Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Ha történetesen ma rendeznének Magyarországon olimpiát, ugyanolyan bojkottra számíthatna, mint Kína

Access to the comments Kommentek
Írta: Németh Árpád
Leáldozóban? – London, 2012
Leáldozóban? – London, 2012   -   Szerzői jogok  AP Photo/Charlie Riedel

Noha általában csak a moszkvai és Los Angeles-i olimpia bojkottjára emlékezünk, sokkal több volt belőle. Ráadásul az egyiket, 1956-ban a tragikus magyar események váltották ki. Elsőként azonban a náci Németországot akarták kiközösíteni még 1936-ban, sikertelenül. Az olimpiai bojkottok – történelmi távlatból – kudarcot vallottak. Hitler nem hagyott fel a zsidók üldözésével, sőt egy világháborút is kirobbantott. A Szovjetunió nem vonult ki Afganisztánból, hanem a nemzetközi tiltakozás után még kilenc évig megszállás alatt tartotta. Akkor a bojkottnak nincs is értelme? – kérdezhetnénk. Hogyne lenne: legalább ideig-óráig ráirányítja a figyelmet azokra a cselekményekre, amelyek összeegyeztethetetlenek a demokráciával vagy a jogállamisággal.

Az Egyesült Államok diplomáciai bojkottot fontolgat. Nem kizárt, hogy tisztségviselői nem jelennek meg a február 4-én kezdődő pekingi téli olimpián, ahol egyébként kizárólag a hazai nézők szurkolhatnak. A sportolókat azonban nem szólították fel a megmérettetés mellőzésére.

Úgy hírlik: a Fehér Ház várhatóan bejelenti, hogy sem Biden elnök, sem más amerikai kormánytisztviselő nem vesz részt a megnyitón. A bojkott válasz a kínai kormány emberi jogi jogsértéseire – írta a Washington Post.

A két szuperhatalom vezetője, Joe Biden és Hszi Csi-ping a minap három és fél órás, online csúcstalálkozón vitatta meg az időszerű kérdéseket. Az olimpia nem került szóba.

Biden elnök aggodalmát fejezte ki Kína Hszincsiangban, Tibetben és Hongkongban folytatott gyakorlatával, valamint általában az emberi jogok helyzetével kapcsolatban – állt a két elnök tárgyalásáról kiadott fehér házi közleményben.

A virtuális csúcs befejeztével – vélik Washingtonban – a kormánynak eggyel kevesebb oka van arra, hogy visszatartsa a diplomáciai bojkott bejelentését. Nézetéről tájékoztatni fogja szövetségeseit, de rájuk bízza a döntést. Az északi szomszéd, Kanada, valószínűleg követi majd az Egyesült Államok példáját.

Az amerikai képviselőház elnöke, Nancy Pelosi már májusban a pekingi olimpia diplomáciai bojkottjára szólította fel a nemzetközi közösséget, miközben az Egyesült Államok nemzeti olimpiai bizottsága ellenez egy ilyen lépést. Peking válaszul – az ujgurokkal kapcsolatos állításai miatt – egyszerűen lehazugozta Pelosit. Ugyanakkor világ legfejlettebb országait tömörítő G20-csoport vezetői kiálltak a kínai olimpia mellett október végi római csúcstalálkozójukon.

Ezzel szemben velük szinte egyidejűleg emberi jogi aktivisták arra szólították fel a nemzetközi kormányokat, szponzorokat és sportolókat, hogy bojkottálják az általuk „népirtásnak” nevezett kínai játékokat, amikor Görögországban egy hónapja útnak indították az olimpiai lángot. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságot azzal vádolták meg, hogy a pekingi téli játékok engedélyezésével legitimálja a kínai jogsértéseket.

AP Photo/Emrah Gurel
Az ujgurok elnyomása miatti Kína-ellenes tüntetés Isztambulban, 2021-benAP Photo/Emrah Gurel

„Az olimpiai fáklyát egy olyan vendéglátó kormány vette át, amely annyira távol áll az olimpiai eszmék bármelyikétől, hogy úgy tűnik, egyfajta torz valóságban élünk” – mondta Mandie McKeown, a Nemzetközi Tibet Hálózat igazgatója egy athéni sajtótájékoztatón.

„Ha ez a sajtótájékoztató Kínában kerülne megrendezésre, ujgurként egy táborban végezném, és talán szexuális zaklatásnak meg kínzásnak lennék kitéve, ahogy több millió ujgur társam” – szögezte le az Ujgur Világkongresszus programvezetője. „Az olimpiai játékokat egy olyan országnak adták, amely aktív a népirtásban” – tette hozzá Zumretaj Arkin.

Peking évekkel ezelőtt kezdte brutálisan elnyomni a magyarok elfeledett rokonait. A becslések szerint akár egymillió, sőt még több ujgurt és más, többnyire muszlim kisebbséghez tartozó embert zártak fogolytáborokba és börtönökbe. A kínai hatóságok szerint nem az ujgurok – egy 13 milliós, történelmileg muszlim vallású csoport – kiirtása, hanem integrálása a cél. Ha kell, tűzzel-vassal.

Kínát azonban az ujgurokkal szembeni kegyetlen bánásmódja mellett a hongkongi tüntetőkkel szembeni fellépése, valamint a Tibettel és Tajvannal kapcsolatos politikája miatt is élesen bírálják, persze nem mindenütt. Magyarországon éppen szemet hunynak felette.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság, amely a 2008-as nyári olimpia rendezését is Pekingre bízta, elzárkózott a véleménynyilvánítástól arra hivatkozva, hogy az emberi jogi kérdés nem tartozik az illetékességébe.

A játékokat „politikailag semleges terepként kell tiszteletben tartani” – mondta egy hónapja Thomas Bach NOB-elnök az ókori olimpiai stadionban.

Az aktivisták viszont épp azzal érvelnek, hogy Kínában 2008 óta romlott az emberi jogok állapota, mivel a nyári játékok megrendezési jogának elnyerése egyenese „felbátorította” Pekinget.

Ted Cruz, texasi szenátor szerint azonban nemcsak a politikusoknak kellene véleményt nyilvánítania.

A Coca-Colának, a Procter and Gamble-nek, a Google-nak, és a hozzájuk hasonló óriáscégeknek meg kellene „nyirbálnia” az olimpiával kapcsolatos reklámköltéseit, és ezzel „egy csöppnyi bátorságot” mutatni Kínával szemben – jelentette ki a republikánus törvényhozó a CBS Face the Nation című reggeli közéleti műsorában.

A kínai miniszterelnök-helyettes esete a teniszezőnővel

Árnyaltan fogalmazva nem tett jót Kína megítélésének Peng Su-aj vallomása sem. A kétszeres Grand Slam-győztes kínai teniszezőnő, a női párosban korábban világelső, 35 éves játékos november 2-án Kína legnépszerűbb közösségi portálján, a Weibón azt írta, hogy a volt kínai miniszterelnök-helyettes, a most 75 éves Csang Kao-li évekig szexuálisan zaklatta.

A bejegyzés később – csakúgy mint a sportoló – nyomtalanul eltűnt.

Egy kicsit hasonló lehetett a kapcsolatuk, mint Nicu Ceaușescué Nadia Comăneci olimpai bajnok tornászlánnyal, akit a kis hercegnek becézett diktátorcsemete a rabszolgájaként kezelt.

„Ha nemet mondtam volna, meghalok” – idézte fel zsenge éveit utólag a legendás tornász immár Amerikában a People magazinnak.

A kínai versenyző eltűnése heves reagálásokat váltott ki szakmai berkekben.

Az összes kínai versenyt törli a női profi tenisztornákat szervező WTA, ha nem kap megnyugtató választ Peng Su-ajjal kapcsolatban, akinek hollétéről hetek óta semmit nem lehet tudni – ezt mondta a női teniszszövetség vezérigazgatója.

„Egyértelműen készek vagyunk kivonni üzleti érdekeltségeinket Kínából, és vállaljuk ennek következményeit, ha kell. Azért, mert ez lényegesen fontosabb a pénznél. Fontos számunkra, hogy a nőket tiszteljék és ne cenzúrázzák őket” – hangoztatta Steve Simon.

Két héttel eltűnése után frissnek mondott képek jelentek meg Pengről. A fotókat egy, a kormányhoz köthető újságíró osztotta meg, azzal a megjegyzéssel, hogy Penget nem tarják fogva, otthon van, és hamarosan a nyilvánosság elé áll.

Peng Su-ajnak egyébként nemcsak a holléte ismeretlen, hanem a közösségi média felületein lévő fiókjainak nyomait is eltüntették a kínai cenzorok.

Thomas Bach, NOB-elnök egy félórás videóbeszélgetést folytatott a jeles kínai teniszezőnővel, aki azt állította, hogy pekingi otthonába vonult vissza, sokan azonban változatlanul kételkednek abban, hogy Peng Su-aj jól van.

A teniszvilág mellett immár az ENSZ és az Egyesült Államok is azt követeli Kínától, hogy szolgáltasson bizonyítékot Peng hollétéről. A publikált képek hitelességét pedig vitatják a szakértők.

Kínának nem jött jókor a botrány – alig két és fél hónappal a téli olimpia előtt, arról pedig maga tehet, hogy állításait kétkedve fogadják.

Ha Magyarországon a dédelgetett álommal összhangban történetesen ma rendeznének olimpiát, a történtekből ítélve a kormány – a melegjogok sárba tiprása, a sajtószabadság kezelése vagy éppen az igazságszolgáltatás függősége miatt – valószínűleg ugyanolyan diplomáciai kiközösítésre számíthatna, mint Kína.

Nyolc éve az orosz melegellenes törvények verték ki a biztosítékot a 2014-es szocsi olimpia előtt

A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű emberek emberi jogai elleni oroszországi fellépésre határozott választ adott a Nyugat. Még a sportbojkott lehetősége is felmerült a szocsi téli játékok előtt 2014-ben. Végül felülkerekedett a józan ész.

Amikor Oroszország 2013 végén elfogadta a melegellenes szövetségi törvénycsomagot, a téli olimpia visszaszámlálása már megkezdődött, és ez meghiúsította a téli játékok általános bojkottjának esélyét. Egyes nyugati politikai vezetők azonban, köztük Obama elnök, összefogtak, és egy úgynevezett politikai bojkottot hirdettek. Úgy döntöttek, hogy támogatják a résztvevő sportolókat, de ők maguk otthon maradnak, és gyakorlatilag magára hagyják Putyin elnököt a megnyitóünnepségen, amivel egy kicsit megtépázták az orosz elnök nacionalista dicsőségének tekintélyét.

Obama elnök azonban egy fricskával tovább ment, amikor bejelentette, hogy az amerikai küldöttségnek három nyíltan meleg sportoló is tagja lesz: Billie Jean King teniszbajnok (aki végül édesanyja betegsége miatt nem utazott Szocsiba), Caitlin Cahow, a jégkorong olimpiai érmese és Brian Boitano műkorcsolyázó, aki az 1988-as olimpián aranyérmet nyert. A 2000-es sydneyi nyári játékok óta ez az első alkalom, hogy az amerikai küldöttségben nem képviseltette magas rangú választott tisztségviselő vagy családtagja. A politikai bojkotthoz csatlakozott Franciaország, Németország, Kanada és az Európai Unió is – írta a New York Times.

„Tudom, hogy sok nyugati ország úgy döntött: bojkottálják az olimpiai játékokat. De szerintem ez rossz döntés, mert kihasználhatták volna ezt az alkalmat arra, hogy eljöjjenek, és felhívják a világ figyelmét az emberi jogok megsértésére, és kényszerítsék a hatalmat, hogy tartsa azokat tiszteletben” – mondta akkor Szemjon Szimonov emberi jogi aktivista.

A szocsi bojkott elérte célját. Az olimpia után a helyzet megváltozott Oroszországban. Rosszabbra fordult. Már nemcsak a melegeket, a „másokat”, hanem a másként gondolkodókat is üldözik.

Amikor az írek kiközösítették az angol Boycottot

A bojkott főnév és a bojkottál ige egy vezetéknévből származik. Charles Cunningham Boycott – miután leszerelt a brit sereg 39. gyalogezredéből – Lord Erne intézőjének szegődött el az írországi Mayo megyében fekvő egyik birtokra, Lough Maskre.

A körülményekkel elégedetlen helybeliek tisztességes bérleti díjat, a bérleti jogok rögzítését és szabad értékesítést követeltek, Boycott azonban elengedte a füle mellett a kéréseket.

Az Ír Nemzeti Föld Liga ezek után arra szólították fel Boycott alkalmazottait, beleértve a termények betakarítására szerződtetett napszámosokat, hogy hagyják abba a munkát. A kampány annyira sikeres volt, hogy a közeli Ballinrobe-ban is megtagadták Boycott kiszolgálását. Szinte mindenki kiközösítette.

Az elszigeteltségében magára maradt férfi kétségbeesésében a nagynevű Timesnak küldött levelében panaszolta el keserveit, ami után újságírók érkeztek Nyugat-Írországba. Cikkeik szerint ír nacionalisták áldozatává vált a birodalom egyik főméltóságának szolgálója.

A beszámolók után a közeli megyékből ötven idénymunkást irányítottak Lord Erne birtokára a termés betakarítására, a 19. királyi huszárezredet és a Királyi Ír Rendőrség több mint ezer emberét pedig az aratók megvédelmezésére rendelték ki.

Az akkori becslések szerint a brit adófizetők tízezer fontja bánta a mintegy 500 font értékű termény betakarítását.

Boycott bojkottja azonban a felemás siker dacára bekerült a történelembe, és azóta is alkalmazzák az erőszakmentes nyomásgyakorlás eszközeként.

A többi között az olimpiákon. Szintén felemás sikerrel.

Berlinben 1936-ban bojkottot fontolgattak, végül minden korábbinál több ország indult az olimpián

Hitler hatalomra jutása, és a zsidóüldözés első jelei után az olimpiai mozgalom több tagja fontolgatta, hogy Németországot meg kellene fosztani a rendezés jogától. A német sportlétesítmények rövidre szabott és szigorúan behatárolt 1934-es vizsgálata után Avery Brundage, az amerikai olimpiai bizottság feje hivatalosan kijelentette: a zsidó sportolók megfelelő bánásmódban részesülnek, és a játékok szervezése a tervek szerint haladhat tovább.

Az 1936-os berlini olimpián való részvételről zajló viták az Egyesült Államokban voltak a leghevesebbek, ahonnan hagyományosan az egyik legnagyobb csapat indult a játékokra.

AP Photo
A zsúfolásig megtelt berlini stadion 1936. augusztus 2-ánAP Photo

A bojkottot ellenző Avery Brundage azzal érvelt, hogy a politikának nincs helye a sportban. Azért küzdött, hogy az USA csapata részt vegyen az 1936-os olimpián, mert úgy vélte, hogy „az olimpiai játékok a sportolóké, nem a politikusoké”. Utóbb már egyenesen azt feltételezte, hogy egy „zsidó-kommunista ármány” próbálja távolt tartani az Egyesült Államokat a játékoktól.

A bojkott vezérszónoka Jeremiah Mahoney bíró, az Amatőr Sportolók Egyesületének elnöke volt, aki szerint Németország megszegte az olimpia szabályait, amelyek megtiltják a faji és vallási alapú diszkriminációt. Úgy vélte, a részvétellel azt jeleznék, támogatják Hitler birodalmát. A katolikus sportvezető mellett Fiorello La Guardia, New York polgármestere, Al Smith, New York kormányzója, és James Curley, Massachusetts kormányzója is ellenezte, hogy sportolókat küldjenek Berlinbe.

A bojkott egy másik fontos támogatóját, Ernst Lee Jahnckét, az amerikai haditengerészet korábbi magas rangú civil beosztottját 1936 júliusában kizárták a Nemzetközi Olimpiai Bizottságból, miután nyilvánosan és határozottan kiállt a berlini játékok ellen. A NOB jelzésértékű döntésével Avery Brundage-ot választotta meg Jahncke utódjának. Az olimpiai testület történetében Jahncke volt az egyetlen, akit kicsaptak.

Franklin D. Roosevelt elnök nem nyilvánított véleményt a bojkottról, noha figyelmeztették, hogy a nácik propagandacélokra kívánják felhasználni az olimpiát. Roosevelt több évtizedes hagyomány alapján nem befolyásolta az Amerikai Olimpiai Bizottság munkáját. Vele szemben az USA berlini és bécsi követe egyaránt elítélte a berlini részvétel melletti döntést.

Nagy-Britanniában, Franciaországban, Svédországban, Csehszlovákiában és Hollandiában is indultak tiszavirág életű mozgalmak a játékok bojkottálására. A kiközösítés néhány híve egy másik olimpia szervezését támogatta. Ezek közül a legnagyobb az 1936 nyarára, a spanyolországi Barcelonába tervezett „népi olimpia” volt, az álmokat azonban az 1936 júliusában kitört spanyol polgárháború szertefoszlatta, miközben sportolók ezrei kezdtek a helyszínre érkezni.

Miután az Egyesült Államok 1935 decemberében a részvétel mellett szavazott, más országok is követték a példáját.

A berlini játékokon végül minden korábbinál több, negyvenkilenc ország sportolói képviseltették magukat a világ minden tájáról. Spanyolország a polgárháború miatt maradt távol, a Szovjetunió pedig 1952-ig nem vett részt olimpiákon.

Némi elégtételt az árja birodalom fővárosában Jesse Owens szolgáltatott.

A fekete atléta négy aranyat nyert. Bár sokan híresztelték, hogy a Führer nem volt hajlandó kezet fogni vele, voltaképpen az egyenlő bánásmód jegyében – a verseny első napja után – nem volt hajlandó nyilvánosan gratulálni senkinek sem. Más beszámolók szerint távolról integetett Owensnek, de valószínűleg a rajongók ünneplésének hatására.

Hitler egyébként annyira megilletődött a bojkott nyomásától, hogy csak három évvel később robbantotta ki a második világháborút, amelyben emberek millióival végeztek a haláltáborok gázkamráiban.

Az 1956-os melbourne-i olimpiát Magyarország miatt is bojkottálták

Igaz, nem sokan. Magyarországgal vállalt szolidaritást Hollandia, Spanyolország és Svájc, miután alig egy hónappal a megnyitó előtt a Szovjetunió megszállta az országot, hogy megállítsa a kommunista rezsimet megelégelő magyar forradalmat. A három ország – tiltakozása jeléül – visszalépett a játékoktól.

A Kínai Népköztársaság azért mondta le szereplését – és az 1980-as téli játékokig nem is tért vissza –, mert az általa szakadár tartománynak tekintett Tajvan önálló országként vett részt az olimpián.

Egyiptom, Irak és Libanon az 1956-os olimpiát a Szuezi-válság miatt bojkottálta, amit a vízi útvonal ellenőrzése érdekében indított brit-izraeli-francia invázió váltott ki.

A magyar sportolók – más országok bojkottja dacára – kiutaztak az olimpiára, ahol nyomban kivívták a nézők szimpátiáját. Nekik szurkoltak, miközben a szovjeteket pfujolás várta.

Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy a magyar-szovjet vízilabda meccsen elszabadult a pokol. A tudósítók „vérfürdőről” számoltak be azok után, hogy Zádor Ervint könyökkel véletlenül, de kíméletlenül megütötte Valentyin Prokopov, aki eredetileg nem Zádort szemelte ki célpontnak. A magyar játékos vérző fejjel távozott a medencéből.

AP Photo/files
Zádor Ervin a „vérfürdő” után, 1956. december 6-án Melbourne-benAP Photo/files

A 21 éves Zádor Ervin egy kicsit a magyar forradalom hősévé is vált, ahogy vértől vöröslő felsőtesttel a tribün előtt végigvonult. Az extázisban lévő szurkolók között ekkor pillanatok alatt elszabadultak a Szovjetunió elleni indulatok. Százak vetették át magukat a korláton. A meccset nem lehetett befejezni, ezért a mérkőzést nem egészen egy perccel a hivatalos befejezés előtt, 4:0-ás magyar győzelemmel lefújta a bíró. A szovjet játékosokat a rendőrök menekítették ki az uszodából, miközben a tömeg a magyarokat ünnepelte. A vízipóló válogatott egyébként aranyat szerzett, a legtöbb érmet azonban – olimpiai szereplésük után először – a szovjetek nyerték.

A szovjet vezetés annyira a szívére vette a bojkottot, hogy a birodalom széteséséig, még évtizedeken át megszállva tartotta a keleti tömböt.

A britek viszont nem sokkal később elvesztették a Szuezi-csatornát.

A béke jeleként egyébként az olimpiai sportolók a melbourne-i záróünnepségen vonultak be először vegyesen, nem pedig külön nemzetekként. Azóta hagyományként maradt fenn.

Az első ázsiai játékokat, 1964-ben Tokióban ázsiai országok mellőzték

Kína, Észak-Korea és Indonézia azért bojkottálta az első, a saját földrészükön megrendezett játékokat, mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kizárta azokat a sportolókat, akik részt vettek az 1963-ban Jakartában szervezett Új Feltörekvő Erők Játékán, a GANEFO-n. Az elképzelés szerint ez egy alternatív, multinacionális amatőr verseny volt, a bojkottáló országok azonban számos élsportolójukat küldték a jakartai versenyre.

Ezek után még egy GANEFO-t sikerült nagy nehézségek árán megszervezni, majd a verseny abbamaradt.

AP Photo, archív
A tokiói nyitóünnepség, 1964. október 10-énAP Photo, archív

A tokiói olimpia volt az első, amelyen Dél-Afrika az apartheid miatt nem vehetett részt. A tilalom 1992-ig tartott.

Az 1976-os montréali olimpián Afrika nagy része nem vett részt

A dél-afrikai faji elkülönítés politikája váltotta ki az 1976-os montréali olimpia bojkottját.

Új-Zéland rögbi válogatottja ugyanis a Dél-Afrikával szemben hirdetett nemzetközi sportszakmai embargó dacára 1976 elején az apartheid országában vendégszerepelt. Tanzánia kezdeményezésére a fekete földrész 28 országa – a kontinens nagy része – bojkottálta az olimpiát, így viszont lehetővé vált Új-Zéland részvétele. Afrikából több mint 400 sportoló nem utazott el Kanadába.

Ugyanakkor Tajvan azért lépett vissza, mert Kanada megtagadta, hogy sportolói a Kínai Köztársaság elnevezésű ország színeiben versenyezzenek.

Miután az afrikai bojkottot néhány fejlődő ázsiai ország is támogatta, végül 34 ország maradt távol a montréali olimpiától.

AP Photo
Akkor ez volt a divat – a montréali olimpiai két vendéglátója, 1976. július 15-énAP Photo

A bojkott tetemes veszteséget okozott a szervezőknek. Összesen 1 millió kanadai dollár értékben fizettek vissza szállodai és jegyeket. A lemondásokat elsősorban az atlétikai versenyek váltották ki, ahol a többi között a kenyai és tanzániai sportolók éremesélyesek voltak.

Moszkva, 1980: nem kellett volna Afganisztánt megszállni

Az 1979. december 27-én kezdődött afganisztáni szovjet invázió ellen tiltakozva 65 nemzet nem volt hajlandó részt venni a moszkvai játékokon. A hatvanhatodik, Tajvan azért maradt távol, mert pekingi nyomásra ezúttal Kínai Tajpejre szándékozták átnevezni.

Az Egyesült Államok, illetve Jimmy Carter elnök vezetésével a bojkottban részt vett Kanada, Izrael, Japán, Kína és Nyugat-Németország, továbbá a legtöbb iszlám nemzet. Maguk az érintett afgán sportolók viszont elutaztak Moszkvába.

Néhány ország nem tiltotta meg versenyzőinek, hogy egyéniben, az olimpiai zászló alatt szerepeljenek, a rajthoz álló amerikai sportolóknak azonban az útlevelük elvesztésével kellett számolniuk. Egy csoportjuk pert indított szereplésükért az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága ellen, de vesztettek. A bojkott eredményeként, 1956 óta a legkevesebb, csupán 80 ország nevezett az olimpián.

AP Photo
Rácsok mögött - Jurij Szedih szovjet kalapácsvető Moszkvában, 1980. július 31-énAP Photo

Ennek tulajdonítható a szovjet éremeső: a CCCP 195 érmet nyert, ami máig fennálló olimpiai rekord.

Érdekes módon a magyar csapat Moszkvában a ponttáblázaton csupán a 6. helyig tornázta fel magát, miközben 1952-ben Helsinkiben a harmadik, 1948-ban Londonban a negyedik, és több olimpián is összesítésben az ötödik helyet érte el.

A Kreml mellesleg értett a szóból, és a szovjet csapatokat röpke kilenc évvel később, 1989-ben máris kivonta Afganisztánból.

Los Angeles, 1984: a bosszú nem váratott magára

A szovjet megtorlás nem maradt el.

Négy évvel később, 1984-ben, Moszkva vezetésével a keleti tömb országai mellett Mongólia, Vietnam, Laosz, Afganisztán, Kuba, Dél-Jemen, Észak-Korea, Etiópia, Angola, Albánia, Irán és Líbia – összesen 18 ország – bojkottálta a nyári olimpiát Los Angelesben.

Az ürügy az volt, hogy fizikai támadásoktól és tüntetésektől tartanak amerikai földön. „Ebben az országban soviniszta érzelmeket és szovjetellenes hisztériát szítanak” – állt egy akkori szovjet kormányzati közleményben.

A bojkott ellenére 140 nemzet vett részt a játékokon, és ezzel megdőlt az olimpiai csúcs. Miután a szovjetek mellőzték a versenyt, az Egyesült Államok könnyedén győzött az éremtáblázaton, beleértve a rekordot jelentő 83 aranyérmet is. Kína, amely 1952 óta először vett részt nyári játékokon, összesen 31 érmet szerzett.

AP Photo/archív
Showműsor – Lionel Ritchie a záróműsorban, Los Angeles, 1984. augusztus 12.AP Photo/archív

A Los Angeles-i játékok ráadásul nyereségesek voltak. A jegyeladás majdnem a kétszerese volt a montréalinak, és akkoriban az olimpia volt a televíziózás történetének legnézettebb műsora.

A bojkott nyomán a szovjetellenes hisztéria nem hagyott alább, de erről elsősorban a Szovjetunió tehetett.

Szöul, 1988: a hidegháborús korszak utolsó olimpiája

Észak-Koreában az verte ki a biztosítékot, hogy nem szervezhette meg déli szomszédjával közösen az 1988-as nyári játékokat. A Szovjetunió viszont csatlósaival elfogadta a NOB meghívását Kínával együtt, így a végén csak Kuba, Etiópia és Nicaragua csatlakozott a phenjani bojkotthoz.

„A szöuli olimpia olyan, mintha az Egyesült Államok által megszállt guantánamói haditengerészeti támaszponton rendeznék” – mondta akkoriban a kubai elnök az NBC Newsnak. „Ha a szocialista országok biztonsági okokból nem voltak hajlandóak elmenni az 1984-es olimpiára Los Angelesbe, akkor vajon tényleg nagyobb a biztonság Szöulban, mint Los Angelesben?” – tűnődött Fidel Castro.

A bojkott ellenére az 1988-as olimpián, a hidegháború korszakának utolsó játékain új rekordok dőltek meg: 159 nemzet 8000 sportolója révén képviseltette magát.

AP Photo/Itsuo Inouye
Koreai döntő – Szöul, 1988. október 1.AP Photo/Itsuo Inouye

Az észak- és dél-koreai vezetők az eseményeket követően találkoztak, és megállapodtak abban, hogy egy közös csapatot indítanak a 2021-es tokiói nyári játékokon. Észak-Korea azonban 2021 áprilisában bejelentette, hogy a hivatalosan tagadott koronavírus-járvány miatt nem utazik Tokióba.

Az olimpiai bojkottok tehát jobbára következmények nélkül múltak el, vesztesei pedig kizárólag a sportolók és a szurkolók voltak.