NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Fosszilismentessé tenné a belföldi repülést Dánia 2030-ig

Mette Frederiksen dán miniszterelnök
Mette Frederiksen dán miniszterelnök Szerzői jogok Philip Davali/AP
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

2030-ig fosszilis üzemanyagok helyett más, elsősorban hidrogén alapú üzemanyaggal indítanák el a belföldi repülőjáratokat Dániában. A svédek is ugyanezt tervezik, a franciák pedig egyenesen betiltják azokat a járatokat, ahol az út vonattal is megtehető 2,5 órán belül.

HIRDETÉS

2030-ra minden belföldi repülőjáratot fosszilis üzemanyag-mentessé tenne a dán kormány - jelentette be a miniszterelnök újévi beszédében.

Mette Frederiksen dán kormányfő saját szavaival élve: ő "zölden akar repülni" - még akkor is, ha tudatában van annak, hogy az ezt lehetővé tévő megoldások, még nem állnak rendelkezésre.

"Utazni maga az élet, ezért repülünk" - mondta Frederiksen terve újévi bejelentésekor. - Más országok túl lassúak, így Dániának magához kell ragadnia a vezető szerepet és még magasabbra kell tenni előttük a lécet", majd hozzátette: tudja, hogy nehéz dolguk lesz, ha meg akarják valósítani a teljesen zöld repülést, de kutatók és vállalatok már dolgoznak a megoldásokon - írja a BBC.

Dánia célja, hogy az ország szén-dioxid kibocsátását hetven százalékkal csökkentse az 1990-es szinthez képest, mégpedig 2030-ig. A francia Airbus gyár eközben bejelentette, hogy hidrogén-töltésű gépek gyártásába kezd, melyek 2035-re készen állnak a menetrend szerinti működésre.

Ha a hidrogén, melyet a töltésükhöz használnak, megújuló energia felhasználásával jön létre, ez egy jó módja lehet annak, hogy Dánia elérje mostani vállalásait. Egyelőre nem tisztázott, hogy a technológia mikorra áll majd készen és mikor lesznek a vele járó költségek annyira alacsonyak, hogy megérje ezzel tankolni a gépeket, illetve, hogy a 2030-as célt tartani tudják-e.

A svédek mennek a dán példa után, a franciák egyenesen betiltanák a belföldi repülést

Svédország szintén bejelentette, hogy 2030-ra ők is zölddé akarják tenni belföldi járataikat, a nemzetközi járatok esetében pedig egy 2045-ös határidőben reménykednek. Korábban már azt is bejelentették, hogy emelni fogja a legszennyezőbb repülőgépek után fizetendő repülőtéri díjakat.

Eközben Franciaország betiltaná a belföldi repülőjáratokat azokon az utakon, ahol ugyanazt a távot vonattal is meg lehet tenni 2,5 óra alatt. Az intézkedések leginkább a Párizs és más francia nagyvárosok, köztük Lyon, Nantes vagy épp Bordeaux közötti, 230 km/órával közlekedő gyorsvasúttal megtehető távokat érinti.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Franciaország első európai országként betiltja a fosszilis tüzelőanyagok reklámját

A világ legszigorúbb széndioxid-adóját vezette be Dánia

Dánia: bocsánat 70 év után