NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Covid-cenzúra: életveszélyben a bebörtönzött kínai újságírónő

Februári felvétel: biztonsági ember küldi el az újságírókat a vuhani Virológiai Intézet bejárata elől
Februári felvétel: biztonsági ember küldi el az újságírókat a vuhani Virológiai Intézet bejárata elől Szerzői jogok AP Photo/Ng Han Guan
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Zhang Zhant májusban ítélték négy év börtönre, amiért cenzúrázatlanul írt a vírus kitöréséről Vuhanban.

HIRDETÉS

Válságossá vált az állapota annak a kínai újságírónőnek, akit májusban négy év börtönre ítéltek a hatóságok, amiért cenzúrázatlanul számolt be tavaly a koronavírus kitöréséről Vuhanban. A 38 éves Zhang Zhan június óta éhségsztrájkol.

A hírről beszámoló német Bild c. lap a kínai cenzúra újabb áldozatának nevezi a blogger-újságírónőt, aki az elsők között számolt be a kínai víruskezelés legelső időszakáról.

A Wikipedia szócikke szerint ugyan ő az első újságíró, akit a járványról szóló tudósítás miatt ítéltek el, de 2020 decemberében legalább 47 másik újságírót is őrizetbe vettek Kínában a koronavírusról szóló tudósításaik miatt.

Zhang Zhan tavaly év elején a járvány kirobbanásának helyszínén, Vuhanban volt, és onnan kritikus cikkeket és videókat tett közzé a hatóságok járványkezeléséről, korrupciójáról, bírálta a szigorú lockdown következményeit, és beszámolt a kórházakban uralkodó állapotokról.

A Twitterre, a YouTube-ra és más közösségi oldalakra is feltett élő videók tucatjaiban dokumentálta a túlzsúfolt kórházakat, az üres üzleteket, a vuhani Virológiai Intézetet, a krematóriumokat, független újságírók őrizetbe vételét és az áldozatok családjainak zaklatását, akik a felelősségre vonást sürgették. 

MIndez nem tetszett a kínai hatóságoknak - írja a német lap. Zhang Zhant letartóztatták, és egy Sanghajban tartott rövid (látszat)tárgyalás után négy év börtönbüntetésre ítélték. Az indoklás szerint

viszályt szított és nyugtalanságot keltett.

Zhang Zhan június óta éhségsztrájkol. Bár 1,80 méter magas, mára alig 40 kilót nyom, annak ellenére, hogy kényszerétkeztetik. Ügyvédei szerint az állapota "rendkívül rossz" - olyannyira, hogy kerekesszékben kellett a tárgyalóterembe hozni. A családja kételkedik abban, hogy túléli-e a telet.  Édesanyja és bátyja már október végén úgy vélte, hogy Zhang közel áll a halálhoz.

Christian Mihr, a Riporterek Határok Nélkül (RSF) ügyvezető igazgatója a Bildnek elmondta: "Zhang Zhant soha nem lett volna szabad letartóztatni, nemhogy börtönbüntetésre ítélni. Ő csak az újságírói munkáját végezte, amikor a világ nyilvánosságát tájékoztatta a járvány kezdetén a vuhani helyzetről."

Az ARD német köztévé információja szerint egyébként a kínai német nagykövetség felvette a kapcsolatot a pekingi külügyminisztériummal, és követelte Zhang azonnali szabadon bocsátását.

Tavaly óta azért is súlyosabb a helyzet Kínában az újságírók számára, mert a médiát irányító kommunista párt azt a látszatot akarja kelteni, hogy tökéletes választ adott a Covidra.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

A Peng Su-aj ügy: a kínai cenzúra és a titkosítás riasztó, mert módszereit nálunk is alkalmazzák

Kétes hitelességű új képek jelentek meg az eltűnt kínai teniszezőről

Újabb koronavírus-hullám Kínában: rohamosan terjed az XXB omikron variáns