Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Hogyan tovább öttusa? Már egyeztetnek a lovaglást váltó versenyszámról

Access to the comments Kommentek
Írta: Peter Kristof
A világbajnok Marosi Ádám a férfi öttusázók lovaglás versenyszámában a 2021-es tokiói olimpián
A világbajnok Marosi Ádám a férfi öttusázók lovaglás versenyszámában a 2021-es tokiói olimpián   -   Szerzői jogok  Czeglédi Zsolt/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) a múlt héten jelentette be, hogy a lovaglás már nem lesz része a sportágnak a 2024-es párizsi olimpia után, helyét egy még be nem jelentett ötödik tusa veszi át. A döntés, amely az UIPM indoklása szerint az öttusa olimpiai programban maradását szolgálja, hosszú folyamat eredménye.

A közvetíthetőségre, a „tévékompatibilitásra” hivatkozva, a sportág lebonyolítási formája sokat változott az évek során – például az ötnapos versenyt előbb négy, majd egyetlen napba tömörítették, vagy a futást és a lövészetet összevonták –, de egyik korábbi sem hasonlítható a most bejelentett változtatáshoz.

Hatalmas felháborodás

A bejelentés után alig egy-két nappal közel 700 jelenleg is aktív, illetve korábbi öttusázó nyílt levélben szólította fel lemondásra a nemzetközi szövetség elnökét, Klaus Schormant, illetve a szövetség teljes vezérkarát. Nem maradtak csendben a sportág magyar kiválóságai sem: többek közt olimpiai és világbajnokok kérték a magyar szövetséget, hogy utasítsa el a nemzetközi szövetség „abszurd döntését”.

"Ilyen alapon a sísportokat is ki lehetne venni a téli olimpiáról
Balogh Gábor, olimpiai ezüstérmes, világbajnok öttusázó

Az 1912 óta az olimpiai programban szereplő öttusa sportágai, a futás, a lövészet, a lovaglás, az úszás és a vívás közül korábban egyiket sem cserélték le. A változtatás hordereje aligha érzékeltethető jobban a korábbi világbajnok, Kálnoki Kis Attila írásának címénél: „Az öttusa meghalt, élt 112 évet”

Saint Boy a bűnös?

Miért hát a változtatás? Sokak szerint a tokiói olimpia női versenye, azon belül is az addig élen álló Annika Schleu és kisorsolt lova, Saint Boy értékelhetetlen produkciója volt az utolsó csepp a pohárban, minek következtében a már a ló nyergében zokogó német versenyző az utolsó helyre esett vissza.

Vasvári Tamás/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Annika Schleu lova nyergében a székesfehérvári világkupa versenyen 2021. május 14-én – képünk illusztrációVasvári Tamás/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

Az UIPM indoklása szerint, a lovaglást főként a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) törekvései miatt kell kiiktatni az öttusából. A NOB célja ugyanis az, hogy az olimpia nézettségét, az iránta mutatott érdeklődést folyamatosan fenntartsa (aminek gátja például a Schleu-Saint Boy pároséhoz hasonló „versenyzés”). Másik fontos érv, hogy sok országban nem áll rendelkezésre megfelelő lóállomány, így ezeknek az országoknak lehetőségük sincs versenyrendezésre.

Az Euronews-hoz is eljuttatott nyilatkozatában – a jelenleg a Magyar Diáksport Szövetség elnökeként tevékenykedő – Balogh Gábor olimpiai ezüstérmes, világbajnok öttusázó úgy reagált erre, hogy „Ilyen alapon a sísportokat is ki lehetne venni a téli olimpiáról, hiszen számos országban nincsenek hegyek, sőt, a komplex téli olimpia értelmezhetetlen, hiszen szinte teljes kontinenseket zárnak ki a földrajzi adottságok”.

Szigetváry Zsolt/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap
Balogh Gábor (elöl) beszédet mond az Európai Diáksport Napja magyarországi programján a BVSC Szőnyi úti Sportpályáján 2019. szeptember 27-én – képünk illusztrációSzigetváry Zsolt/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap

Az egykori világbajnok – aki a sydney-i olimpiai aranyat saját értékelése szerint a lovaglással bukta el – emellett úgy látja, hogy „A lóval való együttműködés képessége csak részben tanulható vagy fejleszthető, ez egy tehetség faktor. Az egyformán felkészült versenyzőket ez különböztetheti meg egymástól, és ezen múlhat versenyek helyezése.”

De már csak Párizsig!

Mi léphet a lovaglás helyébe?

Hogy mi váltja a lovaglást, arról csütörtökön, Monacóban kezdett egyeztetést az UIPM sportolói, edzői és technikai bizottságának két-két tagjából álló hatfős testület, amely a nemzetközi szövetség operatív vezetőségével konzultált a kialakult helyzetről, illetve a lehetőségekről.

Korábbi sajtóhírekben ugyan megjelent, hogy minden bizonnyal a kerékpározás kerül a lovaglás helyére, ezt azonban az UIPM részéről cáfolták, illetve azért is valószínűtlennek tűnik, mert így a futásból, kerékpározásból, és úszásból álló, az olimpiai programban szintén szereplő triatlon minden sportága az öttusának is része lenne.

A nemzetközi szövetség csütörtökön azt közölte, hogy még semmi sem dőlt el, a konzultációs folyamat nyílt. Ezzel egybevág, hogy péntekre internetes egyeztetésre hívták azokat a versenyzőket, akik a legutóbbi, 2017-2021-es olimpiai ciklusban aktívak voltak.

Az UIPM szerint arra semmiképp sincs lehetőség, hogy a lovaglás a 2028-as Los Angeles-i olimpián is része legyen az öttusának. Az európai szövetség elnöke, Tatyjana Ardabijeva a „rideg valóságot” tükröző „borzasztóan fájdalmas” döntéssel kapcsolatban arra szólította fel a tagszövetségeket, hogy mivel „az öttusa már így is fél lábbal lekerült az olimpiai játékok programjáról”, a fiatal korosztályok érdekében működjenek együtt a lovaglás helyére lépő új sportág kiválasztásában.