EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

"Fogalmam sincs, hány embert öltem meg" - exkluzív interjú egy Wagner-zsoldossal

A szerbiai Belgrádban összestettek egy Wagner-zsoldosokat ábrázoló graffitit
A szerbiai Belgrádban összestettek egy Wagner-zsoldosokat ábrázoló graffitit Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Joshua AskewSophia Khatsenkova
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Nem bántottak civileket, mindig magával vitt három kézigránátot, és valójában azért vetették be őket Bahmutnál, hogy megakadályozzák az orosz hadsereg tagjainak szökését a harcmezőről - mondta az Euronewsnak adott exkluzív interjújában egy volt Wagner-zsoldos.

HIRDETÉS

Sasha (akinek a nevét megváltoztattuk) harcolt a Bahmutért vívott, hónapokig tartó csatában. Azt állítja, hogy amiatt volt szükség a Wagner zsoldosainak bevetésére az ottani fronton, mert a reguláris orosz hadseregben szolgáló katonák fegyelmezetlenek voltak, és hiányzott belőlük a harci kedv. A Wagner gyakorlatilag második vonalként szolgált Bahmutnál, hogy az „alig 21 éves kötelező szolgálatot teljesítő katonák” ne vonuljanak vissza.

„Motiválatlanok, gyengék, gyakorlatilag az utcán fogdosták össze őket, majd azt mondták nekik: menjetek háborúzni – magyarázza Sasha. - Ha a parancsnokuk elesik, hajlamosak gyorsan megadni magukat."

A zsoldos nem volt hajlandó arról beszélni, alkalmaztak-e erőszakot az engedetlen csapatok megregulázására. Az Euronews riportja azonban feltárja, hogy Moszkva csecsen katonákat vetett be fegyelmezésre, akik időről-időre ki is végeztek olyan katonákat, akik engedetlenek voltak. 

Sasha, aki nemrégiben töltötte le féléves szerződését a Wagner-csoporttal, azt mondja, nem tér vissza Ukrajnába – hacsak nem kényszerítik. „Nincs kedvem visszamenni” – mondta az Euronewsnak. - Nem akarok tovább harcolni."

AP Photo
A júniusi puccs idején Wagner-katona áll egy tank előtt RosztovbanAP Photo

Sasha azt állítja, hogy ukrán gyökerei vannak Harkovban és Popasznában, és közölte, hogy „kiábrándult” a vérontás miatt.  „Ez egy testvérháború. Ez a legrosszabb harc, ami lehetséges - szögezte le. - Mi, oroszok és ukránok ugyanazt a nyelvet beszéljük. Ugyanúgy gondolkodunk, ugyanúgy cselekszünk. Hasonló gondolkodású embereket ölünk meg."

Ez a közelség a fronton is megmutatkozott, ugyanis Sasha szerint egysége néha véletlenül ukrán lövészárkokban kötött ki, és gyakran észre sem vették, hogy az „ellenséges táborban” vannak. 

"Az egyetlen különbség köztünk az, hogy ők agresszornak tekintenek minket, mert az ő területükön vagyunk. Talán ez igaz is, de nem akarok belemenni ilyen árnyalatokba

 - mondja. 

Oroszország és Ukrajna történelme összefonódik, a két ország több birodalom része is volt egy időben. Az ukránoknak azonban idővel saját identitásuk, nyelvük és kultúrájuk alakult ki, sokan pedig azt állítják, hogy Moszkva ezt nem ismerte fel vagy nem volt hajlandó elismerni, és valójában ez áll az orosz invázió hátterében.

"Oroszország a Wagnernek köszönhetően áll nyerésre"

Sasha kiábrándultságát fokozták a konfliktussal kapcsolatos „hazugságok”, részben ez volt az egyik oka annak, hogy beszélni akart az Euronews riporterével. „Még akkor is, ha valami történik velem a következő hónapban” - tette hozzá.

Felidézi, hogy megtévesztő kampány zajlott, amikor az invázió korai szakaszában Oroszország majdnem vereséget szenvedett, és állítja: 

a Wagner hozta vissza az orosz hadsereget a szakadék széléről.

Mindeközben a háború ígért kimenetele nem valósult meg: Finnország csatlakozott a NATO-hoz, és annak ellenére drágultak a külföldi valuták, hogy Moszkva azt állította: gyengülni fog az amerikai dollár. Az orosz gazdaság ezzel együtt dacol a közgazdászok várakozásaival, és a nyugati szankciók ellenére is ellenálló maradt.

Sasha azt állítja, hogy véletlenül került kapcsolatba a Wagnerrel. Úgy tűnt, nem szívesen válaszol arra, hogy miért csatlakozott a zsoldoscsoporthoz. „A háború előtt lojálisabb és hazafiasabb nézeteim voltak – mondja az Euronewsnak, utalva arra, hogy ez a hazaszeretet motiválta arra, hogy csatlakozzon a Wagnerhez, de hozzátette, hogy a „tisztességes” fizetés is befolyásolta a döntését. - Azt hittem, minden, amit Oroszország tesz, helyes. Már megváltozott a véleményem."

A bahmuti „bátorságáért” kitüntetett Sasha „támadó katonaként” szolgált. A fiatalembernek „fogalma sincs”, hány embert ölt meg a csatákban használt AK 47-esével, gránátvetőivel és taposóaknákkal felfegyverkezve. „Mi értelme számolni?” - teszi fel a kérdést.

Azt mondja, a Wagnerben nincsenek hagyományos rangok, mint ahogy egy reguláris hadseregben, az elit csapatot inkább jól szervezett testvériségéhez hasonlítja.

„Testvéreknek hívjuk egymást, nem számít, mióta vagyunk a csoport tagjai. Egyik nap én mentem meg valaki életét, másik nap ő menti meg az én életemet. A Honvédelmi Minisztérium nagyon fél tőlünk. A legtöbb Wagner-harcos azért ment háborúzni, hogy meghaljon, nem pedig azért, hogy harcoljon. 70 százalékig biztos voltam benne, hogy nem fogok visszatérni.

Mindig magammal hordtam három gránátot, kettőt az ellenség számára, egyet pedig arra az esetre, ha öngyilkosnak kéne lennem. Nem akartam hadifogságba esni."

Sasha azt állítja, harcostársai segítettek a „szíriai puccs”, valamint a szerinte az Egyesült Államok által irányított fehéroroszországi és kazahsztáni felkelések leverésében. Sasha úgy véli, hogy Washington beavatkozása miatt kellett Moszkvának megtámadnia nyugati szomszédját.

"A Wagnerben nincsenek erőszakolók"

Állítása szerint Sasha „nagyon sajnálta” a civileket Bahmutban. „Amikor koszosan, egyenruhába öltözve megérkeztünk, az ukránok túlságosan féltek tőlünk ahhoz, hogy előjöjjenek az otthonaikból. Azt mondták nekik, hogy ha odajönnek hozzánk, le fogjuk lőni őket.”

Bahmutért hónapokig tartó ádáz harcot vívott az orosz és az ukrán hadsereg, szinte megsemmisítve a várost. A település 71 ezer fős háború előtti lakossága 500-ra csökkent, gyakorlatilag néhány ember kivételével mindenki elmenekült a harcok elől.

HIRDETÉS

A Wagner-zsoldosokat azzal vádolják, hogy civileket erőszakoltak és gyilkoltak meg, köztük ötéves gyerekeket is. Sasha elutasítja ezeket a vádakat, megjegyezve, hogy minden harcosra szigorú szabályok vonatkoznak, amelyek tiltják a fosztogatást (kivéve a halott harcosoktól származó „trófeákat”), a nemi erőszakot, a drogokat és még az alkoholt is.

„Nem jelentünk semmilyen fenyegetést” – mondja az Euronewsnak, és azt állítja, hogy a civilek azt mondták neki, hogy a Wagnert jobban szeretik az ukrán fegyveres erőknél, mert rájuk „támaszkodhatnak”.

"Még a kerti munkákban is segítettünk az embereknek" – állítja, és arról mesél, hogy az egyik kollégája megmentett egy sérült 6 éves kislányt, akit több kilométeren át cipelt, hogy kórházba vigye. Ezzel együtt elismeri, hogy ártatlan emberek valóban meghalhattak eltévedt golyóiktól. (Sasha állításait az Euronews nem tudta függetlenül ellenőrizni.) 

A Wagner és a Kreml

Sasha Vlagyimir Putyin orosz elnök nagy tisztelője. Azt mondja, káosz volt a Wagner júniusi sikertelen lázadása körül, és ő már haza is tért addigra, amikor mindez történt.
Állítása szerint több vezetőjük, akik hűek akartak maradni az orosz elnökhöz, megtagadták azt a parancsot, hogy a Don menti Rosztovhoz, az ukrán határ közelében fekvő orosz nagyvároshoz vonuljanak, ahol a Wagnernek katonai bázisa van.

Sasha szűkszavúan fogalmazott a Wagner-főnök, Jevgenyij Prigozsin és a Putyin által támogatott orosz hadsereg összecsapásával kapcsolatban: „Leegyszerűsítem: nem szeretem Sojgut (az orosz védelmi minisztert - a szerk.)."

HIRDETÉS

A június 23-i Wagner-lázadás előtt a feszültség fokozódott Prigozsin és az orosz védelmi minisztérium között, előbbi nyíltan bírálta az orosz hadsereg műveleteit.

Sasha hálát érez amiatt, hogy a rendkívül jó ukrán tüzérség támadásai ellenére „egy darabban” hazatért. „Éjszaka nagyon jól alszom. Nincsenek rémálmaim. Minden végtagom megvan. Soha nem sebesültem meg. Másokhoz képest elég szerencsés voltam - közölte, és hozzátette, hogy megváltoztatta a háború. - Más prioritások vannak az életemben, például a család. Vannak testvéreim… szüleim és egy nő, akit szeretek. Ezért is nem akarok többé harcolni. Nem akarok másodjára is kockára tenni mindent.”

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kiderült, ki lehet Prigozsin utódja a Wagner élén

Még mindig sok a Wagner-zsoldos Ukrajnában, de nem vetik be őket

Kijev szerint orosz rakéták csapódtak be Poltavára, Robotine pedig teljesen felszabadult