Megszökött egy ugandai sportoló Japánban a hotelszobájából, mert nem akar hazatérni

Az ugandai olimpiai küldöttség Japánban
Az ugandai olimpiai küldöttség Japánban   -  Szerzői jogok  Kyodo News via AP
Írta: Magyar Ádám  & MTI, CNN

A súlyemelő az olimpiai csapattal utazott ki, de végül nem sikerült kvalifikálnia, így haza kellett volna repülnie.

**Eltűnt egy ugandai sportoló pénteken a tokiói olimpia helyszínéről. Mint egy nappal később kiderült, a 20 éves súlyemelő, Julius Ssekitoleko egy levelet is hátrahagyott. A Kyodo japán hírügynökség beszámolója szerint ebben azt írja, nem akar hazatérni. **

„Nem térek vissza olyan országba, ahol annyira nehéz az élet. Japánban akarok dolgozni" - idézte a japán hírügynökség a versenyzőt, aki a hoteljét elhagyva a feltételezések szerint vonatjegyet vásárolt és elindult Nagoya felé. A levélben a sportoló megkérte a csapattársait, hogy küldjék haza a holmiját a feleségének.

Ssekitoleko az afrikai ország olimpiai küldöttségével egyetemben nem a fővárosban, hanem Izumisano városában szállt meg, ahol - mivel Japánba érkezésekor, csaknem négy hete két pozitív koronavírustesztet is produkált - elkülönítették a csapatot.

Az ugandaiakat azóta is naponta vetik alá Covid-vizsgálatnak, ám a pénteki tesztelésen a kilencfős sportolói delegációból Ssekitoleko nem jelent meg. Társai ezután indultak a keresésére, szállodai szobájában azonban hűlt helyét találták, s ekkor értesítették a japán rendőrséget az eltűnéséről.

Az eset előzménye, hogy Ssekitoleko bár kiutazott az ugandai olimpiai csapattal, végül nem sikerült megszereznie a kvalifikációt a játékokra, ezért július 20-án haza kellett volna repülnie. A súlyemelőt, mint eltűnt személyt, jelenleg is keresik a japán hatóságok.

kapcsolódó cikkek