NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Moszkva szankciók feloldását kéri cserébe a fekete-tengeri kikötők megnyitásáért

Az ukrán gabonaexport több mint a felével csökkent az egy évvel ezelőttihez képest – képünk illusztráció.
Az ukrán gabonaexport több mint a felével csökkent az egy évvel ezelőttihez képest – képünk illusztráció. Szerzői jogok MTI
Szerzői jogok MTI
Írta: Peter Kristof
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az orosz külügyminiszter-helyettes szerint mindenekelőtt az Egyesült Államok és az EU tehet a globális élelmiszerválságról

HIRDETÉS

Az Oroszország elleni szankciók felülvizsgálatára lenne szükség az ukrajnai kikötők megnyitásához – idézi az Aljazeera az Interfax hírügynökséget. A független orosz médium jelentése szerint Moszkva úgy foglalt állást, hogy a szankciók felülvizsgálata alapfeltétele annak, hogy Oroszország eleget tegyen az ENSZ felhívásának.

A világszervezet Élelmezési Világprogramjának (WFP) vezérigazgatója, David Beasley előzőleg azzal a kéréssel fordult Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz, hogy „ha van szíve egyáltalán, nyissa meg Ukrajna fekete-tengeri kikötőit”, annak érdekében, hogy lehetővé váljon a gabonaexport.

Az Interfax híradása szerint Andrej Rugyenko orosz külügyminiszter-helyettes úgy reagált az ENSZ-kérésre, hogy nemcsak Oroszországhoz kellene fordulni, hanem alaposan meg kellene vizsgálni az okok összességét, amelyek a jelenlegi élelmiszerválsághoz vezettek.

Mindenekelőtt az Egyesült Államok és az EU Oroszországgal szembeni szankciói zavarják meg a normális szabadkereskedelmet, beleértve az élelmiszerek, a búza, a műtrágya és más termékek kereskedelmét
Andrej Rugyenko, orosz külügyminiszter-helyettes

A Világélelmezési Program mintegy 125 millió embert lát el élelemmel, gabonájának 50 százalékát pedig Ukrajnából vásárolja, amely a világ egyik legnagyobb gabonatermelője. Az ukrán gabonát jórészt fekete- és azovi-tengeri kikötőkön keresztül exportálják, amióta azonban Oroszország megtámadta szomszédját, a gabonát az ukránok kénytelenek vonaton vagy kis dunai kikötőkön át szállítani külföldre. Az ukrán gabonaexport emiatt több mint a felével csökkent az egy évvel ezelőttihez képest.

Oroszország és Ukrajna együttesen a világ búzaellátásának közel egyharmadát adják. Ukrajna a kukorica, az árpa, a napraforgóolaj és a repceolaj jelentős exportőre is, míg a világ növénytápanyag-exportjának több mint 40 százaléka Oroszországtól és szövetségesétől, Belarusztól származik.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Orosz kémet vett őrizetbe a lengyel rendőrség

Esélytelen győzni támogatás nélkül, mert minden adat az oroszok javára szól - mondja Zelenszkij

Hogyan szabadult ki a 17 éves Valerija egy orosz átnevelőtáborból?