EventsEseményekPodcasts
Loader

Find Us

HIRDETÉS

Három európai állam fenntartja az Iránnal szembeni nukleáris szankciókat

Iráni drónok egy teheráni katonai kiállításon
Iráni drónok egy teheráni katonai kiállításon Szerzői jogok AP Photo/Vahid Salemi
Szerzői jogok AP Photo/Vahid Salemi
Írta: Laszlo SL
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nagy-Britannia, Németország és Franciaország úgy látja, Teherán megszegte a 2015-ös atommegállapodást azzal, hogy uránt dúsít és tárol.

HIRDETÉS

Az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország fenntartja az Iránnal szembeni szankciókat, hogy elrettentse Teheránt attól, hogy drónokat és rakétákat adjon el Oroszországnak - írja a BBC.

Irán 2015-ben nukleáris megállapodást kötött a nyugati államokkal, az alku feltételei szerint a szankciók egy részét a jövő hónapban fel kellett volna oldani. A három európai ország azonban úgy látja, hogy Teherán megszegte a megállapodást azzal, hogy urániumot dúsít és tárol. Az urániumot magas dúsítás után atomfegyver előállítására lehet felhasználni.

Irán "illegálisnak és provokatívnak" nevezte a döntést, amely szerintük "egyértelműen megsértette" az atomalku feltételeit.

Az intézkedések egy részének célja, hogy megakadályozza az iráni ballisztikus rakéták és drónok fejlesztését és exportját. A szankciók ellenére azonban Moszkva számos Iránban gyártott drónt használt az Ukrajna elleni háborújában.

A 2015-ös megállapodás értelmében Irán beleegyezett, hogy korlátozza nukleáris tevékenységét és beengedi a nemzetközi ellenőröket, cserébe a gazdasági szankciók feloldásáért. A megállapodás megtiltja, hogy bárki drónokat és rakétákat vásároljon, adjon el vagy szállítson Iránba vagy Iránból.

Az Irán által Oroszországnak eladott Shahed-136 típusú drónokat egy húsz évvel ezelőtt illegálisan megszerzett német technológián alapuló motor hajtja. Irán ugyanis másolja és finomítja a jogellenesen megszerzett katonai technológiákat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Libanoni repülőtér építésével vádolja Iránt az izraeli védelmi miniszter

Irán 500 napja túszként tart egy uniós tisztviselőt, de nem történik semmi, csak a ködösítés

Halványul az iráni atomalku felélesztésének lehetősége