Háborús bűnöket vizsgál Ukrajnában a Nemzetközi Büntetőbíróság

Háborús bűnöket vizsgálnak Ukrajnában
Háborús bűnöket vizsgálnak Ukrajnában   -  Szerzői jogok  AP Photo
Írta: Euronews

A népirtás bizonyítása azértnehéz, mert a szándékot kell bizonyítani.

Több ország szakemberei vizsgálják és dokumentálják az orosz csapatok által Ukrajna különböző részein elkövetett állítólagos háborús bűnöket.

Egyes politikai vezetők, mint Joe Biden amerikai elnök úgy vélik, hogy az orosz hadsereg népirtást követ el, míg mások, például Emmanuel Macron szerint a szót körültekintően kell használni. A szakértők azt hangsúlyozzák, hogy ez a bűncselekmény nehezen bizonyítható:

"A népirtás szónak van egy pontos definiciója, így annak tényét jogászoknak kell meghatározniuk, nem politikusoknak" - mondja a francia elnök.

"A népirtás bizonyítása nehéz, mert a konkrét szándékot kell bizonyítani. Ha Biden elnök azt mondja, hogy Ukrajnában népirtást követnek el, akkor ezeknek a szavaknak komoly a politikai erejük, és minden bizonnyal tükrözik azokat az aggasztó tendenciákat, amelyeket Ukrajnában látunk. Mégsem hiszem, hogy a kijelentés az amerikai kormány által hivatalosan megerősített adatokon alapulna - mondta Gissou Nia, az Atlantic Council jogvédője.

A Nemzetközi Büntetőbíróság is óvatos, egyelőre bűncselekmények elkövetésére utaló jelekről beszél.

"Amint azt március 2-án a bíróság elé terjesztettem, alapos okkal feltételezhetjük, hogy a bíróság hatáskörébe tartozó bűncselekményeket követtek el" - mondta Karim Khan, a szervezet ügyésze.

Az ukrán kormány úgy véli, ahogyan sikerül egyre több területet ellenőrizniük, úgy egyre több bűncselekményre is fény derül. Oroszország elfogultnak tartja a nemzetközi igazságszolgáltatást, az ukránokat pedig civilek meggyilkolásával vádolja.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

Orosz-ukrán háború