NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Halálos összecsapások: börtönbe vetné az ellenzék vezetőit a venezuelai elnök

Nem adja fel: Maduro elnök caracasi sajtótájékoztatóján
Nem adja fel: Maduro elnök caracasi sajtótájékoztatóján Szerzői jogok AP Photo/Matias Delacroix
Szerzői jogok AP Photo/Matias Delacroix
Írta: SL
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A 16 halálos áldozatot követelő utcai összecsapások nyomán egyre nagyobb nyomás nehezedik Nicolás Maduróra, hogy bizonyítsa be választási győzelmének érvényességét. Az elnök az ellenzék két vezetőjét hibáztatja az erőszakért, és lecsukatná őket.

HIRDETÉS

Harmadik napja tartanak az erőszakos utcai megmozdulások Venezuelában, miután sem az ellenzék, sem a nemzetközi megfigyelők nem ismerik el az autokrata szocialista vezető, Nicolás Maduro győzelmét az elnökválasztáson. A tüntetéseknek eddig 16 halálos áldozata van.

Maduro szerint Maria Corina Machado és Edmundo Gonzalez Urrutia ellenzéki vezetőket be kell börtönözni az halálos kimenetelű tüntetések után. "Rácsok mögé kellene kerülniük" - közölte az elnök újságírókkal. Gonzalez Urrutia az a politikus, aki az ellenzék állítása szerint valójában megnyerte az elnökválasztást.

Az elnök a választási csalás vádjára váaszul Maduro elnök szerdán arra kérte a venezuelai legfelsőbb bíróságot, hogy ellenőrizze az elnökválasztás eredményét. Külföldi megfigyelők szerint azonban a bíróság túl közel áll a kormányhoz ahhoz, hogy független felülvizsgálatot végezzen.

Maduro újságíróknak azt is elmondta: a kormánypárt készen áll arra is, hogy megmutassa a vasárnapi választások összes szavazatszámláló lapját. "Az igazságszolgáltatás elé vetem magam" - mondta az elnök a caracasi bíróság székháza előtt, hozzátéve, "kész arra, hogy beidézzék, kihallgassák, kivizsgálják".

A venezuelai autokrata vezető ezzel először tesz engedményt azoknak, akik nagyobb átláthatóságot követeltek az ügyben.

A Carter Center, azon kevés nemzetközi szervezetek egyike, amelynek megfigyelőit beengedték Venezuelába, és amely szerint a választások "nem tekinthetők demokratikusnak", szintén bírálta Maduro ellenőrzési kérelmét, mondván, a bíróság nem fog független felülvizsgálatot végezni.

"Van egy újabb kormányzati intézmény, amelyet a kormány nevez ki, hogy ellenőrizze a választási eredmények kérdéses kormányzati számait" - fogalmazott a küldöttséget vezető Jennie K. Lincoln, aki szerint "ez nem egy független értékelés".

Maduro 2013 óta irányítja az olajban gazdag országot, ez idő alatt 80 százalékkal csökkent az ország GDP-je, ami miatt az egykor gazdag Venezuela 30 millió lakosából több mint hétmillió emigrálni kényszerült. A politikus, aki börtönbe záratja kritikusait és zaklatja az ellenzékieket, a választások előtt "vérfürdővel" fenyegetett arra az esetre, ha veszítene.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Már 24 halott Venezuelában, a hadsereg kitart Maduro elnök mellett

Áldemokratikus választást követően maradhat hatalomban Nicolás Maduro venezuelai elnök

Választási csalás: nem ismeri el Maduro győzelmét, utcára vonult a venezuelai ellenzék