EventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

„A Hamász nem győzhet, visszamegyünk a kibucba" - Budapesten jártak az izraeli terrortámadás túlélői

Elinor Biton-Bariach, a terrortámadás egyik túlélője
Elinor Biton-Bariach, a terrortámadás egyik túlélője Szerzői jogok Euronews
Szerzői jogok Euronews
Írta: Magyar Ádám
Közzétéve:
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Több mint húsz órát töltöttek az óvóhelyen, miközben hallották, ahogy lemészárolják a szomszédaikat - de ők életben maradtak, és most elmesélték, hogy mi történt velük.

HIRDETÉS

Magyarországra érkezett az október hetedikei izraeli terrortámadás több túlélője. Elsősorban azért jöttek, hogy megnézzék az izraeli válogatott Felcsúton rendezett EB-selejtezőit. Néhányan azonban vállalták, hogy csütörtök este a budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában elmeséljék, ami velük történt.

Egyikük, Esti Bitton a támadás idején három gyerekével és a férjével együtt levonult az óvóhelyre, ahonnan 23 óra múlva szabadították ki.

„Nem volt mit ennünk, nem volt mit innunk. Meg sem szólaltunk. Folyamatosan néztük a telefonunkon a WhatsApp-csoportokat, hogy lássuk, mi történik a kibucban. Rengeteg lövést hallottunk" - emlékezett vissza, még mindig megtörve. Azt is hozzátette még, hogy a Hamászt el kell pusztítani, de olyan rossz állapotban volt, hogy inkább nem kérdeztük tovább.

„Hallottunk egy hatalmas robbanást a szomszédből"

Elinor Biton-Bariach viszont látszólag már jobban túltette magát a történteken. Ő a pincében bujkált a férjével, három gyerekével és a kutyájukkal. Eközben a terroristák behatoltak a házukba, és a tetőről lőttek a kibuclakókra, akik közül több mint hatvan embert megöltek. Ennek ellenére Elinor nem gondolkozik azon, hogy elköltözzön a veszélyzónából.

„Most nem a kibucban lakunk, de vissza akarunk menni. Erősebbek leszünk, talán bölcsebbek is, és jobban összetartunk majd. A Hamász ezúttal nem fog győzni. Visszamegyünk, mert ott vannak a házaink, ott az otthonunk, a közösségünk" - mondta, majd részletesen beszámolt arról, hogy mi történt velük október 7-én:

„Alig volt vizünk, és egyáltalán nem volt élelmünk 22 órán keresztül. A terroristák dörömböltek az ablakokon, majd megnyitották a vizet a fejünk fölött. Ekkor értettük meg, hogy az életünk veszélyben van. Hallottunk egy hatalmas robbanást a szomszédból, megölték az ott lakókat. Csak suttogni mertünk, mert tudtuk, hogy fent terroristák vannak, akik arra várnak, hogy eláruljuk magunkat. A gyerekek éhesek voltak, és én egyre idegesebben mondogattam nekik, hogy nincs ennivalónk. Ez talán a legnehezebb dolog egy szülő számára. Folyton a kezemben volt a telefon, írtam a barátaimnak, elbúcsúztam tőlük. 

És néztem a kibuc WhatsApp-csoportját, ahol beszéltünk egymással, amíg rá nem jöttünk, hogy a terroristák ide is bejutottak az áldozatok telefonjain keresztül - volt, akinek levágták az ujját, hogy feloldják a képernyőt.

Édesanyám holokauszttúlélő, őt éjjel hívtam fel, és csak pár szót suttogtam neki, szerencsére már félálomban volt, nem kérdezett semmit. Éjjel fél háromkor jöttek értünk a katonák, két kilométert gyalogoltunk kerítések között, miközben a kibuc egy részén még mindig lövöldöztek. Ekkor kezdtük el felfogni, mekkora mészárlás történt. Lehet, hogy mi azért maradtunk életben, mert a házunk magaslaton van, a tető jó lőállás volt, így nem robbantották fel az épületet."

„Mindenki csak arra vágyik, hogy békében élhessen a családja"

Elinor otthonában, a Kfar Azza kibucban 63 embert öltek meg a terroristák, és 18-at hurcoltak magukkal Gázába. Róluk azóta sem tudni semmit. A nő úgy érzi, hogy most az a legfontosabb, hogy hazahozzák épségben a túszokat. De közben arra is figyelni kell, hogy ez ne kerüljön izraeli katonák életébe, mert így is túl sok izraeli halt már meg. 

Amikor arról kérdeztük, mikor lehet újra béke a zsidók és a palesztinok között, Elinor így válaszolt:

„Mi békét akartunk, tényleg. A közelükbe költöztünk, tíz percre laktunk tőlük. Mind csak annyit szerettünk volna, hogy a gyerekeink boldogok legyenek. Egy anya mi mást akarhatna, attól függetlenül, hogy a kerítés melyik oldalán él. Szörnyű volt ez a mészárlás, és most percről percre élünk, egy hotelben. Nagyon remélem, hogy a gyerekeim, az unokáim békében élhetnek majd. De nem veszíthetünk el több civilt. Azt hiszem, mindenki csak arra vágyik, hogy békében élhessen a családja, a közössége."

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tüntetések az Izrael és a Hamász közötti háború ellen

Közel-keleti terrorszervezeteket magasztalt közösségi oldalán, letartóztatták

"Majd később, akciósan megvesszük karácsonyra" – ilyen (is) volt az idei Könyvhét