NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Teljesen le kellene állniuk a TikTokkal az uniós kormányoknak az Európai Parlament szerint

A TikTok alkalmazás ikonja egy okostelefonon
A TikTok alkalmazás ikonja egy okostelefonon Szerzői jogok Kiichiro Sato/AP
Szerzői jogok Kiichiro Sato/AP
Írta: Magyar Ádám
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Vannak már most is olyan országok, ahol nem engedélyezik a kínai alkalmazás használatát az államigazgatásban, de az átfogó tilalom egyelőre még odébb van.

HIRDETÉS

Az Európai Parlament csütörtöki ülése a hazai hírekben annak az állásfoglalásnak az elfogadásáról szólt, melyben a képviselők megkérdőjelezték a magyar kormány alkalmasságát az uniós elnökség betöltésére. A testület azonban más ügyekben is döntött aznap. Megszavaztak például egy olyan jelentést is, amely arról szólt, hogyan lehetne csökkenteni a külföldi országok befolyását az európai politikában.

Több cég is célkeresztben

A szöveg szerint az Európai Uniót rendszeresen érik kibertámadások, adott esetben a kritikus informatikai infrastruktúrája ellen is, és folyamatosan ömlik az interneten a dezinformáció az olyan nemzetközi szereplőktől, mint például Oroszország. A védekezés egyik eszköze pedig az lehet, ha az államigazgatásban nem használják az olyan alkalmazásokat, amelyeknél felmerül a gyanú, hogy adatokat adhatnak át a velük szoros kapcsolatban álló kormányoknak.

Ilyen cégként nevezi meg a jelentés az orosz Kasperskyt, valamint a kínai TikTokot, a ZTE-t és Huawei-t is. A fiatalok körében rendkívül népszerű TikTok használatát már több európai kormány korlátozta. Hollandiában, Franciaországban, Belgiumban és az Egyesült Királyságban sem lehet feltelepíteni a videómegosztó appot a köztisztviselők telefonjaira, sőt, az Európai Bizottság is megtiltotta a használatát az alkalmazottainak. Az EP szerint azonban ezt a gyakorlatot az összes uniós ország államigazgatásában be kellene vezetni.

„Gyakran hallom azt az állítást, hogy a demokrácia visszaszorulóban van a világon. Szerintem ez nem pontos megfogalmazás. A demokrácia támadás alatt áll" - mondta a jelentést megfogalmazó Sandra Kelniete néppárti lett képviselő az Európai Parlamentben. 

Magyarországon egyelőre virágzik a TikTok

Hazánkban még nem merült fel a TikTok korlátozása, az alkalmazást aktívan használja néhány kormányzati és ellenzéki politikus is. A kormány részéről talán Szentkirályi Alexandra szóvivő a legaktívabb a platformon. 

A politikus rendszeresen kommunikálja a kormány üzeneteit a TikTokon a fiatalok számára. Gyereknap alkalmából pedig egy négyrészes videósorozatot tett közzé, melyben kormánytagok válaszolnak gyerekek kérdéseire.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az Európai Bizottság betiltja a TikTok használatát a céges eszközökön

Oroszország az első stratégiai bombázóját vesztette el - a saját területe felett

Orosz kémet vett őrizetbe a lengyel rendőrség