NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kedden találkozik Orbánnal Le Pen, a francia szélsőjobboldal vezére Budapesten

Marine Le Pen most jön először Budapestre a magyar kormányfővel tárgyalni
Marine Le Pen most jön először Budapestre a magyar kormányfővel tárgyalni Szerzői jogok AP Photo
Írta: Pálfi Rita
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A lengyel kormányfő a héten tárgyalt a francia szélsőjobboldali vezetővel, aki kedden Budapestre látogat.

HIRDETÉS

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke október 26-án Budapesten, a Karmelita kolostorban fogadja Marine Le Pent, a francia Nemzeti Tömörülés elnökét. Ez lesz az első alkalom, hogy a francia pártelnököt hivatalosan fogadja a magyar kormányfő.

A két pártelnök találkozóján részt vesz majd Novák Katalin, a Fidesz külügyekért felelős alelnöke is, és utána Orbán Viktor és Marine Le Pen sajtónyilatkozatot tesznek.

A megbeszélésen az előzetes tájékoztatás szerint "szó lesz többek között az erős nemzetállamokra épülő Európai Unió koncepciójáról és jövőjéről, a migrációs válságról, valamint a több demokratikus jobboldali párt által nyáron elindított európai mozgalom további megerősítéséről".

Tárgyalások, találkozók március óta

Mióta idén márciusban csaknem két évnyi felfüggesztett tagság után távozott a Fidesz az Európai Néppártból, több szélsőjobboldali vezető is járt Budapesten a magyar kormányfőnél.

Április elején Matteo Salvinivel, az olasz Liga párt vezetőjével és a konzervatív lengyel kormányfővel Mateusz Morawieckivel közösen tárgyal Orbán. A találkozó után arról számoltak be, hogy szorosabb együttműködés és jobboldali reneszánszot szeretnének, de nem alapítottak közös EP-frakciót. A Liga EP-képviselő ugyanis az Identitás és Demokrácia frakcióban ülnek, a lengyel kormánypárt tagjai az Európai Konzervatívok és Reformerek elnevezésűben, a Fidesz politikusai pedig jelenleg függetlenként politizálnak az Európai Parlamentben.

Santiago Abascal, a spanyol szélsőjobboldali VOX párt elnöke május végén járt Orbán Viktornál. Július elején több európai szélsőjobboldali párt adott ki a Fidesszel és a lengyel kormánypárttal együtt egy közös nyilatkozatot Európa jövőjéről.

Morawiecki pénteken héten találkozott Le Pennel, erről a francia politikus így számolt be Twitteren.

"Megtiszteltetés, hogy fogadott Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő. Beszéltünk az Európai Bizottság elfogadhatatlan zsarolásáról Lengyelországgal szemben, és szerettem volna támogatásomról biztosítani őt."

Bírálta a lengyel kormányfőt a találkozó miatt Donald Tusk. "Putyin-párti, euroszkeptikus szélsőjobboldali vezető", írta a Twitteren Le Penről az Európai Néppárt elnöke. Hangsúlyozva, hogy eközben ő a Bizottság elnökével, osztrák, horvát, ír, görög, német, szlovén és szlovák vezető politikusokkal próbálja megoldani, hogy miként lehetne Lengyelországot az EU-ban tartani, megvédeni a jogállamiságot, és a helyreállítási alapok blokkolását megszüntetni.

Francia vendégek a budapesti Demográfiai Csúcson

Marine Le Pen unokahúga, Marion Maréchal-Le Pen, aki 2017-ben kilépett az akkor még Nemzeti Front nevű pártból, szeptember végén járt Budapesten. A magyar kormány által rendezett 4. Demográfiai Csúcs vendégeként. Találkozott Novák Katalinnal, a Fidesz alelnökével is.

MTI/Fischer Zoltán
Éric Zemmour találkozója Orbán Viktorral és Novák Katalinnal a Karmelita kolostorban 2021. szeptember 24-én.MTI/Fischer Zoltán

Ugyanennek a csúcsnak a vendége volt a francia elnökválasztáson az indulását továbbra is lebegtető Éric Zemmour. A szélsőjobboldali publicista miatt fájhat a feje Marine Le Pennek is. Ha ugyanis indul az elnökválasztáson, elképzelhető, hogy elvesz tőle annyi szavazót, hogy ne jusson be a második fordulóba. Emmanuel Macron francia elnöknek pedig leginkább azért lehet félnivalója, mert ha két szélsőjobboldali jelölt "kiüti egymást", akkor esetleg egy, a társadalom körében elfogadhatóbb jobboldali vagy baloldali jelölt kerül a második fordulóba. Ellene pedig már kétesélyesebb lenne a küzdelem.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Nem alapít új EP-frakciót a Néppártból távozó Fidesz a lengyel kormánypárttal és a Ligával

Az amerikai nagykövet szerint az USA nem tűri tovább, hogy a magyar kormány ellenséges vele

Különös megállapodás: hamarosan kínai rendőrök járőrözhetnek Magyarországon?