - Washington
  • Szeptember 16. - New York
  • Szeptember 17. - Washington
  • Szeptember 18. - New York
  • Szeptember 25. - Florida és New York
  • Szeptember 26. - New York
  • Október 2. - Florida
  • Október 16. - Florida

Ha Trump tartja azt a vállalását, hogy valamennyi tárgyalásán meg akar jelenni, akkor látható, hogy a fenti menetrend extrém megterhelést és időveszteségeket jelent számára, miközben a választási kampány csúcsfokozatba kapcsol.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Cukiság-kampányt szeretne Kamala Harris, és az aikido-módszert használja Donald Trump ellen

'Valaki szóljon Trumpnak, hogy az elnökség egy fekete meló' - üzente Michelle Obama

Trump mesterséges intelligenciával hamisított képekkel sugallja, hogy Taylor Swift őt támogatja