Jelen helyzetben bármilyen összetételű izraeli kormány nagyjából azonos politikát fog folytatni az országot érintő két legfontosabb kérdésben.
HIRDETÉSAz elmúlt években Izrael öt előrehozott választással még Olaszországot is megelőzte a kormányváltások tekintetében. A november 1.-re kitűzött újabb parlamenti (Kneszet) választások természetesen fontosak az ország életében, de valamivel kisebb hajcihő övezi, mint a Benjámin Netanjahu bukását megelőző viharos hetekben. Főként azért, mert a két legfontosabb kérdésben nincsenek drámai eltérések a két főszereplő között. Az izraeli pártok töredezettsége miatt a kimenetel nehezen jósolható, de inkább Netanjahu oldalára billen. Bármely győztesnek csekély előnye lesz, ami előre vetíti, hogy nem rendezkedhet be hosszú nyugodt évekre.
Minden választás fontos, de ez nem lesz történelmi
A fő cél leginkább a kormányzati stabilitás, a nemzeti egység erősítése, és a szélsőjobb megállítása lenne. Jelen helyzetben bármilyen összetételű izraeli kormány nagyjából azonos politikát fog folytatni az országot érintő két legfontosabb kérdésben. A vezető téma természetesen Irán terjeszkedése, fegyverkezése, behatolása a régió fontos területeire, melyek már jó ideje közvetlen veszélyt jelentenek az országra nézve.
Ebben bármelyik kormány sem fog engedményeket tenni, sőt, fokozni fogják a nyomást az Egyesült Államokra és a Nyugatra, hogy ne erőltessék tovább az úgynevezett atomalku barkácsolását. Ebben nem is lesz nehéz dolguk, mert Irán felajánlkozása az Ukrajna elleni támadásokhoz, tetézve a saját hazai polgári mozgalmai elleni brutális fellépéssel, önmagában elég ahhoz, hogy az egyezség korábbi támogatói feladják ábrándjaikat.
Ukrajna és Oroszország a további kavicsok a bakancsban
Az Iránnal szembeni politika már jó ideje teljesen egyértelmű, de az ukrajnai válság még nem az. Izrael számára, aki nem tagja sem a NATO-nak, sem az Európai Uniónak, kínzó fejfájás a háborúhoz való viszonyulás és annak határvonalai. Az nem kérdés, hogy a jeruzsálemi kormány Ukrajna pártján áll, de a segítségnyújtás módját rendkívüli óvatosággal kell kezelnie.
Az egyik korlátozó ok a még mindig erős orosz jelenlét Szíriában. Ez valamelyest csökkent az utóbbi hetekben, mert Moszkva több alakulatot is kivont az országból, de a légtér katonai célú használata és a légelhárító rendszerek alkalmazása még mindig extrém kockázatokkal jár. A legutóbbi magas szintű orosz-szír közös hadgyakorlat is azt jelzi, hogy Moszkva egyáltalán nem szándékozik pozícióit feladni a térségben.
Legalább ilyen súlyú aggály az oroszországi zsidó közösség megvédése a Kreml haragjától, netán bosszújától, ha Izrael nagyobb súlyú támogatást nyújt Ukrajnának. Több elemzés szerint az oroszországi zsidók szinte túszai a helyzetnek, aminek egyik jele volt, hogy Moszkva júliusban bezárta a Zsidó Ügynökség helyi fiókját. A világ legnagyobb zsidó non-profit szervezete, a jeruzsálemi székhelyű ügynökség elleni lépés azt követően történt, hogy Jair Lapid (akkor még külügyminiszter) áprilisban háborús bűnök elkövetését vetette Oroszország szemére.
Ezért izraeli támadó fegyverek szállítása Kijevnek jószerivel kizárt, de egyes védelmi eszközök már feltűnnek a fronton. Ilyen a 'Smartshooter' nevű felderítő és elhárító rendszer, aminek célpontjai az iráni kamikáze drónok lesznek.
Zelenszkij ukrán elnök közlése szerint megkezdődött a két ország hírszerzési és titkosszolgálati együttműködése is. Ez igen jelentős segítség Ukrajna számára, akinek hadműveletei alapvetően a precíz és megbízható katonai információkra épülnek. Létezik ukrán igény az izraeli Vaskupola-rendszer megszerzésére is, de ez már jóval nehezebb kérdés.
A segítségnyújtásról szóló interjújában maga Netanjahu is óvatosan fogalmazott ebben a témában, és inkább azt emelte ki, hogy a konfliktus méreteinek növekedését kell megakadályozni, és ehhez latba fogja vetni a Vlagyimir Putyinnal régóta fennálló kiváló személyes kapcsolatait is, ami nagy tőkeelőny a számára.
A minap Washingtonba látogató Isaac Herzog izraeli államfő vitt magával bizonyítékokat Biden elnöknek az iráni drónok ukrajnai bevetéseiről, de erről aligha kellett hosszasan győzködnie amerikai kollégáját, aki pedig korábban az atomalku híve és egyik kovácsa volt, és elnökségének kezdetén még a tárgyalások újrakezdését erőltette. A következő miniszterelnöknek nem kell azzal vesztegetnie az idejét, hogy nyilvános televíziós show keretében kelljen lelepleznie Teherán titkos atompolitikáját, mint ezt tette Netanjahu 2018-ban.
A mindössze öthónapos Lapid-koalíció nagy súlyt fektet arra, hogy igazolja a közvélemény felé, hogy kellően képviseli az ország biztonsági szempontjait, és arra nem csak Netanjahu képes. Nem véletlen, hogy a választás előtti napokat Ganz védelmi miniszter Törökországban töltötte, tíz év után az első ilyen magas rangú köztisztviselőként.
Korábban Recep Tayyip Erdogan török elnök nyílt támogatása a gázai Hamász terrorcsoport javára volt az egyik oka annak, hogy a két kormány kapcsolata mélypontra hűlt. Izrael továbbra sem adja fel azt az igényét, hogy Erdogan fejezze be a Hamász támogatását. A Shin Bet (az izraeli Belbiztonsági Ügynökség) nemrég jelentette be, hogy három izraeli arabot letartóztattak, mert támadásokat terveztek a Hamász nevében, és előtte Törökországban egyeztettek a terrorcsoport ottani munkatársaival.
Korábban volt már példa a török és izraeli titkosszolgálatok együttműködésére, ez a kapu tehát nyílni látszik. Izrael cserébe többféle kedvezményt kínál Erdogannak, főként a formálódó közel-keleti gazdasági térséghez való kapcsolódást, és olyan technológiai transzfereket, melyekre Törökországnak égető szüksége van izmosodó hadserege számára, ami a 13. helyet foglalja el a világ katonai erőinek rangsorában.
A szavazás előtti erőviszonyok és az áttekinthetetlen szereplőgárda - miért ilyen bonyolult?
A töredezettség megmutatkozott az elmúlt év során is, amikor a messze legtöbb széket elnyert Likud egy olyan együttműködés áldozata lett, amiben – Izrael történelmében először - arab politikai erők is helyet kaptak. A helyzet emlékeztetett az 1995-ös olasz állapotokra, amikor egy totális ellenzéki koalíció volt csak képes megbuktatni Silvio Berlusconi első kormányát, de az se maradt tartós.
A tavaly júniusban miniszterelnökké választott Naftali Bennett is csak egyetlen évet húzott le a jeruzsálemi kabinet élén. Az idén júniusban készült felmérés újra erőteljes Netanjahu-szimpátiát jelzett, bár a válaszadók többsége inkább azt szerette volna, ha a jelenlegi kabinet kitölti az idejét, mert az izraeli társadalom mérhetetlenül kifáradt a politikai viharzások közepette.
A felmérések továbbra is Netanjahut tartják az ország legnépszerűbb politikusának, de ő számít a leginkább megosztónak is. Potenciálisan akár 70 parlamenti helyet is szerezhetne, de tartalékai kizárólag a szélsőjobbon vannak. Ott viszont nem mindenki akar bármi áron kormányra is kerülni, hanem inkább a mindenkori kormányzatot kívánja külső nyomással befolyásolni, főként vallási ügyekben.
A még bizonytalankodók számára akár döntő is lehet, ha még a választás előtt elolvassák Netanjahu önéletrajzi kötetét, ami a 'Bibi, az én történetem' címmel jelent meg. Ebből az bontakozik ki az olvasó előtt, hogy a tapasztalt politikus leghőbb vágya a legnagyobb elődök mellé emelkedni a modern Izrael történetében.
Az előrejelzéseket összesítő aggregátor szerint, ami 35 független felmérés adatait összegezte, október 22-én a Netanjahu vezette jobbközép Likud 33-35 parlamenti helyre volt esélyes. A 120 tagú törvényhozó testület többségéhez tehát még további szövetségeseket kell keresnie, akik főként a Likudtól jobbra helyezkednek el a politikai skálán, és legtöbbjük vallási alapú politizálást folytat. Az Otzma Yehudit bevonásával a Netanjahu-tömb elérheti a 48-52 főt, de ez még mindig nem elég a kormányalakításhoz. Más adatok szerint viszont már elérte a bűvös 60-as küszöbpontot.
HIRDETÉSRosszabbak az esélyei a jelenlegi kormánykoalíciónak, akinek jelenleg 54-57 közötti mandátumszámot jósolnak. A jelenlegi miniszterelnök, a liberális Jair Lapid pártja (Yesh Atid) 26 székre esélyes, míg védelmi miniszterének, Beni Ganznak politikai csoportosulása (a Nemzeti Összetartozás) 11 helyre számíthat.
A fő tömbök mellé mindkét oldalon 4 - 7 tagú erők csatlakozhatnak. A verseny szorossága némileg meglepő, mert júliusban még erősebb Netanjahu-esélyt jeleztek, de ezt követően Lapid miniszterelnök aktivitása valamelyest javított a kormányoldal esélyein.
Jelenleg legalább 12 olyan politikai vezető és csoport vonul fel a színpadra, akik képesek elbillenteni a mérleget valamelyik irányba, de egyik megoldás sem lesz messze a döntetlentől, ami szinte előkészíti egy újabb választás szükségességét, akár már jövő tavasszal.
Lapidnak nagyon nehéz győznie, de nem ő a hibás ebben
A veterán Netanjahu mozgásterét növeli, hogy potenciális szövetségesei közül több is meg fogja ugrani a bejutási küszöböt, így szélesebb koalíciós lehetőségei nyílnak, mint a kormányoldalnak. Sikerülni látszik szövetségkötése a szélsőjobboldali Itamar Ben-Gvirrel, az Otzma Yehudit párt vezetőjével, akinek közbiztonsági miniszteri posztot ígért kormányra jutása esetén. Más lehetséges partnerei is valamelyest erősödtek az elmúlt hetekben. Ehhez adódik, hogy az első szavazó fiatalok többsége a szélsőjobb felé húz, csakúgy, mint az orosz gyökerű választók is.
A szélsőjobb lehetséges előretörése riadalmat váltott ki nem csak az izraeli balközépen, de még a távoli Egyesült Államokban is, ahol több demokrata képviselő követeli Ben Gvir távoltartását az izraeli politika befolyásolásától. Figyelmeztető az Egyesült Arab Emirátusok aggodalma is, hogy ha Netanjahu a szélsőséges politikusokra támaszkodna, az rosszat tehet a két ország bimbózó kapcsolatainak.
HIRDETÉSNetanjahu viszont számíthat a washingtoni republikánusok és főként Donald Trump támogatására, akik nem a palesztin kérdést vagy a kétállamiság ügyét tekintik prioritásnak, hanem az Irán jelentette fenyegetéseket, melyek már az ukrajnai háborút is befolyásolják.
Viszont nyilván ennek a lelkesedésnek is vannak korlátai. Például a településpolitika, amivel kapcsolatban Netanjahu most azt ígéri, hogy győzelme esetén annektálni fogja a Nyugati part (Ciszjordánia) telepeit. Ez a gondolat már 2020 nyarán felmerült és a világsajtó széles körben emlegette az eshetőséget, de Donald Trump veje, Jared Kushner lebeszélte erről a kormányfőt, féltve az akkor formálódó együttműködést a mérsékelt arab kormányokkal.
Netanjahu nem törődik az aggályokkal, mert elsődleges célja egy stabil kabinet megalakítása, miután tavaly nyáron keserű leckét kapott a Bennett-Lapid párostól. Annak ellenére is, hogy tető alá hozta Izrael történelmének talán legfontosabb biztonsági és gazdasági egyezményét, az Ábrahám-szerződéseket.
Mondani sem kell, hogy a kampány a szokásos barátságtalan és vádaskodó hangnemben zajlik. Netanjahu puhának és gyávának tartja a jelenlegi kabinetet, míg Ganz védelmi miniszter simán a "hazugság mesterének" nevezte az ellenzék vezérét. Az ellenoldal viszont azzal (is) támadja Ganzot és Lapid miniszterelnököt, hogy elhanyagolják a ciszjordániai zsidó települések ügyét, és a szokásos évi négy egyeztetés helyett eddig csak egyet tartottak meg.
Ez a bírálat részben igazságtalan és egyoldalú, mert Benjámin Netanjahu volt az, aki hivatali ideje utolsó hónapjaiban, akkor már a Biden-kormányzat idején, tompítani kezdte a telepesekkel való kapcsolattartást.
HIRDETÉSLapid miniszterelnök bizonyos értelemben a választás tragikus alakja, aki szinte lehetetlen feladat előtt áll, pedig ellenfele sem mutat fel elsöprő fölényt. A kérdés leginkább a választási részvétel, amiben Lapid kétségbeejtő hátrányban van. Leegyszerűsítve: Lapid potenciális táborának mintegy harmada, ami 18 mandátumot ér, a bejutási küszöbön billeg. Már a részvételi arány enyhe csökkenése is elegendő ahhoz, hogy közülük több is kiszoruljon a Kneszetből.
Az izraeli arányos képviseleti rendszer szerint, a töredékszavazatok újraosztásakor a Kneszet 120 mandátumához Netanjahu tábora megszerezné a győzelemhez szükséges utolsó két helyet. Az arab szavazók esetleges passzivitása tovább ronthat a miniszterelnöki tábor helyzetén. Mivel jelenleg nem látszik jelentős arab tömb (összefogás), az eddigi tapasztalatok szerint emiatt a választási hajlandóság is csökkenni fog. Egyértelműen erre mutatnak az utóbbi négy választás részvételi adatai.
Az arab szavazók részvételének csökkenését okozhatja a körükben terjedő maffia-jellegű bűnözés, ami ellen az izraeli kormányzatok nem tettek eleget, valamint a palesztinok és a rendvédelmi szervek közti állandósult fegyveres konfliktusok. Több arab politikai csoport a baloldal támogatására szólítja híveit, látva, hogy a parlamenti bejutás esélye minimális.
Az izraeli sajtóban és a tévéműsorokban eközben csak úgy röpködnek az egymásra szórt vádak, rágalmak és személyes sértegetések, de ez nem nagy újdonság, és a választók végső döntését kevéssé befolyásolja. Netanjahu egyik büntető perének tárgyalását is elhalasztották, tekintettel a küszöbön álló választásokra.
Ram Ben Barak, a Kneszet Védelmi Bizottságának elnöke állítólag Hitler hatalomra jutásához hasonlította annak esélyét, hogy a Netanjahu+Ben Gvir formáció győz. Ő ezt tagadja, de nem teljesen, mondván, hogy diktatúrák létrejöhetnek demokratikus alapon is.
HIRDETÉSÉs hogy senki ne unatkozzon egy percre sem, a már említett Otzma Yehudit párt nagy összegre perelte be a Meretz párt elnökét, a közösségi médiában tett lejárató megjegyzései miatt.
Mi a tét?
Mivel Izrael nem elnöki rendszer, ezért itt sem vezetőre szavaznak, hanem a törvényhozás tagjait delegálják, akik a parlamenti erőviszonyok alapján jelölnek miniszterelnököt.
A számolgatások alaptétele az, hogy Izraelben egyfordulós országos pártlistás választásokat tartanak. Felsőház nincs. A bejutási küszöb 3,25%, ami rendre tördeli a vezető pártok kormányalakítási esélyeit. A törvényhozás létszáma is túl szűk (ami állandó kritikák és reformjavaslatok tárgya), viszont az aspiránsok száma rendkívül széles és szétszórt.
Magyarországgal összehasonlítva, lakosságarányosan a Kneszetnek legalább 160-180 tagból kellene állnia, és a bejutási küszöböt is emelni kellene. Így viszont az előző években rendre csak törékeny izraeli koalíciók jöttek létre, és ez is okozta a sűrű kormányváltásokat.
Maga a Kneszet 1949-ben alakult meg, azután, hogy az ENSZ döntött a brit mandátumterület (Palesztina) két államra osztásáról (egy zsidó és egy arab), ami a mai napig nem valósult meg. A zsidó állam törvényhozása háborús körülmények közepette ült össze, hiszen a határozatot haraggal fogadó arab államok azonnal támadást indítottak Izrael ellen. A háború viszont nem győzelmet, hanem a nekik megítélt területek 60%-ának elvesztését eredményezte számukra, amit a későbbi konfliktusok tovább tetéztek.
HIRDETÉSA háború során kirobbant arab menekültválság a mai napig súlyosan terheli az állam és szomszédai viszonyát, és a rá következő évtizedekben a palesztin terrorizmus egyik melegágya lett.
1948 óta 17 jelentősebb fegyveres konfliktust tartanak számon Izrael és szomszédai között, melyek legtöbbje izraeli győzelemmel, kisebb részben pedig patthelyzettel zárult. Az 1973-as Jom Kippuri háborút követően a reguláris katonai szembenállást felkelések (Intifada), merényletsorozatok és terrorakciók váltották fel.
Ennek egyik oka az, hogy a Szovjetunió felbomlásával az arab rezsimeknek nyújtott direkt katonai támogatás elapadt, sőt jórészt meg is szűnt. Eközben viszont a rendszeres amerikai pénzügyi támogatások és fegyverszállítások sokszoros haditechnikai fölényt biztosítottak Izrael javára, ami lehetővé tette a távoli célpontok elleni olyan preventív csapásokat, mint az Opera Hadművelet 1981-ben, melynek során megsemmisítették a Bagdad közeli Oszirakban épülő atomreaktort, nyolcszáz kilométerre Jeruzsálemtől.
Legújabban főként az Irán által támogatott proxy-haderők jelentik a legfőbb fenyegetést Izrael számára, Szíria, Libanon és a gázai övezet felől. Ugyanakkor a térség államaival vívott nyílt háborúval nem kell számolni. Főként azért, mert a legtöbb arab rezsimnek immár jóval nagyobb fenyegetést jelent Irán katonai terjeszkedése, mint Izrael léte.
A gazdaság köszöni, jól van
A gazdasági elemzők egyetértenek abban, hogy Izrael sosem volt olyan gazdag és pénzügyileg stabil, mint jelenleg. A nemzeti jövedelem idén túllép a 480 milliárd dolláron, ami lakosonként 51 ezret jelent. Ez jobb adat, mint Belgiumé, Németországé, az Egyesült Királyságé vagy Ausztriáé. A gazdasági növekedés (4,86%) meghaladja az Európai Unió átlagát.
HIRDETÉSA Libanonnal megkötött, és joggal történelminek nevezhető gázkitermelési megállapodás után Lapid miniszterelnök odáig merészkedett, hogy Izraelt jelölje meg a legnagyobb potenciális gázszállítóként Európa felé. Legalábbis ezt mondta Mark Rutte holland miniszterelnöknek, és nem is alap nélkül. A mediterrán térség keleti szektorában felkutatott hatalmas gázmezők biztonságos kiaknázásában az Egyesült Államok is szerepet vállalt, és közvetített az amúgy békétlen és ellenséges felek között.
A megállapodás fontosságát jelzi, hogy annak ellenére jött létre, hogy a két ország képviselői nem is ültek ugyanabban a teremben, hanem az ENSZ tisztviselői hozták-vitték köztük az iratokat. Csakúgy, mint Bécsben, az atomalku meddő és emésztő tárgysorozatában.
A libanoni diplomaták közben attól is retteghettek, hogy a Hezbollah személyük elleni támadásokkal fenyegetett, ha az egyezmény megszületik. Mi több, a Teheránból távvezérelt szervezet azt is jelezte, hogy kormányhatalomra kerülése esetén fel is mondja a megállapodást. (Idén májusban a terrorcsoport elveszítette parlamenti többségét, de továbbra is az ország vezető politikai erejének számít, ráadásul állig felfegyverkezve.)
Törökország eddig blokkolta az Európa felé kiépítendő, több szálú vezetéket, ez a szándék azonban múlóban van. A gázmező kapacitását legkevesebb 450 milliárd köbméterre becsülik, ami 40 évre elegendő Izrael önellátásához, és/vagy hatalmas méretű európai exportokhoz. A feltárások 3 éve folynak, és Egyiptom irányába már zavartalanul folyik az ellátás.