A hétvégén lezajlott izraeli-szíriai kölcsönös csapásmérés során Izrael nem lőtte le az egyik támadó rakétát, noha megtehette volna.
HIRDETÉSA számítógépek másként döntöttek
Nem történt hiba Izrael légvédelmi rendszerében, így nem is fogják vizsgálni, hogy a véderő (IDF) miért engedett át egy szíriai rakétát több mint 180 km-re beljebb a határtól. (A vasárnapi előzményekről itt olvashatnak.)
Az IDF korán észlelte a rakéta felemelkedését a szíriai Homsz környékéról, és a radarok, valamint a katonai műholdak elemzéséből azt olvasta ki, hogy az eszköz röppályája semleges pontra mutat, és nem fog veszélyeztetni emberéletet vagy jelentős vagyont.
A fegyver teljes pályája 400 kilométer volt, amikor az ország déli része felett beavatkozás nélkül is felrobbant.
Még nincs magyarázat a pusztulás okára, ami lehetett a szíriai rakéta műszaki hibája, de megtörténhetett, hogy Izrael valamilyen más eszközt vetett be, vagy esetleg a fejlesztés alatt álló lézerrendszer tesztelésére látott alkalmat.
Egyelőre még nem tudni, hogy a szíriai hadsereg szovjetektől örökölt S-200 típusú föld-föld rakétájáról, vagy a Szíriában állomásozó Irán proxy-haderő támadásáról van-e szó.
Ez az eset nem azonos a május elején történt incidenssel, amikor a Gáza felől érkező több lépcsős heves rakétatámadás egyik szakaszában a Vaskupola teljesítménye a tőle elvárt elfogási kapacitáshoz képest erősen visszaesett. Akkor vizsgálat indult az ügyben, melynek eredménye még nem ismert.
Csődbe mennek az ellenségek katonai költségvetései
Az IDF három szintű légvédelmi rendszerrel rendelkezik, amelyben a Vaskupola (Iron Dome) főként a rövid, a Dávid Parittyája (David's Sling) a közepes hatótávolságú, míg az Arrow 3 a hosszú hatósugarú rakétavédelmre képes. Mindhárom rendszer ki tudja számítani a támadó eszköz röppályáját, és képes jelezni, amikor szükségtelen az elfogót olyan rakétára pazarolni, ami ártalmatlanul landol majd egy lakatlan területen.
Ez a szemlélet költségtakarékos, mert nem pocsékol el egy 100 ezer dolláros elfogót egy veszélytelen célpontra. Biztonsági szempontból is átgondolt, hogy ne reagáljanak az országot elárasztó hamis (fake) rakétákra, melyek nem jelentenek különösebb veszélyt, viszont leszívják a légvédelem erőforrásait. Valami ilyesmi történhetett a tavaszi túlterheléses Hamász-támadás alkalmával, amikor a rendszer újratöltésével akadtak nehézségek.
A fejlesztés és tesztelés alatt álló Iron Beam rendszer már lézereket fog használni a fenyegetések megállítására, ami átírja a hadviselés forgatókönyveit. Ezt még a Bennett-kormány jelentette be azzal az ígérettel, hogy az új rendszerben egy támadó rakéta elfogása mindössze 2 dollárba fog kerülni.
A költségek mellett az előző miniszterelnök szerint az Iron Beam nem csak a védelem minőségét fogja javítani, de csődbe viszi a támadó országok katonai költségvetését is.