NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Scholz: A Nyugattól kapott fegyvereket Ukrajna nem vetheti be Oroszország területén

Olaf Scholz német kancellár
Olaf Scholz német kancellár Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: FT
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Olaf Scholz szerint ebben konszenzus van a katonai segélyt nyújtó országok és Ukrajna között.

HIRDETÉS

A német kancellár közölte, hogy Oroszország ok nélkül rohanta le Ukrajnát, és hogy az ország az egyedüli és kizárólagos felelőse a közel egy éve tartó háborúnak. Megjegyezte: az ukrán elnökkel egyetértenek abban, hogy a Nyugattól kapott fegyvereket nem vetik be Oroszország területén.

Olaf Scholz a Bild vasárnapi kiadásának nyilatkozva azt mondta, hogy Oroszország az Ukrajna elleni háborúval szembeszegül az „európai békerenddel", amit nem lehet tétlenül szemlélni, ezért Németország pénzügyi és humanitárius segítségnyújtással, valamint fegyverszállításokkal is támogatja védekezést – írja beszámolójában az MTI.

Scholz közölte, hogy a katonai segítségnyújtás nem veszélyezteti Németország biztonságát, mivel a fegyverszállításokkal kapcsolatos döntéseket alaposan mérlegelték, lépéseiket pedig összehangolták az ország nyugati szövetségeseivel, nagyrészt az Egyesült Államokkal – az USA legutóbb megígérte, hogy Abrams tankokat szállít Ukrajnának. Scholz úgy véli, hogy a közös fellépés „megakadályozza a háború eszkalálódását."

A kancellár azt is elmondta a lapnak, hogy Vlagyimir Putyinnal folytatott telefonos megbeszélései során mindig világosan közli az orosz elnökkel, hogy az ukrán háborúért „egyedül Oroszország a felelős.”

Boris Johnsonra és Puyinra reagálva

Boris Johnson egykori brit kormányfő egy BBC-nek adott interjújában azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök nem sokkal Ukrajna megtámadása előtt rakétatámadással fenyegette meg őt. A Kreml cáfolta Johnson állítását, a Bild pedig rákérdezett Scholznál, hogy vele történt-e hasonló, mire a német kancellár elmondta, hogy Putyin direktben soha nem fenyegette meg Németországot. 

Putyin csütörtökön, a sztálingrádi csata befejezésének 80. évfordulóján fenyegető hangnemben szólt Ukrajna szövetségeseihez. „Akik arra számítanak, hogy legyőzik Oroszországot a csatatéren, úgy tűnik, nem értik, hogy egy modern háború Oroszországgal nagyon más lesz számukra" – közölte Putyin, mielőtt felhozta,

hogy ismét német tankok fenyegetik ismét német tankok fenyegetik Oroszországot.

Az orosz elnök hozzátette, hogy „van mivel válaszolnunk. És a páncélozott járművek bevetésével az ügynek nem lesz vége. Ezt mindenkinek meg kell értenie."

Scholz minderre annyit mondott, hogy az orosz elnök szavai beleillenek a „zavaros történelmi összehasonlítások sorába, melyekkel az Ukrajna elleni támadást igyekszik igazolni", illetve közölte: Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel egyetértenek abban, hogy a Nyugatról érkező fegyvereket kizárólag ukrán területen vetik be, és nem támadják velük Oroszországot a saját területén.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

António Guterres: Belesétálhatunk egy nagyobb háborúba

Ukrán-orosz fogolycsere: képeket tettek közzé a hazatérő katonákról

Scholz: "Nem felejthetjük el hatmillió ártatlanul megölt zsidó szenvedését"