Görög választások: a kormányzó Új Demokrácia jelentős előnnyel az élen

Az Új Demokrácia egyik kampányeseménye a választások előtt
Az Új Demokrácia egyik kampányeseménye a választások előtt   -  Szerzői jogok  Petros Giannakouris/Copyright 2023 The AP. All rights reserved
Írta: Euronews

A leadott szavazatok több mint 60 százalékának összeszámlálása után a Kiriákosz Micotakisz jelenlegi kormányfő által vezetett ND a voksok 41 százalékát szerezheti meg, míg az Alekszisz Ciprasz korábbi miniszterelnök által vezetett Sziriza a leadott szavazatok alig 20 százalékára számíthat.

A szocialisták (Paszok) 12,36 százalékon, a kommunisták (KKE) 6,87 százalékon, a szélsőjobboldali Görög Megoldás (ELLINIKI LISI) 4,53 százalékon állt a szavazatok csaknem kétharmadának összeszámlálásakor.

A görög belügyminisztérium arra számít, hogy a választások végeredménye csak minimális eltérést mutat majd. Várakozásuk szerint az Új Demokrácia 41, a Sziriza 20, a Paszok 11,7, a KKE 7,2, az ELLINIKI LISI 4,5 százalékon végez majd.

Ez azt is jelenti, hogy öt párt kerül be a parlamentbe, ahová a voksok legalább 3 százalékával lehet bejutni Görögországban. A mandátumok eloszlása körülbelül így várható: Új Demokrácia 145, Sziriza 71, Paszok 42, KKE 25, ELLINIKI LISI 16.  

Elemzők arra emlékeztetnek, hogy a leköszönő és minden bizonnyal újabb mandátumát kezdő Kiriákosz Micotákisz, hacsak lehet, az egypárti kormányzást választja majd, habár nem zárta ki, hogy koalíciós kormány alakuljon. A nagy pártok között jelentős a feszültség, úgyhogy utóbbi esetben nem lesz könnyű dolga.

Ezek az első parlamenti választások azóta, hogy megváltozott a választási törvény Görögországban. A módosítás célja az volt, hogy egyik párt se kerülhessen aránytalan túlsúlyba.

kapcsolódó cikkek