Két riporter Szoledarban, a donbaszi fronttól öt kilométerre eső faluban járt, ahol néhány helyi még a földjeit is próbálja művelni a folyamatos ágyúzás közepette.
Az ukrán hatóságok igyekeznek minél több embert kimenekíteni a háború fő frontvonalának közelében fekvő donbaszi településekről. Sokan azonban a veszély ellenére sem hajlandók elhagyni az otthonukat.
Kedden két riporter a Bahmut környéki falvakban dolgozó mentőcsapatokhoz szegődött, hogy megtudja, miért tagadják meg egyesek a segítséget.
„Ha elmegyünk, már nem fogunk visszatérni, és nincstelenek leszünk" - foglalta össze a félelmeit a hetvenéves Nadezsda, egy másik nő pedig így fogalmazott:
„Tudják, én beteg vagyok. Nem szeretnék mások terhére lenni, és vándorolni egyik helyről a másikra. Semmi kedvem ehhez" - mondta a 76 éves Natalia, majd azt is hozzátette, hogy meg van rettenve, nagyon ijesztő számára a helyzet.
A Bahmut melletti Szoledarban sokan úgy tesznek, mintha nem innen öt kilométerre húzódna a frontvonal. Próbálják élni a hétköznapi életüket, még a földjeiket is művelik. Ez azonban szinte lehetetlen.
„Folyamatosan lőnek minket, nagyon rövid szünetekkel. Egyáltalán nem tudunk aludni éjszaka. Az ágyúzás alatt csak remegünk az ágyunkban. Nincs hova mennünk, nincs pénzünk elmenekülni" - mondta Anna, akit zöldségültetés közben szólaltattak meg.
A Donbasz lakóinak nem új jelenség a háború, a Moszkva által támogatott szeparatisták 2014 óta küzdenek a térségben az ukránok ellen. Több évnyi viszonylagos béke után azonban a februári orosz offenzíva új szintre emelte a helyiek szenvedését. Moszkvai közlés szerint az intenzív harcok eredményeképp Luhanszk megye 97 százaléka már orosz kézen van.