NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az USA-t a saját rosszul kezelt titkai fenyegetik leginkább

A túl sok titok már zavaró
A túl sok titok már zavaró Szerzői jogok AP
Írta: Ferenc SzéF
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Ha az Egyesült Államok nem változtat a megmerevedett szabályokon és továbbra sem osztja meg a hírszerzés információit a társadalmi-gazdasági partnerekkel, sőt magával a néppel, hanem folytatja a belső titkolózást, akkor rendkívül súlyos következményekkel kell számolnia.

Az USA nyílt társadalom, de kormányzati rendszere mégis történetileg gyanakvó és titkolózó is. Az évszázadok során az amerikai kormányzatok titkok óceánjait gyűjtötték össze és tárolják mindmáig, de romló hatásfokon. Olyan sok lett belőlük, és kezelésük annyira zavaros, hogy az már a rendszer egészének biztonságát veszélyezteti, és szinte tálcán kínálja ellenfeleinek a behatolás lehetőségeit.

HIRDETÉS

Az Egyesült Államokban jelenleg négymillió személy rendelkezik biztonsági hozzáféréssel vagy minősítési engedéllyel, akik 50 millió dokumentum titkossága felett döntenek. Ez 2020-ban 18 milliárd dolláros költséget terhelt az amerikai adófizetőkre (ami megfelel Izrael teljes katonai költségvetésének).

A titkosnak vagy bizalmasnak minősített iratok mennyisége rohamosan növekszik. Ennek egyik oka, hogy az adatok egyre nagyobb hányada nem feltétlenül a 16 titkosszolgálattól származik (ügynökök, megfigyelések, lehallgatások, információlopások, kémvírusok elhelyezése), hanem a nyilvános térben elérhető forrásokból. A minősítésre feljogosított alkalmazottak – 'biztos, ami biztos' alapon – ezeket is titkosítják, olykor újságcikkeket vagy közösségi médiás bejegyzéseket, megosztásokat és tetszéseket, folyamatosan puffasztva a titkos adatbázisok méretét, és egyben rombolva a rendszer áttekinthetőségét és hatékonyságát.

A titkosság titkosságot szül

A titkolózás mítosza olyan erős lett, hogy már 1971-ben foglalkozni kellett vele a nevezetes Pentagon-iratok ügyében. A vietnámi háború sötét ügyeiről beszámolni készülő The New York Timest a Fehér Ház (Richard Nixon) eltiltotta a közléstől, de a Legfelsőbb Bíróság 6:3 arányban lehetővé tette, hogy a The Washington Post publikálhassa a pusztítóan kényes adatokat. Az egyik főbíró, Potter Stewart akkor úgy nyilatkozott, hogy „ha mindent titkosítanak, akkor semmi sincs titkosítva, és a rendszert a politikai önvédelemre törekvők manipulálják. A túl sok elhallgatás és elfedés végül nemzetbiztonsági fenyegetés lesz az amerikai nép számára, mert nem lesznek tisztában a rájuk leselkedő veszélyekkel, óvatlanná válnak és krízishelyzetekben kiszolgáltatottak."

A titkosság rendszere mégsem változott lényegesen. Még harminc évvel később is a szenátusi vizsgálóbizottság a szeptember 11-i terrortámadások sikerét a túlzott titkolózásra vezette vissza. „Jobban járunk a nyitottsággal. A legjobb szövetségesünk a terrorizmus elleni védekezésben a tájékozott nyilvánosság" - mondta Thomas Kean, a bizottság elnöke. Arra utalt ezzel, hogy bár az összeesküvésről és az al-Kaida terveiről már évek óta léteztek ismeretek és előzetes adatok, de azokat az ügynökségek nem osztották meg sem egymással, sem a közvéleménnyel, így a rajtaütésre gyakorlatilag senki nem készült fel, sem a légitársaságok, sem a repülőterek, sem a lakosság. A hírszerző közösség (IC) összesített jelentései sem voltak elég összeszedettek és figyelmeztetők ahhoz, hogy G.W.Bush elnök érzékelhesse a fenyegetés valódi súlyát.

Titkolózás nélkül talán megelőzhető lett volna
Titkolózás nélkül talán megelőzhető lett volnaDiane Bondareff/AP

Ez a paranoia már George Washingtonnal elkezdődött, de volt rá jó oka is

A britek ellen vívott amerikai forradalom és függetlenségi háború nem lehetett volna sikeres, ha vezetői (a későbbi Alapító Atyák) nem használják mesterien és széles körben a hazugság, a megtévesztés, a kémkedés és a titkolózás eszközeit. A függetlenség úttörői – a nekik kijáró tisztelet mellett is – a titkok világának nagymesterei voltak, így Washington, Madison, Jefferson elnökök és Benjamin Franklin is. (Mindannyian szereplői az amerikai bankjegyeknek.)

A függetlenségi harc vezetői és stratégái a kor legnagyobb szuperhatalmával néztek szembe, akit puszta katonai eszközökkel nem lehetett legyőzni. Washington már a háború legelején magához vonta a hírszerzés vezetését, és később szívesen anekdotázott arról, hogy miféle eszközökkel tévesztette meg a briteket és fürkészte ki titkaikat. A CIA ősét Culper-hálózatnak nevezte el, és úgy vélte, hogy akcióik (emberrablások, kínzások, a brit postai szállítmányok ellopása, ügynökök beépítése) annyira kényesek, hogy még a saját Kongresszusa elől is rejteni kell őket. A titkos tevékenység finanszírozására lekanyarította az állami költségvetés 10%-át, és még első elnöksége során is magának tartotta meg a stábja által kifejlesztett kódokat és bonyolult jelszavakat. Csakúgy, mint a láthatatlan tinta receptjét, amivel leghűbb bizalmasait utasította.

Nem mondott el nekik mindent - Washington elnöki beiktatása - New York, 1789 április 30.
Nem mondott el nekik mindent - Washington elnöki beiktatása - New York, 1789 április 30.AP

Az USA létrejöttével a bizalmatlanság mit sem lankadt, hiszen a britek még évtizedekig nem tettek le a gyarmatok visszaszerzésének tervéről. Amerika elkötelezettsége a kémkedés iránt tehát pragmatikus volt. Még akkor is, ha a mai értékrend szerint az alapító elnök előkelő helyen szerepelne a veszélyes bűnözők listáján az FBI-nál. Például azzal, hogy utasította ügynökeit, hogy találjanak ki eszközöket a magánlevelek felnyitására a pecsétek sérelme nélkül, engedélyezte információk megszerzését kínzással, vagy hogy papokat is felhasznált titkosszolgálati ügynökként. (1778-ban arra vett rá egy lelkészt, hogy bűnvallomás címén szedjen ki információkat két halálra ítélt brit kémből.) 1782 márciusában jóváhagyta, hogy New York-i látogatása során rabolják el a brit trónörököst (a később IV. Vilmost) amerikai foglyokért cserébe. Ez a terve viszont nem sikerült, mert a brit testőrök résen voltak.

Washington immár elnökként is igyekezett a titkosszolgálati műveleteket a végrehajtó hatalom körében tartani, mert nézete szerint a szedett-vedett Kongresszus képtelen megvédeni az érzékeny titkokat, kifecsegi vagy kiárusítja a nemzetbiztonsági információkat. Ebben volt is némi igazság, és ezért is tiltotta meg a máig hatályos Logan-törvény, hogy bármely amerikai kormányengedély nélkül tárgyaljon külföldi kormányokkal. Ez bűncselekménynek számít, és néhányan majdnem meg is ütötték a bokájukat emiatt, például Obama elnök külügyminisztere, John Kerry, aki már nem volt kormányon, amikor Iránnal tárgyalt az atomegyezmény visszaállításáról. Donald Trump hirtelen haragjában a vérét akarta venni, de aztán ejtették az ügyet.

1790-ben az elnök törvényes felhatalmazást kapott, hogy megkerülje a Kongresszus felé a jelentéstételt, és ezzel biankó csekkhez jutott a titkos műveletek elvégzésére. Mindebben a mai napig nincs is jelentős változás, legfeljebb módosulások, tehát a nemzetbiztonság továbbra is a Fehér Ház (a főparancsnok) elsődleges jogköre, nagyon csekély külső betekintéssel vagy kontrollal.

Kémszervezetek zavaros láncolata épült ki 200 év alatt

A George Washington által épített kémszervezetek tovább éltek távozása után – és növekedtek. Az alkotmányosság apostolaként tisztelt Thomas Jefferson erős elnöki ambíciókkal kezelte a titkosszolgálati alapot, például indián törzsek megvesztegetésére területeik fejében, mivel ezt olcsóbbnak találta, mint a velük való háborúzást. Jefferson finanszírozta az első külföldi titkos műveletet, aminek célja egy idegen kormány megdöntése volt, hogy az USA haditengerészeti támaszponthoz jusson a líbiai Tripoliban. A Kongresszus tudta nélkül lefizette a karib-tengeri kalózokat, hogy kíméljék meg az amerikai kereskedelmi hajókat, és figyelmüket inkább a britek, franciák és spanyolok felé fordítsák. Ő lopatta el a spanyol kormánytól a Panama-csatorna korai terveit is, és elsőként ő fizetett le holland újságokat, hogy Amerikának kedvező cikkeket közöljenek.

Később ebből a rejtett titkosszolgálati pénzalapból kenték meg Santa Anna mexikói elnököt, hogy veszítse el a Texasért vívott háború egyik jelentős frontját (Orange County), aki ezt készséggel meg is tette.

A 20. század elején az USA-nak még nem volt nemzeti titokvédelmi rendszere. Ennek fontossága az 1905-ös orosz-japán háború után derült ki, amikor több százezer japán bevándorló érkezett az országba, és a sajtó egyszerűen külföldi kémeknek kezdte őket nevezni. A lapok tele voltak az amerikai kikötőkbe, vasúthálózatokba és a családokba cselédként beszivárgó, vagy vendéglőt, borbélyüzleteket nyitó japánok rémtörténeteivel, melyek legtöbbje egyszerűen kitalálás és hergelés volt. A negatív közhangulat hatására a Kongresszus 1911-ben fogadta el az első olyan törvényt, ami büntetni rendeli a kémkedést. Természetesen nem kellett sokat várni az első kémelhárító szervezetek létrejöttére sem, melyeknek főszereplője végül J. Edgar Hoover és az FBI lett.

Ezek a kezdeti jogszabályok kifejezetten rasszista alapúak voltak, azaz egyes népcsoportok ellen irányultak (japánok, németek, kínaiak, latinok). Az 1917-es kémtörvényt Woodrow Wilson elnök azzal terjesztette elő, hogy „arcomon pírral ismerem el, hogy vannak olyan polgárok az Egyesült Államokban, akik más zászló alatt születtek, de nagylelkű honosítási törvényeinket kihasználva megpróbálnak betekinteni a kormány bizalmas ügyeibe és titkaiba, hogy saját nemzetük érdekeit kiszolgálják". Ez a törvény – kisebb módosításokkal – máig az amerikai nemzetvédelem pillére. Végül Ronald Reagan 1981-ben elnöki paranccsal hozta létre az akkor már széteséssel küzdő hírszerzői és elhárítási szervezetek egységes rendszerét, ami jelenleg újabb módosításokra szorul.

Titok-e a 'Boldog Karácsony'?

Sok elnök kínlódott azzal a feladvánnyal, hogy az államélet mely ügyei élvezzenek védelmet, azaz nyerjenek titkos minősítést. Nem is nagyon sikerült. Már az első világháborúban a különböző fegyvernemek saját titokvédelmi protokollokat hoztak létre, egymással nem egyeztetve és olykor ellentétesen is. A sok titokgazda miatt katonai és nemzetbiztonsági titkok a szükségesnél nagyobb tömegűek lettek, és zavart okoztak a főparancsnok tájékoztatásában. Egészen 1940-ig kellett várni, amíg Franklin Roosevelt elnök adott némi keretet az információk minősítésének. De még így is a sorsdöntő Midway-i támadás előtt zavar volt a légierő és a haditengerészet hírszerzői között.

Azóta sok elnök adott ki parancsot, melyek meghatározzák, hogy kik és milyen információkat és hogyan minősítsenek, és ki férhet hozzájuk. A Barack Obama elnök által 2009-ben kiadott legújabb szabályozás három szintet határoz meg – szigorúan titkos, titkos és bizalmas. De ezzel sem sikerült végső rendet tenni, és a titkosítást végleg eldöntő személyek száma (1 800) még mindig nagyon magas. Ezáltal az információk tömegében való eligazodás nehézkes és időt rabló, ami egyre inkább felvet nemzetbiztonsági kockázatokat.

J. William Leonard, aki a Bush-kormány idején az Információbiztonsági Felügyeleti Hivatalt vezette, egyszer megjegyezte, hogy a bizalmas információk több mint felét „egyáltalán nem volna szabad minősíteni, mert semmilyen titkot nem tartalmaznak”. Mások ezt az adatmészárlást még magasabbra tennék. Michael Hayden, a CIA volt igazgatója például arról sztorizott, hogy kapott egy „Boldog karácsonyt!” tartalmú e-mailt, amit 'szigorúan titkos', tehát a legmagasabb szintű minősítéssel láttak el. Ugyancsak ő sorolta a 'nevetséges' kategóriába, hogy bizalmas jelzéssel érkezett egy követségi távirat a dagesztáni esküvői szokásokról és a menyasszony tradicionális viseletéről.

A túl óvatos besorolások fő oka az, hogy az osztályozást végzők biztosra akarnak menni, rettegnek a tévedésektől, a lefokozástól vagy büntetésektől, ezért inkább felfelé minősítenek, még ha nem is muszáj. Ha túl szigorúak, abból nem lehet baj, bár az információ gyakran használhatatlanná válik. Ha viszont csak egyszer is tévednek, akkor súlyos következmények elé néznek, és persze nemzetbiztonsági kárt is okozhatnak, ez kétségtelen. A legbiztosabb módszer tehát, ha mindent titkosítanak. Ha például egy tízoldalas feljegyzés akár csak egyetlen olyan mondatot is tartalmaz, amely szigorúan titkosnak minősül, akkor az irat egésze is az lesz, így minden benne lévő 'puha' információ is zár alá kerül. Emiatt sokszor nem férnek hozzá időben azok, akiknek valóban szükségük lenne rájuk, például egy megyei sheriff.

A mozaikelméletnek nevezett teória szerint viszont nem szabad megtizedelni a felduzzadt adatbázisokat, mert ezek hirtelen hasznossá válhatnak, ha más információkkal kombinálják. A már létező bázisokhoz foggal-körömmel ragaszkodók szerint sose lehet tudni, hogy egy önmagában haszontalannak tűnő adat később nem nyer-e jelentőséget egy új ügy kapcsán, kiegészítve a hiányos mozaikképet. Ezért a hozzáféréssel rendelkező munkatársak többsége képtelen megítélni, mely információkat kell továbbra is zárolni, és melyiket lehetne leminősíteni, esetleg kidobni a kukába, vagy rábízni a nyilvánosságra.

HIRDETÉS

Ezért maradt uralkodó szemlélet az, hogy tartsanak meg a spájzban lehetőleg mindent, ami 200 év alatt felgyülemlett, és a használhatóságot a Big Data és a mesterséges intelligencia bevetésével javítsák. Az igazán jó elemzők azt remélik, hogy a régi és a legújabb eszközök együttes alkalmazása idővel magától is megreformálja a rendszert, akár akarja a kormány, akár nem.

Sokba kerül ez a demokráciának, és nem csak anyagilag

A legfőbb – és megoldatlan – dilemma az, hogy egy állam nem tud titkot tartani ellenségei elől anélkül, hogy a saját lakosságát is homályban ne tartsa. A masszív kormányzati titoktartás fokozatosan gyöngíti a demokratikus fékeket és ellensúlyokat, megnehezíti a kormányzat ellenőrzését, ami pedig a demokratikus berendezkedés fő követelménye. Nem csak a sajtónak és a közvéleménynek, de még a kongresszusi tagoknak is nehéz vagy lehetetlen a végrehajtó hatalom szándékainak vagy korábbi tetteinek világos megismerése.

A gyakori kongresszusi meghallgatások és vizsgálóbizottságok a legritkább esetekben képesek felfedni olyan államtitkokat, amik lényeges hatással vannak a polgárok életére vagy az ország biztonságára. Ennek egyik ékes példája volt az Irán-kontra ügy (Iran-gate), amikor a titkosítási hierarchia pajzsa lehetővé tette, hogy a balhét egy mellékszereplő (Oliver North alezredes) vigye el, de az ügyben valóban felelős Reagan elnököt semmilyen következmény nem érte el.

'Ollie' North a szenátusi bizottság előtt - 1987 július 14.
'Ollie' North a szenátusi bizottság előtt - 1987 július 14.Lana Harris/AP

Az Egyesült Államok kormányainak túlzott titkolózása (a CIA fekete akciói) hazugságok vagy elhallgatások szövevényét hozták létre, és amikor egy-egy ilyen ügy mégis áttöri a titkosság falát, akkor a demokratikus rendszer iránti bizalom is megrendül. Így volt ez már a Kuba elleni titkos inváziós kísérlet idején (1961), majd a vietnámi vérengzések alkalmával (Mi Lay, 1968), a Watergate-botrány leleplezésekor, és a lista folytatható mindmáig. 2013-ban, amikor Edward Snowden, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) külsős vállalkozója felfedte, hogy a szervezet hatalmas méretű belső megfigyelési programot működtet és amerikaiak millióinak privát kommunikációját ellenőrzi, a leleplezés máig hatóan rendítette meg a hírszerző ügynökségekbe vetett bizalmat. Vagyis az akció épp az ellenkezőjét érte el annak, amit a kormány a titkolózással megcélzott, vagyis a demokrácia védelmét.

Ezt a botrányt a közvélemény máig nem heverte ki. Míg az amerikaiak kétharmada alkalmasnak tartja a hírszerzést a terrorcselekmények megelőzésére és a háborús frontokon való helytállásra, rendkívül szkeptikus abban, hogy személyes jogait és magánéletét megvédik-e. 62% igényli, hogy a titkosszolgálatok osszák meg az embereket is érintő információkat, és a lakosságnak mindössze a fele érzi kellően védettnek saját információs jogait.

HIRDETÉS

A titkok kezelésének ez a rendszere fenyegeti a szólásszabadságot is. 2019 májusában, amikor az Igazságügyi Minisztérium 17 rendbeli vádat emelt Julian Assange WikiLeaks-alapító ellen a kémkedési törvény megsértése miatt, komolyan fenyegetett a veszély, hogy az adatokat közzé tevő The New York Times is hasonló bajba kerül. De nem csak a visszaéléseket bejelentőknek és az újságíróknak kell aggódniuk. A volt kormánytisztviselők is beszorulnak az osztályozási satuba, mert hivatali megbízatásuk után is büntetőeljárás alá vonhatók, ha nyilvánosságra hoznak korábban megismert minősített információt. Mi több, esetleges írásaikat vagy nyilvános beszédtervezeteiket is előzetesen be kell nyújtaniuk „felülvizsgálatra”, vagyis cenzúrára. Ezek a megkötések amerikaiak millióira vonatkoznak, akik valaha is betöltöttek állami hivatalt, korlátozva ezzel szólás- és véleményszabadságukat.

Közülük a legismertebb John Bolton lett, aki Donald Trump idején másfél évig szolgált a Fehér Házban, mint nemzetbiztonsági főtanácsadó. Szakításuk nagyon csúnyára sikerült, és Bolton bosszúkönyvet tervezett kiadni 'A szoba, ahol történt' címmel, de hónapokra fennakadt a Fehér Ház előzetes vizsgálatán, mivel 169 olyan állítást találtak benne, ami titkos minősítést viselt. Például azt, hogy az elnök Hszi Csin-ping kínai vezető támogatását kérte az újraválasztáshoz. Maga Trump viszont egyszerűen csak háborús uszítónak nevezte korábbi kedvencét, aki folyton valami katonai kalandba akarta belerángatni (Irán, Észak-Korea), de ő ennek ellenállt, és ebből támadt a szakítás. A cenzúrával a könyvet nem csak késleltették (nehogy befolyásolja a 2020-as választási kampányt), de ki is herélték.

Amikor még minden rendben volt - Trump elnök és John Bolton a dél-koreai elnök társaságában, 2018 május 22.
Amikor még minden rendben volt - Trump elnök és John Bolton a dél-koreai elnök társaságában, 2018 május 22.AP

Bolton nem volt úttörő ezzel a konfliktusával. Már 1974-ben Victor Marchetti, egykori CIA-ügynök csak úgy tehette közzé könyvét, ami hemzsegett a bizalmas adatoktól, hogy a cenzúrázott részeken üres oldalakat bámulhatott az olvasó. Az ügy akkora vihart kavart, hogy ennek nyomán állították fel a Szenátus különleges bizottságát, ami azóta is hírszerzési adatok titkosságával foglalkozik, csekély hatásfokon. A Legfelsőbb Bíróság később úgy döntött, hogy az alkotmány első kiegészítése folytán Marchetti joga a szabad szóláshoz erősebb a titkosítási érdeknél és a könyv végül megjelenhetett – bár 15 év késéssel.

De ezek az esetek kivételesek, és csak néhány nagyon elszánt ex-hivatalnok merészkedik erre a vékony jégre. A sokmilliós titokgazda-tábor úgy döntött, hogy egyszerűbb csendben maradni, és ha vannak is közérdekű és fontos ismereteik egy aktuális ügy kapcsán, inkább magukba fojtják.

A kémkedés immár nem állami monopólium - az állam titkolózik, de a lakosság nem

2000 óta a kormányzati hírszerzési források fokozatosan veszítettek előnyükből a privát információs felületekkel szemben. Az új és újabb megfigyelési technológiák folytán a magánforrások gyakran jobbak és megbízhatóbbak, mint a kormány által beszerzett adatok. A szakosodott online felületek és a közösségi média elterjedésével az egyes személyekről és szervezetekről megszerezhető információk mennyisége olyan hatalmas lett, hogy immár ezekből származik a hivatásos hírszerzés adatbázisának a fele. Mint legutóbb a SITE hírszerzői szaklap értesülése is, hogy február 14-én szélsőjobboldali szervezetek kamionokkal készülnek a Super Bowl blokkolására.

HIRDETÉS

A speciális applikációk világa különösen veszélyesnek bizonyult. Például a hasznosnak és ártalmatlannak tűnő Strava edzésalkalmazás (futás és kerékpározás), amiből 2017-ben valóságos nemzetbiztonsági rémálom lett. Ekkor egy ausztrál diák olyan képeket tett közzé, amelyek az amerikai Strava-felhasználók mozgásait mutatták be afganisztáni katonai bázisokon és szíriai támaszpontok körzetében. Hasonló térképek készültek francia katonai bázisokról is Nigerben, valamint egy olasz támaszpontról és egy rejtett CIA-telephelyről Dzsibutiban.

Új főszereplő lett a New York-i székhelyű Clearview AI cég arcfelismerő alkalmazása, ami több millió webhelyről tölti fel hárommilliárd képből álló adatbázisát. Ez a rendszer jobbnak bizonyult, mint az FBI saját hálózata a bűnözők felkutatására. 2019-ben Indiana állami rendőrsége a Clearview használatával villámgyorsan megoldott egy olyan esetet, amikor az elkövetőről semmilyen állami adat nem állt rendelkezésére, de egy szemtanú videófelvétele nyomán az illetőt egy órán belül elfogták. Az applikáció azonnal politikai vita és kifogások tárgya lett, miután Ed Markey szenátor (Massachusetts) felvetette, hogy egy ilyen eszköz túl veszélyes lehet autoriter rendszerek kezében.

Ilyen alkalmazások ezrei követik naphosszat gyanútlan amerikaiak tartózkodási helyét, változatos adatokat szednek össze róluk és kapcsolataikról, amiket adatgyűjtők vásárolnak fel és értékesítenek tovább. Ilyen cég az X-Mode, ahová 60 millió felhasználó adatai futottak be és kerültek tovább, de nem csak kereskedelmi felhasználókhoz, hanem gyanús és azonosíthatatlan szervezetekhez is. 2020 végén az Apple és a Google megtiltotta, hogy az X-Mode helyadatokat gyűjtsön az operációs rendszerükről, de a nyomkövetési technológia addigra már széles körben elterjedt.

Az idegen államoknak kémkedő személyeket és ügynököket, akik egy évszázaddal ezelőtt szükségessé tették a kémtörvényt, lassan felváltja a mindenütt jelen lévő követési és megfigyelési technológia. Ha egy alkalmazás felfedheti az afganisztáni támaszpontokra küldött amerikai katonák személyazonosságát, ugyanezt megteheti a CIA főhadiszállásán, a virginiai Langleyben dolgozó hírszerző tisztekkel, de akár a védelmi miniszterrel és családjával. Bármennyire is ügyelnek a szolgálatok, hogy ne lehessen a munkatársaikat azonosítani, ennek lehetősége egyre szűkül, és idővel lehetetlenné válik. A kormánynak nincs többé kizárólagos monopóliuma a fontos információk elrejtésében.

Tudta, hogy megfigyelik Önt, ha házat akar bérelni?

A magánszemélyekről gyűjtött és rendszerezett információs bázisok fontos terepe lett a lakás- és házbérleti piac is. Az Egyesült Államokban 1950 óta megduplázódott a bérlők száma, mert egyre kevesebben tudnak vagy nem is akarnak saját ingatlanban lakni, így a bérleti szerződések száma immár 43 millió. Figyelembe véve, hogy legtöbbjük gyerekes család vagy fiatal pár, a témában érintettek száma 100 millió körül mozog.

HIRDETÉS
Sejtelmük sincs, hogy mindent tudnak róluk
Sejtelmük sincs, hogy mindent tudnak rólukGene J. Puskar/AP

Az uralkodó nézet szerint az ellenőrző rendszer a bérbeadók tulajdonjogát védi, hogy megkíméljék őket olyan személyektől, akik kockázatosak vagy esetleg fizetőképtelenek. A bérlakást keresőkről hatalmas adatbázisok épülnek, amiket a piacon értékesítenek – persze az illetők tudta nélkül. Ezek az információk a személyes adatoktól kezdve a pénzügyi helyzeten át (jövedelem, hitelképesség, adósságok) a büntetőjogi előéletig, az egészségi állapotig vagy a különféle szokásokig szinte teljes profilt alkotnak az érdeklődőkről. Az adatok között az is szerepel, hogy volt-e az illető valaha is kilakoltatva, vagy kiutasítva az adott államból.

A bérlők csak nehezen deríthetik ki, hogy szerepelnek-e a privát nyilvántartásokban. Speciális kérvényekkel lehet utána járni, hogy egy adatgyűjtő cég birtokol-e információkat róluk, amikor viszont kézhez kapják, akkor azt látják, hogy az eredmény megdöbbentően széleskörű. Az derül ki belőlük, hogy a lakásbérleti adatbázisok napra készen tárolnak olyan részletes profilokat, amilyenekkel még az FBI sem rendelkezik.

Ön nem tudta, hogy a lánya terhes?

Tíz évvel ezelőtt a minnesotai Target (Célpont) kereskedelmi lánc lényegtelennek tűnő információkat kombinálva dolgozott ki egy módszert a potenciális vevők elérésére. Egyik piacelemzőjük figyelt fel arra, hogy a várandós nők tipikusan illatosító krémeket kezdenek vásárolni, és fokozottan érdeklődnek a kalcium-, magnézium- és cink-kiegészítők iránt. A Target képes volt létrehozni egy „terhesség előrejelzési pontszámot”, és kuponokat küldeni a nőknek további olyan termékekről, melyekre szükségük lehet. Erre a módszerre akkor derült fény, amikor egy dühös ügyfél panaszos levelet írt a cégvezetésnek, amiért olyan ajánlatokat küldenek a lányának, melyek egyértelműen terhes nőket céloztak meg. Az illető nem sokkal később jelezte a vállalat felé, hogy „elnézést, de kiderült, hogy történtek olyasmik a házamban, amiről nem volt tudomásom.... augusztusban esedékes. Tartozom Önöknek egy bocsánatkéréssel."

Pedig ez az akció még csak egy statisztikai elemzés segítségével zajlott, megfigyelve egy vásárlói szokást. Elképzelhető, hogy hasonló apró privát adatok kombinációi (Facebook, Instagram, vagy a 200 milliónál is több felhasználót összekötő üzleti közösségi hálózat, a LinkedIn) mekkora betekintést és befolyást engednek a magánszemélyek életének legintimebb részleteibe is.

Nem csak az állam, de a magánszektor egyre intenzívebben kémkedik 'a dolgok internetének' (IOT) terebélyesedő világában, vagyis a hálózatba kapcsolt használati eszközök mátrixában. Elsősorban a mobil telefonok, a gépjárművek GPS-e és a számítógépek tartoznak az információs tömegbe, de már ide kell számolni különféle orvosi eszközöket, az okostévéket, a házi biztonsági kamerákat, vagy az olyan hangvezérlésű asszisztenseket, mint az Amazon Alexa vagy a Google.

HIRDETÉS

2017-es jelentésében Dan Coats, a nemzeti hírszerzés igazgatója a dolgok internetét és ezek kiberbiztonsági sebezhetőségeit a nemzetbiztonságot fenyegető újabb veszélyként jelölte meg. Négy év kellett ahhoz, hogy a Kongresszus összetákoljon egy minimális biztonsági követelményrendszert, de ez is csak a szövetségi kormánynak eladott eszközökre vonatkozik. A magánszemélyek továbbra is védtelenek, és a nemzeti információvédelmi rendszer kiépítése várat magára. A Nagy Vészharang azért sem kondult még meg, mert az Egyesült Államok kormánya és titkosszolgálatai is kihasználják az ilyen sérülékenységeket. A WikiLeaks által 2017-ben nyilvánosságra hozott dokumentumok például felfedték, hogy a CIA épített is a Samsunghoz csatlakoztatott televíziók sérülékenységére, és lehallgató eszközként használta őket.

Paradicsomi állapot Amerika ellenfeleinek

Willam R. Evina, aki a Nemzeti Felderítési Hivatal vezetője volt Donald Trump elnöksége alatt, augusztusban megjelent a Szenátus hírszerzési bizottsága előtt, ahol a Kínai Kommunista Párt nemzetbiztonsági fenyegetéseiről kérdezték. Arról számol be, hogy a CIA, az FBI és az elhárítás soraiban eltöltött 32 aktív éve alatt most látja a legnagyobb kockázatokat Kína részéről, melyek már messze meghaladják a korábbi orosz, észak-koreai vagy más fenyegetéseket. Utóbbiakat sem értékelte alul, de a közvetlen egzisztenciális veszélyt Kína személyében jelölte meg.

Evina szerint az USA olyan mértékben tette lehetővé a behatolást a gazdaság, a tudomány és a magánszféra terén, ami új és komoly védelmi intézkedéseket követel. A hagyományos elhárítási eszközök már nem elegendőek, mert az amerikai társadalom szinte tálcán kínálja titkait a magasan szervezett és nagyon tudatos akciók számára. Kína nem az államot vagy a védelmi erőket támadja elsősorban, mert ott jobb védelmekre és erős ellenlépésekre számíthat, hanem a társadalom és a privát élet felől igyekszik benyomulni, mégpedig sikerrel.

2017-ben a Kínai Kommunista Párt új szabályokat fektetett le abból a célból, hogy az adatszerzés minden szegmensében hozzáférésekhez jusson. A 2017-ben megalkotott kínai nemzeti hírszerzési törvény kimondja, hogy minden vállalkozásnak és állampolgárnak együtt kell működnie a kínai állammal, védeniük kell annak bármely bizalmas adatát, egyben kötelesek a kínai hatóságoknak átadni bármely érdemi információt, amit külföldön szereznek.

„A kérdésem az, hogy egyáltalán versenyben vagyunk-e még?" - szegezte a bizottság tagjainak Evina, javasolva az erőteljes védelemre való átállást (ahogy például az Európai Unió is tervezi). Ha az USA nem változtat a megmerevedett szabályokon és továbbra sem osztja meg a hírszerzés információit a társadalmi-gazdasági partnerekkel és a néppel, hanem folytatja a belső titkolózást, akkor rendkívül súlyos következményekkel kell számolnia.

HIRDETÉS
A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Perelhetik a szeptember 11-i támadások áldozatainak hozzátartozói Szaúd-Arábiát

ENSZ-ellenőr: Guantanamóban lealacsonyító és embertelen körülmények között tartanak fogva rabokat

Maroknyian „Oroszország anyácskát” választották új hazájuknak – különböző okokból