A svájciak többsége a járványellenes intézkedések mellé állt

A svájciak többsége a járványellenes intézkedések mellé állt
Szerzői jogok  Jean-Christophe Bott/AP
Írta: euronews

A svájciak mindössze 65 százaléka vette fel a koronavírus elleni vakcinát, ami nyugat-európai összevetésben az egyik legalacsonyabb, ám a magyarországihoz képest még mindig magasabb átoltottsági arányt jelent.

A svájciak többsége, több mint 60 százalékuk támogatta a kormány járványellenes intézkedéseit a vasárnapi népszavazáson - az eredmény további szigorítások bevezetésére is lehetőséget ad.

Az alpesi országban szeptember óta csak oltva, negatív koronavírusteszttel vagy fertőzés után kialakult védettséget igazoló okmánnyal lehet csak étterembe, kávézóba, moziba és rendezvényekre menni. Az átoltottság mindennek ellenére alacsony maradt.

"Mindig tudtuk, hogy Svájcban a többség a józan ész, a tudomány és a tények mellett áll. Persze alakulhattak volna másképp is a dolgok, de a mostani eredmény azt mutatja, hogy Svájcban azért mégis az ész uralkodik" - nyilatkozta az egyik korlátozáspárti szervezet vezetője.

Az oltásellenes oldal egyik képviselője viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a Covid-törvény szigorítása némileg ellentmond a svájci alkotmány 10 cikkelyének, ezért ők továbbra is harcolnak az alkotmányért, a szabadságukért, az önrendelkezésükért."

A svájciak mindössze 65 százaléka vette fel a koronavírus elleni vakcinát, így Nyugat-Európában ott az egyik legalacsonyabb az átoltottsági arány.

Bár a járványügyi korlátozások Svájcban ezidáig sosem voltak olyan szigorúak, mint a környező államokban, még így is nagy ellenállást váltottak ki az emberekből.

Az új variáns, az omikron megjelenése miatt egyébként Svájcban is utazási korlátozásokat vezettek be.

kapcsolódó cikkek

Forró téma

További hírek erről:

koronavírus