Pult alatt árulta a spermáját egy több mint félezer gyermeket nemző spermadonor

Mesterséges megtermékenyítés / Képünk illusztráció
Mesterséges megtermékenyítés / Képünk illusztráció   -  Szerzői jogok  Fotó: AP
Írta: FT

A 41 éves hágai férfi jelenleg Kenyában él, és nem kommentálta az ellene induló eljárást.

Elég volt: jogi eljárást indítottak egy holland spermadonor ellen, hogy ne vállalhasson szerepet több gyerek nemzésében. A 41 éves hágai férfi a gyanú szerint világszerte legalább 550 gyereknek az apja.

A per mögött egy nő áll, aki 2018-ban a férfi által adományozott spermával esett teherbe, valamint egy a donorbabák, donorgyerekek jogaiért harcoló alapítvány, a Donorkind. A férfi – akit a holland sajtóban Jonathan M.-ként emlegetnek – az alapítvány szerint legalább tizenhárom klinikának adományozta spermáját Hollandiában és a tengerentúlon, csakhogy ezzel túllőtt a célon, ugyanis az irányelvek szerint egy személy legfeljebb 25 utód vagy 12 család számára adományozhat spermát. A korlátozás célja, hogy megelőzzék a vérfertőző kapcsolatokat és megvédjék a donorgyerekek mentális egészségét.

„Ha tudtam volna, hogy már több mint száz gyermeket nemzett, soha nem választottam volna ezt a donort

 – közölte nyilatkozatában a férfi ellen eljárást indító anya, és hozzátette, nem szeret belegondolni, hogy az illető ténykedése milyen következményekkel járhat a gyerekére nézve, és aggasztja, hogy Jonathan M. még hány gyerek fogantatásában vállalhat szerepet. Úgy véli, a gyerekét csak akkor tudja megvédeni, ha bírósághoz fordul. 

Öt éve téma

Jonathan M. már 2017-ben feketelistára került Hollandiában, ugyanis már akkor kiderült, hogy több mint száz donorgyermeke van. A Holland Szülészeti és Nőgyógyászati Társaság akkor felszólította az összes spermabankot és klinikát, hogy több gyerek nemzésében ne vegyék igénybe a férfi szolgálatait, csakhogy Jonathan M. közben 

pult alatt kínálta a spermáját,

és a gyanú szerint külföldön, illetve illegális csatornákon keresztül folytatta tevékenységét. A Donorkind szerint a férfi a közösségi médián keresztül ajánlja magát a leendő anyáknak, arról viszont hazudik, hogy eddig hány gyereket nemzett különböző spermabankokon keresztül.

A vérrokonság rizikója

Az alapítvány ügyvédje, Mark de Hek szerint a donor megszegte a klinikákkal és a leendő szülőkkel kötött megállapodásokat, akik abban bíztak, hogy a férfi legfeljebb 25 gyerek fogantatásában vehet részt. Hek azt mondja, M. a szaporodási vágyát helyezte előtérbe, de magatartása veszélyezteti a donorgyerekek mentális és fizikai jólétét. A meddőséggel vagy genetikai betegséggel élő embereket támogató Progress Educational Trust szerint a 25 utódra vonatkozó határérték célja, hogy a donorszülők körében a vérrokonsági szint hasonló legyen a teljes lakosságéhoz, és ne nőjön meg annak a kockázata, hogy két féltestvér intim kapcsolatba kerül egymással. 

A holland média szerint Jonathan M. jelenleg Kenyában él, és nem volt hajlandó kommentálni az ellene folyó jogi eljárást.

kapcsolódó cikkek