Szenzációnak számított 1948 nyarán, amikor megérkezett Londonba egy karibi bevándorlókkal teli hajó, a Windrush. Úgy tűnt, szívesen fogadják őket, de később kiábrándulás várt rájuk. Interjú a Brit Nagykövetség első titkárával, Matthew Kirlew-val a Black History Month alkalmából.
HIRDETÉS
Amikor megérkezett a Temze torkolatába a Windrush, az egyik brit lap, az Evening Standard még repülőgépet is küldött a hajó fölé, amiről fényképeket készítettek a magasból. A hajó érkezését főoldalon hozták, a következő címmel: "Isten hozott titeket itthon! Az Evening Standard repülője üdvözli a Birodalom 400 fiát." A hajón utazókra azonban később kiábrándulás várt, amikor szembesültek azzal, hogy habár szívesen adnak nekik munkát - de csak ha nincsenek szem előtt. A karibi bevándorlók számára a diszkrimináció a 20. század közepén mindennapos jelenség volt. Azóta azonban sok minden megváltozott. Arról kérdeztük Matthew Kirlew-t, a budapesti Brit Nagykövetség első titkárát, hol tart most az Egyesült Királyság a színesbőrű emberek elfogadásában, oktatják-e a brit iskolákban a történelem rájuk vonatkozó részét. A diplomata saját örökségéről is beszélgettünk a Black History Month, vagyis a Fekete Történelem Hónapjának alkalmából, amelyet októberben ünnepelnek az Egyesült Királyságban.
Shenouda Nóra, Euronews:
Az Ön felmenői a Windrush-generációhoz tartoznak - hogyan magyarázná el egy magyar embernek: ez mit jelent?
Matthew Kirlew, a budapesti Brit Nagykövetség első titkára
"A családom apai oldala a Windrush-generációból származik. Ezt olyan emberek alkotják, akiket röviddel a második világháború után meghívtak az Egyesült Királyságba, hogy segítsenek az ország újjáépítésében. Sokan közülük az Országos Egészségügyi Szolgálatnál (NHS) és a tömegközlekedési szektorban helyezkedtek el, valamint gyakran nehéz fizikai munkát vállaltak. Fontos megjegyezni, hogy a második világháború után az Egyesült Királyság súlyos munkaerőhiányban szenvedett. Akkoriban még létezett a Brit Birodalom, és a Karib-térség számos országa, köztük Jamaica lakói is brit alattvalónak számítottak - ezáltal joguk volt az Egyesült Királyságban élni és dolgozni. Az 1948-as állampolgársági törvény pedig brit állampolgárságot is biztosított számukra. A „Windrush” név egy hajótól származik - az HMT Empire Windrush volt ugyanis az első hajó, amelynek a fedélzetén érkeztek ennek a generációnak a tagjai az Egyesült Királyságba, 1948. június 22-én kötött ki a London melletti Tilbury Docksban.
Innentől a fekete britek jelentősen hozzájárultak az Egyesült Királyság gazdaságához, társadalmához, valamint kultúrájához, de valójában nem ők voltak az első feketék, akik ide érkeztek. Feketebőrű britek már a római időkben, Kr. u. 43 környékén is jártak Nagy-Britanniában, de az 1500-as években I. Erzsébet uralkodása alatt a Tudor-korszakban, valamint az 1714-1830-ig tartó György-korszakban is jelen voltak. Az utóbbi időszak híres alakjai közé tartozik Ignatius Sancho, aki rabszolgaként született, de később híres abolicionista, üzletember, zeneszerző lett, valamint ő volt az első ismert fekete férfi, aki szavazott egy brit parlamenti választáson. A rabszolgaság eltörlése (1833) után sok szabad fekete érkezett az Egyesült Királyság városaiba a Karib-térségből és Afrikából, hogy tengerészként, munkásként és diákként helyezkedjen el."
Mesélne egy kicsit a családtörténetéről? Arról, honnan jöttek, miért érkeztek anno az Egyesült Királyságba, és vajon megtalálták-e ott a számításaikat?
"Kettős örökségem van. A család anyai ága Walesből származik, ők fehérbőrűek. A család apai ága Jamaicából származik. Mint sokan a Windrush-generációból, édesapám családja is azért érkezett az Egyesült Királyságba, hogy új életet kezdjen, dolgozzon, újraépítse az országot, és hogy új otthont teremtsen az Egyesült Királyság állampolgáraként. Azt hiszem, megtalálták, amit reméltek. Végleg letelepedtek, felnevelték apámat és a testvéreit, felépítettek egy új életet, ami persze nem ment nehézségek nélkül. A 20. századi Nagy-Britanniában ugyanis gazdasági és társadalmi kihívásokkal is találkozott, aki etnikai kisebbséghez tartozott. Az akkoriban uralkodó rasszizmus miatt nehéz volt lakáshoz jutni, és a munkaerőhiány ellenére is kihívást jelentett jó állást szerezni. Sok magasan képzett személy, például tanárok, orvosok és ápolónők is kizárólag rosszul fizetett állásokat kaptak."
Magyarországon sokaknak még mindig meglehetősen hagyományos, sztereotip képük van az Egyesült Királyságról, arról, milyenek a britek. Okozott-e ez valaha is nehéz pillanatokat Önnek fekete diplomataként végzett munkája során?
"Hálás vagyok, hogy a Windrush-generáció megnyitotta az utat a hozzám hasonló emberek előtt, hogy kevésbé számítsunk kivételnek a munkám területén. Hihetetlen örökséget hagytak maguk után. Nem létezne a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS), ha nem lenne a Windrush-generáció, és más gazdasági területeken való munkálkodásuk is segítette az Egyesült Királyság talpraállását. A hatásuk azonban nem csak gazdaságilag, hanem másképp is érezhető: gazdagították az Egyesült Királyság kultúráját, beleértve a zenét, a művészetet, a divatot és az irodalmat. Ők és más etnikai közösségek sokszínű és virágzóbb társadalommá tették az Egyesült Királyságot, és ezt büszkén képviselem. Örömmel mondhatom azt is, hogy a Brit Külügyminisztérium (Foreign Commonwealth and Development Office) tudatosan törekszik a diplomáciai szolgálaton belüli sokszínűség növelésére, az általa szolgált ország jobb képviseletének érdekében."
Úgy tudom, hogy jelenleg a brit gyerekek többet tanulnak az amerikai polgárjogi mozgalomról, mint a Windrush-generációról, amelynek története még a nemzeti alaptantervben sem szerepel. Ön szerint történt-e előrelépés az utóbbi években a színesbőrű emberek elfogadása terén hazájában akár törvényi, akár társadalmi szinten?
"Való igaz, hogy az Egyesült Királyság nemzeti tantervében korlátozott hangsúlyt kap a brit polgárjogi mozgalom, ez azonban kezd megváltozni. Egyre több gyermek ismeri meg az 1963-as bristoli buszbojkott történetét (1963. április 30-án egy karib-térségbeli munkásokból álló csoport buszbojkottot indított az angliai Bristolban, tiltakozásul az ellen, hogy a fekete és ázsiai munkásokat kizárták a városi buszokon dolgozók köréből- a szerk.) és a '60-as és '70-es években hozott törvényeket, amelyeket azért hoztak, hogy a faji megkülönböztetés problémáját kezeljék.
A fiatalok tájékozódhatnak a BBC több dokumentumfilméből és drámai alkotásából is, amelyeket az úgynevezett Mangrove Nine-ról, fekete aktivisták egy csoportjáról készítettek, valamint Stephen Lawrence meggyilkolásáról (1993-ban egy rasszista támadás során megkéseltek egy londoni buszra várakozó 18 éves feketebőrű fiút - a szerk.) és az azzal kapcsolatos nyomozás nem megfelelő lebonyolításáról forgattak. Mindkét eset rávilágított a rendőrségen belüli intézményesült rasszizmusra, és reformokhoz vezettek a történelmi igazságtalanságok kezelésének érdekében.
Létezik egy társadalmi mozgalom, a Black Curriculum, amely szorgalmazza, hogy az Egyesült Királyság minél több iskolájában vegyék fel a tantervbe a fekete brit történelmet. Képviselőik járják az iskolákat szerte az országban, és igyekeznek a köztudatba behozni a polgárjogi mozgalmakat, valamint beszélgetéseket kezdeményeznek a témáról. A "fekete tanterv" nagy köztámogatásnak örvend, és elemeit ma már Anglia több településén is oktatják. Wales-ben például minden iskolában oktatják azt.
Az Egyesült Királyság sokszínű és toleráns ország. Multikulturális, multietnikus, és már hosszú ideje az. A brit társadalom egyre elfogadóbbá vált a színes bőrű emberekkel kapcsolatban. Szigorú diszkriminációellenes törvények vannak érvényben, a többi között a 2010-es egyenlő jogokról szóló törvényt, amely tiltja a faji, etnikai vagy bőrszín alapján történő megkülönböztetést az élet minden területén, beleértve a foglalkoztatást, a lakhatást, az oktatást és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést.
Az Egyesült Királyság népessége változatos, több millió afrikai, karibi, dél-ázsiai, kelet-ázsiai és közel-keleti származású ember él itt. Növekszik az etnikai kisebbségek képviselete a sportban, a munkahelyen és a politikában. David Lammy az első fekete külügyminiszter, aki rabszolgasorban tartott felmenőkig tudja visszavezetni a származását.
Fekete brit ikonjaink közé tartozik Marcus Rashford, az angol futballcsatár, a hollywoodi színész, Idris Elba és a zenész Stormzy - hogy csak néhányat említsünk.
Az Egyesült Királyság jobban elfogadja a színes bőrűeket, mint a múltban. Míg sok más országhoz hasonlóan nagy utat járt be a sokszínűséggel és a befogadással kapcsolatban, továbbra is szükséges küzdeni annak érdekében, hogy még jobban visszaszorítsuk a gyűlöletbűncselekményeket, a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségeket és az egyéb igazságtalanságokat, amelyek gyakran a kisebbségek közösségeit érintik a legjobban."