NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Új ballisztikus rakétával bővül az iráni katonai arzenál - Izrael elérésére is képes

Ez már a sokadik fejlesztés
Ez már a sokadik fejlesztés Szerzői jogok AP
Szerzői jogok AP
Írta: SzéF
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Nukleáris katonai programjával párhuzamosan a perzsa iszlám állam a tervezett atomfegyverek szállítására képes rakétatechnológiákat is folyamatosan fejleszti. Az izraeli titkosszolgálat szerint Teherán négy robbanófej előállításához elegendő katonai szintű urándúsításnál tart.

A most bemutatott új rakéta nyilvánvalóan támadó célokat szolgál

HIRDETÉS

Az új eszköz nem légvédelmi vagy légi harcokat szolgál, hanem távoli célpontok elleni támadás lehetőségét kínálja. Hatósugarába Izrael bőven belefér.

A negyedik generációs Khorramshahr rakétát észak-koreai tervek alapján már évek óta fejlesztik, és "kamu" vagy kísérleti változatait katonai parádékon már felvonultatták. A módosított modell leginkább a koreai Hwasong-12 rakéta változata. 

A fegyver a hivatalos iráni közlés szerint most már a hadrendbe állítás szakaszába jutott. A rakéta sebességéről nem hoztak nyilvánosságra adatokat, de az tudható, hogy az eszköz mobil indítású, ezért telepítésének felderítése igen nehéz. 

EURONEWS
Jelentős hatókörEURONEWS

A Khorramshahr - Izrael mellett - az Öböl-menti szunnita arab rezsimekre nézve is fenyegetést jelent, melyek nem rendelkeznek hasonló támadó eszközökkel. Az ő legtöbbjüket a körzetbe telepített amerikai Patriot-rendszerek védik. 

Emellett nyugat-iráni indítás esetén olyan NATO-tagokat is elérhet, mint Görögország, Bulgária vagy Albánia. Egyes értékelések szerint a hatótávolságot az iráni katonai vezetés szándékosan közli rövidebbnek a valóságosnál, nehogy szükségtelen riadalmat keltsen NATO-körökben.

IRNA
Egy kísérleti példány 2019-bőlIRNA

Az észak-koreai modellhez képest a rakéta hatótávolsága valamivel kisebb, amit a Forradalmi Gárda légiharc-divíziójának vezetője, Amir Ali Hajizadeh dandártábornok azzal magyarázott, hogy így a fegyver taktikai bevethetősége nagyban javult, és lehetővé teszi nagyobb súlyú robbanófej felszerelését, mivel a cél eléréséhez kevesebb hajtóanyagra van szükség.

A fegyver nem többfejes (MIRV), azaz csak egy nukleáris töltet szállítására alkalmas, noha eredetileg annak tervezték. 

Eközben Izrael sem ül tétlenül

Az izraeli légvédelmi erők jelenleg működő rendszerei (a Vaskupola és a David Parittyája) elméletileg alkalmasak az ilyen eszközök leszedésére, de a támadó fegyver sebessége ebben fontos befolyásoló tényező. A már működő és bizonyított védelmi rendszerek mellett Izrael nagyot lépett előre a radarfelderítés és a lézeres elhárítás terén is. Elvileg ezek az eszközök az összes eddig ismert támadó rakéta elfogására alkalmasak, és fejlesztésük gőzerővel zajlik. 

Több teheráni titkos irattárat is elért az izraeli titkosszolgálat

Eközben minden erőfeszítés megtörténik magának a nukleáris töltetnek a felderítésére és megsemmisítésére is. A Moszad nemrégiben - áttételes útvonalakon - közölte, hogy hozzáférése van azokhoz a dokumentációkhoz és titkos széfekhez is, amelyek a nukleáris programhoz kapcsolódó kutatásokat tartalmazzák.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Fogolycsere: Belgium egy terroristát adott egy segélymunkásért cserébe

Fegyverszakértő: közel ért földet a rakéta a helyszínhez, ahol Irán nukleáris fegyvereket fejleszt

Nem átlátható az iráni atomprogram a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint