NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Vissza kell térniük Ukrajnába az ukrán egyetemek külföldi tanulóinak a záróvizsgáik miatt

Ukrajnában tanuló afrikai diákok várják a vonatot az ukrajnai Lviv pályaudvarán három nappal azután, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát
Ukrajnában tanuló afrikai diákok várják a vonatot az ukrajnai Lviv pályaudvarán három nappal azután, hogy Oroszország megszállta Ukrajnát Szerzői jogok Fotó: AP
Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: Lorenzo di Stasi / Magyar változat: FT
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ugyan együtt menekültek el az országból az ukrán diákokkal együtt, rájuk Európában más szabályok vonatkoznak: ösztöndíjra szinte csak az esélytelenek nyugalmával pályázhatnak, tanulmányaikat pedig elölről kéne kezdeniük.

HIRDETÉS

Ukrajna egyetemein számos külföldi diák tanult tavaly az orosz invázió február 24-i kezdetéig. A külföldi hallgatók jó része az orosz csapatok elől menekülve elhagyta Ukrajnát, most viszont a vizsgáik miatt kénytelenek visszatérni a háború sújtotta országba.

Ukrajnában a háború kitörése előtt 76 ezer külföldi diák tanult különböző orvosi egyetemeken, március 14-én pedig többen közülük visszatértek az országba, hogy letegyék a diploma megszerzése előtti utolsó, úgynevezett Krok 2 vizsgát. A Kijevi Orvosi Egyetem az Ukrajnába utazás előtt közölte velük, hogy biztonságukért és életükért saját maguk felelnek, ami további nyugtalanságot keltett a diákok körében amellett, hogy tisztában voltak vele: amennyiben lefújják az utazást, és nem mennek el vizsgázni, azzal fátylat boríthatnak több évnyi tanulmányukra és az ahhoz kapcsolódó költségekre. 

A Donyecki Orvosi Egyetem egyik jemeni hallgatója a Euronewsnak nyilatkozva azt mondta, hogy kijevi vizsgájuk során rakétariadó miatt 

a vizsgát hétszer kellett megszakítaniuk, a terem pedig hideg volt és sötét.

Hozzátette: a vizsga reggel 9-től egészen délután 4 óráig húzódott el, és hogy az ötven vizsgázóból mindenki megbukott.  

Az ukrán egészségügyi minisztérium vizsgabizottsága szerint a Krok 2 vizsgán bukott hallgatók három éven belül újra vizsgázhatnak, de legalább egy évet várni kell az első és a második vizsga között, és az éves tandíjat is ki kell fizetniük.

Zaporizzsjából más szelek fújhatnak

A Euronewsnak nyilatkozó diákok közül egyesek azt mondták, hogy Zaporizzsjában tanuló társaik úgy kapták meg a diplomát, hogy nem tették le az utolsó vizsgát. Csatornánk kereste a Zaporizzsjai Egyetemet, de az ottani illetékesek az ukrán egészségügyi minisztériumhoz irányítottak minket, ahonnan azt a választ kaptuk, hogy a hallgatók diplomáinak kiadása a Zaporizzsjai Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem kizárólagos hatáskörébe tartozik.

Európában más elbírálás alá esnek a menekült diákok

Az Ukrajnában tanuló külföldi diákok ukrán diáktársaikkal együtt menekültek el az országból, Európában viszont hozzájuk képest más szabályok vonatkoznak rájuk. A Zimbabwéből származó Korrine azt mondta a Euronewsnak, hogy az Egyesült Királyságban próbáltak ösztöndíjakra és segélyekre pályázni, de közölték velük, hogy ezeket csak az ukrán állampolgárságú diákok kaphatják meg. 

Az Európai Unió a háború kitörését követően bevezette az ideiglenes védelemről szóló irányelvét, mellyel ukrán menekültek milliói kapták meg a lehetőséget, hogy a hagyományos menekültügyi eljárásokat megkerülve jogosultságot szerezzenek arra, hogy az EU országaiban éljenek, dolgozzanak és tanuljanak. A szintén az orosz csapatok elől menekülő ázsiai vagy afrikai diákok számára viszont nem jár ez a lehetőség, így egyesek nem is tudták folytatni a tanulmányaikat.

Hollandia lehet a részmegoldás

A ghánai állampolgárságú Michael egy ukrán orvosi egyetem negyedéves tanulója, most éppen egy hollandiai kisvárosból távoktatáson folytatja ukrajnai tanulmányait. Azt mondja, ez a megoldás fenntarthatatlan, ellenben ha Hollandiában jelentkezne egy másik orvosi egyetemre, akkor elölről kéne kezdenie a tanulmányait, ami ráadásul nagyon drága. Michael azok közé az afrikai diákok közé tartozik, akik a háború előtti években éppen a nyugat-európai egyetemekhez képest alacsonyabb éves tandíj miatt döntöttek az ukrajnai tanulás mellett: Ukrajnában évi 3.900 eurót kellett fizetnie a tanulásért, míg Hollandiában ugyanezért az alapképzésért 6 ezer és 15 ezer euró közé esik a tandíj. A mesterképzés még ennél is drágább: évi 8 ezer és 20 ezer euró között kóstál. 

Az utrechti és a groningeni egyetemek kínálnak vendéghallgatói programokat az ukrán egyetemekhez kötődő külföldi diákok számára, de a tanulmányaikat nem érvényesíthetik, csak használhatják az egyetemi infrastruktúrát. 

Krok 2 nélkül bizonytalan az élet

A tanulmányaikat befejező, de a Krok 2 vizsgát sikertelenül teljesítő hallgatók bizonytalanok a jövőjüket illetően. Amara, egy Lengyelországban élő nigériai orvostanhallgató négy hónappal ezelőtt fejezte be tanulmányait, de a Krok 2 vizsgán nem ment át. Úgy érzi, feleslegesen telik az idő, és azt mondja, hogy az ukrán hatóságok nem tudják kompenzálni az elvesztegetett évet. 

A problémát érzi az ukrán egészségügyi minisztérium is. A hivatal március 16-án kiadott egy sajtóközleményt, melyben azt írták, hogy a miniszteri kabinet elé terjesztenek egy határozattervezetet, mely lehetővé teszi, hogy az (egykor) Ukrajnában tanuló külföldi diákok kijelölt vizsgaközpontokban letehessék a vizsgáikat, tehát az eredeti egyetemükhöz képest az ország egy másik oktatási intézményében. 

A minisztérium a távvizsga lehetőségét nem említette lehetséges megoldásként, így a diákok még mindig lógnak a levegőben.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

IMF-igazgató: „Oroszország egyetlen döntéssel meg tudná állítani a háborút”

Szolidaritásból "láthatatlan egyetemet" tartanak ukrán diákoknak a CEU-n

Már két éve tart az ukrajnai háború