rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Afrika óriása összeomlás előtt - Nigéria bajban, és sehol a segítség

Írta: Székely Ferenc
A bandavezér meghalt, de a terror nélküle is folytatódik
A bandavezér meghalt, de a terror nélküle is folytatódik   -   Szerzői jogok  AP/AP
Betűméret Aa Aa

Május közepén elterjedt a hír, hogy az iszlamista terrorcsoportok belvillongásában elesett Abubakar Shekau, a rettegett Boko Haram vezetője. Vele ez már négyszer is megesett, de valahogy mindig feltámadt. Bárhogy is, az al-Kaida és az ISIS fiókszervezetei fennmaradnak, és erősebbnek látszanak, mint bármikor. Lassan befolyásuk alá vonják Nigéria vidéki tartományait, közben a világ közönye változatlan. Pedig olyan új kalifátus épül, ami rosszabb lesz, mint az iraki-szíriai volt, csak éppen messze van.

A káosz apró jele: a kormány a Twitteren jelentette be, hogy felfüggeszti a Twittert

A globális mikroblog törölte a nigériai elnök egyik bejegyzését, amiben az 50 évvel ezelőtti szeparatistákhoz hasonlította az országot rettegésben tartó iszlamista csoportokat. Erre válaszul a nigériai kormány a Twitteren közölte, hogy a 26 millió nigériai felhasználót megfosztják a véleményplatform használatától, ami az egyetlen államilag nem ellenőrzött hírforrás.

A szokatlan módszer valódi oka a nigériai államhatalom teljes zavarodottsága. Az államnak nincs érvényes válasza vagy programja a duzzadó terror csapásaira, ezért történelmi előképekkel próbálja lakkozni saját erőszakosságát. A hivatkozás ugyanis teljesen hamis. Az 1967-70 között zajlott biafrai háború kiváltó oka nem a terrorizmus volt, hanem az, hogy a belső ellentétektől szabdalt ország viszonylag fejlettebb délkeleti tartományai, ahol 40 millió keresztény lakos él, ki akartak válni az államszövetségből, amire a központi hatalom a legdurvább eszközökkel válaszolt. A hadműveletek végül a szakadár erők vereségével és 3 millió halottal végződtek.

Gerard Klijn/1968 AP
Pillanatkép a biafrai polgárháborúbólGerard Klijn/1968 AP

Ez volt az egyik legvéresebb konfliktus a 2. világháború óta, de az ország strukturális problémáit nem oldotta meg. Viszont azóta is propagandaeszköz a kormányzat kezében ellenfeleinek lejáratására és elnyomására. Aki erőszakot alkalmaz, az szeparatista, mondják. Pedig nem. A terroristák máshonnan jönnek és másfélék is.

Az ajánlat egyszerű: csatlakozz, vagy meghalsz!

Amikor 2002-ben létrejött a rettegett Boko Haram terrorszervezet (aminek neve a Nyugat-ellenesség jelszava), vezére Muhammad Yusuf imám volt. Az ő helyettese lett Shekau. Az imám nemcsak lázító beszédjeiben tüzelte a népesség felét kitevő muszlim lakosokat az államrend ellen, hanem kegyetlen támadások sorozatát is beindította. Öngyilkos merényletek sorozatát szervezte a katonaság és a rendőrök ellen, de rátámadt a legvédtelenebb csoportra, a gyermek és tini iskolás diáklányokra is. Ezzel a szélsőséges erőszakossággal szerzett magának rettegett hírnevet a világban.

Ebben az a zavaros eszme vezette, hogy a Nyugat kulturális és erkölcsi hatásai jórészt az oktatásban jelentkeznek, tehát a lányokat el kell tiltani az iskolától, és ha nem engedelmeskednek, akkor meg kell őket ölni, vagy elijeszteni a tanulástól.

Az iszlamisták ellen indított hajszában 2009-ben Juszufot elfogták és a rendőrségi őrizetben megölték. Állítólag azért, mert szökni próbált, bár ennek némileg ellentmond, hogy keze-lába meg volt bilincselve. Ekkor jött el Shekau ideje, aki kézbe vette a fegyveres imacsoport pórázát, és új támadásokba indította embereit az ország északkeleti régiójában.

A bukósisak-zendülés

A Boko Haram távlati célja az volt, hogy a lakosság felét kitevő muszlimokat erőszakkal belerángassák a keresztény többségű államvezetés megdöntésébe. Főként az öngyilkos merénylő szerepét osztották rájuk, és sokakat fegyveres harcosnak is besoroztak.

Bizarr tényező, hogy sikerükhöz olykor maga az államhatalom is hozzájárult. Európai szemmel apróságnak tűnik, hogy 2009-ben bevezették a kötelező bukósisak viselését a motoros taxik vezetőinek és utasainak, és ebből szinte népfelkelés kerekedett.

Az 'ashaba' egy kétüléses motorkerékpár, ami két felnőtt vagy 3-4 gyerek szállítására alkalmas, és tömegközlekedés híján nagyon népszerű eszköz. A sisakok 40-50 fontba kerültek, míg egy fuvaros napi bevétele nem érte el az 1-2 fontot. Az elkeseredés és az ellenkezés az egekig csapott. Eleinte feketére festett dinnyét, vödröt vagy éjjeliedényt tettek a fejükre, de a zsaruk hamar kiszúrták a trükköket, a motorosokat agyba-főbe verték és kifizethetetlen bírságokat vetettek ki rájuk. Mindennaposak lettek az összetűzések a rendőrök és a lakosok között, mert sok ember és család számára a motoros taxi volt a megélhetés egyetlen forrása és vagyontárgya.

Jerome Delay/AP2012
Fegyveresek egy ashaba nyergébenJerome Delay/AP2012

Az ilyen elégedetlenségekre telepedett rá a Boko Haram, és lett hirtelen népszerű – nem csak a muszlimok, hanem általában a szegények körében. Az utasítás végtelenül egyszerű volt: az igazoltató rendőröket meg kell ölni, még akkor is, ha történetesen muszlimok is. Azért, mert ha egy keresztény kormány katonái, akkor árulók és hitetlenek is. Muszlim rendőrnek vagy katonatisztnek lenni az egyik legveszélyesebb foglalkozás lett Nigériában.

Ilyen lázongások viszont nem elégségesek a kormány megdöntéséhez, ezért a Boko Haram kénytelen volt szövetségeseket keresni, és talált is. Ez volt előbb az al-Kaida, majd a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet. Az ISIS már akkor gőzerővel dolgozott nem csak a közel-keleti, de a teljes szubszaharai körzet feletti befolyásért, jelentős eredményekkel.

Az összképet kuszálja, hogy a terrormozgalmakat nem egyetlen szervezet irányítja, hanem kisebb szatelliteket rendelnek maguk alá, akik egymással is rivalizálnak. Mint ahogy történt ez Szíriában, úgy Szomáliában, Maliban és Nigériában is véres konfliktusok zajlanak a szövetséges csoportok között, gyakran több áldozattal, mint amennyit a civilek közül szednek.

A nemzetközi terror új fő célpontja - Nigéria

Széleskörű vélemények szerint az országot vezető és amerikai katonai főiskolát megjárt Muhammadu Buhari elnök felkészületlennek bizonyul a kihívásokra. Több területen a szövetségi kormány gyakorlatilag átengedte az irányítást a fegyveres bandáknak. A törvényes rend megbomlása, a COVID-19 járvány és vele járó gazdasági válság (melyet a nemzetközi olajárcsökkenés is tetézett) felgyorsította az ország hanyatlását. Az elnök viszont harcias üzenetekben biztosítja népét, hogy kemény kézben tartja a vezetést.

A terroristákat lázadóknak nevezi, pedig nem azok.

Nigéria jelenleg a világ 3. legveszélyeztetettebb országa (Afganisztán és Irak után), ahol a terrorcselekmények és az áldozatok száma 73%-kal nőtt 2014 óta. A világban terrorakció következtében elhunytak 16%-a nigériai. A Boko Haram mellett 2010 óta egy etnikai dzsihádista csoport, az MLF is keseríti a vidékiek életét, ők tavaly 1150 falusit gyilkoltak meg. Hasonló kisebb terrorcsoportokból létezik még egy tucat, és ezek egymást is tizedelik a befolyásnövelés érdekében.

Miként Afganisztánban a Talibánnak, a szubszaharai iszlamistáknak is a nagyon szegény, elmaradott és kiszolgáltatott vidéki körzetek jelentik a támaszpont-építés ideális terepét. Az itt élő emberek iskolázatlansága, elkeseredése és vallásos befolyásolhatósága biztosítja a fegyveresek utánpótlását és a zavartalan területfoglalást. Ezeken a vidékeken a központi kormány hadereje alig van jelen, és jó esetben a fővárosok és a kikötők védelmére jut erejük.

Az ISIS és csicskásai tiltják és büntetik a lakosság menekülését a terror elől. A kezdeti szakaszban sokan vették útjukat a nigériai dél-nyugati városok felé, ahol nagyobb biztonságot reméltek, de ezért ma már halál jár. A „csatlakozz vagy meghalsz!” jelszava kőkemény valóság lett, párosulva azzal a keserű realitással, hogy ha valaki a terrorszervezet soraiba lép, akkor megélhetése és biztonsága felől már kevésbé kell aggódnia. Cserébe viszont ölnie kell, vagy öngyilkos merényleteket vállalni, amire gyakran valamelyik feleségüket vagy gyereküket jelölik ki.

A Boko Haram rettenetes 10 éve

Előnyükre szolgál, hogy a nyugati hatalmak – legalábbis eddig – nem vállalnak jelentős részt a terrorellenes küzdelmekben. Aggódó nyilatkozatok léteznek, némi humanitárius támogatás is érkezik, de egyelőre nyomát se látni egy szélesebb nemzetközi koalíciónak, ami útját állná az immár egész Afrikát fenyegető terrorista terjeszkedésnek. Az Európai Parlament tavaly januárban napirendre tűzte a helyzet megvitatását, mélyen feltárta a helyzet összetevőit, de jelentős intézkedésekről immár több mint egy éve nem hallani.

Franciaország alkalmanként légitámadásokkal és korlátozott szárazföldi akciókkal (5 ezer katonával) próbálja megsegíteni egykori gyarmatait. Értek is el részleges sikereket, de ez nem lesz elég a hatalmas körzet pacifikálására és a terrorcsoportok felszámolására. Június elején Franciaország fel is függesztette katonai műveleteit az egyik legveszélyesebb országban, Maliban, ahol – Emmanuel Macron elnök szavaival – az együttműködés lehetetlenné vált a tavaly államcsínnyel hatalomra került rezsimmel. Idén márciusban egy vidéki helyőrséget ért támadás Maliban és megöltek 10 kormánykatonát, noha nem sokkal előtte 20 terroristát ítélt halálra a bamakói bíróság. Ez nem tartja vissza őket semmitől.

Más államok, beleértve az USA-t is, még nem vették észre vagy nem érzik sürgetőnek a katonai beavatkozást. Idén áprilisban az amerikai külügyminisztérium megerősítette, hogy továbbra is fontos a Nigériával való partneri viszony, de konkrét lépésekről nem tudni. Blinken külügyminiszter és Buhari elnök virtuális megbeszélésén elhangzott az is, hogy a két ország azonos demokratikus elvek mellett áll, ami nigériai részről erős túlzás.

Buhari azt is kérte, hogy az USA Afrika Parancsnokságát költöztessék át a németországi Stuttgartból Nigériába, hogy Amerika közelebb kerüljön a dzsihádcsoportok elleni küzdelemhez. Ezzel azt szeretné elérni, hogy Amerikának vérre menő kérdés legyen a Boko Haram és társai elleni harc, de cserébe nem ajánlotta fel az ország demokratikus átszervezését, az emberi jogok megsértésének befejezését és a mindent elborító állami korrupció felszámolását.

Elkéstek?

Túl sok idő már nincs. A krízis mérete és súlya kezdi meghaladni az afganisztáni kihívást, mert a terrorista franchise már rég túlterjeszkedett a sivatagi vidékeken. Mind az ISIS-nak, mind az al-Kaidának a szatellitjei jelen vannak Csád, Dél-Szudán, Mali, Mauritánia, Kamerun, Elefántcsontpart és Niger területén is. A Burkina Fasó-i iszlamista szervezetek immár heti, sőt napi rendszerességgel szedik áldozataikat nem csak a katonaság, de a civilek köréből is.

Amikor átvette a Boko Haram vezetését, Shekau is megkötötte az egyezséget az ISIS-szal, bár fogcsikorgatva. Vonakodásának oka az volt, az az ISIS teljhatalmat igényelt magának a nigériai akciókban és a tervezett „Transzafrikai Kalifátus” vezetésében, mert még ő is túlzottnak tartotta a szervezet radikalizmusát. A Boko Haram egyik szárnya a követelést elfogadta, de a másik vezetői klikknek ez nem volt ínyére, mert ők maguk akarták Nigériát a hatalmuk alá hajtani. Abu Bakr al-Bagdadi ISIS-vezér likvidálása után a frakcióharcok kiéleződtek, és ezeknek lett áldozata maga Sheaku is. (Állítólag ő is robbanómellénnyel végzett magával, mint al-Bagdadi.)

Hasonló konfliktusok a két vezető terrorcsoport között Afrika más pontjain is hagytak véres nyomokat. Szomáliában az al-Kaida kreatúrája, az al-Saahab küzdött az ISIS helyi követőivel, és ennek persze a vidéki civil lakosság volt a fő elszenvedője. Hasonló történt 2006/07-ben Irakban, az Iszlám Hadsereg és Oszama bin Laden helyi szövetségesei között, vagy később a szíriai polgárháborúban is. Ezért nem újdonság a nigériai területfoglalási harc sem, ahol a rivális csoportok küzdelmeibe a kormány és a hadsereg nem tud, és nem is akar rendet rakni.

Ha a Boko Haram vezetője tényleg meghalt, módszereinek útjában továbbra sem áll semmilyen akadály. Ez pedig az eszeveszett brutalitás. A legemlékezetesebb bűntett 2014-ben zajlott, amikor a Boko Haram 276 iskolás kislányt és tanárnőt rabolt el Chibok városában, és közülük több mint 100 még mindig hiányzik.

A terrornyomást növeli a Guineai-öbölben egyre terjedő kalózkodás, melynek méretei már meghaladják a kontinens túloldalán, a szomáli partok mentén megismert tengeri erőszakot. Rendkívül aggasztó az a tény is, hogy a gyilkosságokban gyerekkatonák is növekvő számban vesznek részt. Gyerekekkel fejeztették le január közepén Lawan Andimi lelkipásztort, a nigériai keresztény szervezetek elnökét is.

AP
A terrorista franchise terjeszkedikAP

Az erőszak nem a Boko Harammal kezdődött - az állam is tiporja a jogokat

A hatalmas ország válsága nem az iszlamisták feltűnésével robbant ki. Legalább ennyire pusztító és jóval régebbi problémát jelent a szeparatizmus és a vallási-törzsi viszály, tekintve az ország rendkívül bonyolult etnikai és vallási összetételét. Ezekre az ellentétekre reagál az állam – valódi programok és reformok helyett - extrém erőszakossággal.

A katonaság és a rendőrség akciói teljesen mellőzik az emberi és polgári jogok tiszteletét. Tömegével jegyzik fel a hatóságok által elkövetett súlyos jogsértéseket, a börtönökben folyó kínzásokat, a nemi erőszakok sokaságát, az áttekinthetetlen hatósági korrupciót és a törvénytelen fegyverhasználatot. Az összes felmérés arra mutat, hogy a fegyveres hatóságokkal szembeni bizalom a mélypontra jutott.

A krízis fő oka az, hogy eddig nem akadt olyan politikai erő vagy vezető, aki a fele-fele arányban képviselt keresztények és muszlimok között a minimális nemzeti egységet meg tudta volna teremteni, egyetértésre jutni a 250 etnikai csoport és az 500 nyelv, nyelvjárás között.

Ezt a csodálatos és ígéretes országot alulról kell újjáépíteni. Minden nap, amit átengedünk az állami és bűnözői terrornak - pótolhatatlan veszteség. Nagyon rossz érzés, hogy nem érezzük ebben a világ figyelmét és támogatását.
Osai Ojigho
nigériai polgárjogi vezető, 2020 novemberében, miután a kormányerők megöltek 10 békés tüntetőt

Mi a fő baj?

Nigéria válsága immár globális szintű probléma, mert míg a legtöbb bukott afrikai állam - a Közép-afrikai Köztársaság, Szomália, Dél-Szudán - marginális, addig Nigéria 214 milliós és gyorsan növekvő népességgel büszkélkedhet. A demográfiai trendek szerint 2050-re ez lesz a világ harmadik legnagyobb népességű országa, megelőzve az USA-t.

A COVID-19 járvány előtt ez volt Afrika legnagyobb gazdasága is, holtversenyben Dél-Afrikával. A koronavírus nem döntötte be a gazdaságot, viszont növelte a szegénységet, különösen falun. Mégis, az ország olajtartalékai még 200 éves belső fogyasztásra elegendőek, kitermelése pedig azonos a katarival. Ennek 75%-a exportra megy, ezért is globális biztonsági kérdés a Guineai-öböl hajóforgalma és a partmenti olajkikötők védelme. Az ország nemzeti jövedelme a COVID előtti évhez képest meg fog duplázódni 2026-ra, viszont áttekinthető tervek nélkül szétfolyik, elherdálódik.

Baj van a nemzeti bevételek diverzifikálásával, hogy ne csak az energiahordozók exportja jelentsen bevételt, de erről csak vázlatos tervek léteznek, és még az optimista kormányzati elképzelés is 10% felett tervezi a munkanélküliséget.

Lehet tehát választani a terror és a káosz, illetve a növekedés és fejlődés között.

Ha egy állam mindent megelőző kötelezettsége a hatalma alatt álló személyek biztonságának garantálása és az erőszak monopóliumának jogszerű gyakorlása, akkor Nigéria kudarcot vallott. Az összeomlása azonban megfordítható. A helyi tudósok és véleményformálók a jelenlegi közigazgatás radikális reformját követelik, ami történhet az államrend teljes újjáépítésével, de akár Nigéria kisebb országokra történő szétszakításával és egy modern föderáció megalkotásával.

Utóbbit az uralkodó rétegek elutasítják, előbbit viszont nem hajtják végre. Az alternatívák rémisztőek, köztük egy kiszélesedő vallási vagy etnikai háború, vagy dzsihád menedékhelyek berendezkedése, ahonnan már nagyon nehéz lesz őket jelentős katonai beavatkozás nélkül kiverni.

Van még egy nagy baj - a vidékiek is egymást ölik

Az elmúlt években – jórészt a klímaváltozás hatásaként is – sajátos belső polgárháború terjed a mezőgazdasági körzetekben, amit hatszor annyi halálos áldozatot követelt már, mint a Boko Haram és társai. Ez pedig a pásztorkodásból élő nomád törzsek és az ültetvényesek közt elharapózott fegyveres viszály.

Ez a világ egyik leghalálosabb konfliktusa, aminek csatatere az ország buja és termékeny régiója Nigéria központi térségeiben. A csökkenő föld- és vízkészletekért folytatott halálos verseny teljes büntetlenség és állami közöny mellett zajlik.

A nigériai kormány nem vezet hivatalos adatokat a pásztorok és az ültetvényesek közti háborúskodásról, sőt, még tetézik is a bajt azzal, hogy vizsgálatok helyett mindkét csoportot hibáztatják. Más politikusok a társadalmi megosztottság növelésére használják ki a véres eseményeket. A csatározások, bár nem politikai eredetűek, de azzá váltak, mert a pásztorkodó törzsek jórészt muszlimok, míg a farmerek inkább keresztények. A helyzet tehát rejtegeti a vallásközi háborút, ami kettévágná az országot, és kizárólag a terrorszervezetek malmára hajtaná a vizet.

Adamu Adamu/The Associated Press
Farmerek bosszúja az ültetvényeket ért támadás miattAdamu Adamu/The Associated Press

A megoldás felé tett lépés csakis a mezőgazdaság reformja, például a vízforrások megosztása vagy egy állattenyésztési törvény lehetne, de ezekre még várni kell.

Nemzeti egység - nemzet nélkül és az időhiány szorításában

Fából vaskarikának tűnik, de mégis ez lehet a kilábalás egyetlen útja. Azért, mert jelenleg az állam kevés polgára vallja magát nigériainak, hanem törzsével, népcsoportjával vagy vallásával azonosítja magát. Akadnak közös nemzeti élmények, például az U-17 labdarúgó válogatott sorozatos sikerei alkalmával (ötszörös világbajnok és háromszoros ezüstérmes), de ezek hamar elillannak, és visszatér a belső ellenségeskedés.

A közéleti értelmiségiek, köztük az irodalmi Nobel-díjas Wole Soyinka (1986) nemzeti alapegyezmény megalkotását követelik, és ebben támogatja őket az ország római katolikus klérusa is. A mozgalomhoz csatlakozott az ügyvédi kamara, valamint több nagyobb nemzetség vezetője (törzsi királya). Ez egy rendkívül vegyes és világnézetileg színes csoportosulás, de abban egyetértenek, hogy a minimális közös cél egy önmagával békében élő nemzet létrehozása.

Érvelésükben arra hivatkoznak, hogy bár léteznek etnikai konfliktusok, de a Boko Haram-féle terrorcsoportok megjelenésével a nigériaiak toleránsabbá váltak egymás iránt. A terrortól való rémület közelebb hozta őket egymáshoz. A World Values Survey 1990-ben még azt mérte, hogy a lakosság egyharmada nem élne szívesen együtt más etnikumhoz tartozókkal, de ez az adat tavaly már csak 16% volt. Egy 2018-as Afrobarometer-felmérés szerint 42 százalékuk azt mondta, hogy „nagyon tetszene”, ha más csoportokkal élhetne békességben a településén. A muszlimok körében is azt tapasztalták, hogy szívesebben élnének keresztény közegben, mint a terrorcsoportok befolyása alatt.

Mások viszont katasztrófát jósolnak és átmeneti katonai diktatúrát kérnek

A félelem és a keserűség oda vezetett, hogy a népszerű Robert Clarke ügyvéd és tévés kommentátor május elején már csak 6 hónapot jósolt a nigériai állam fennmaradására, és e víziójához apja sírjára is megesküdött. Kétségbeesésében Clarke már a katonai diktatúra ideiglenes bevezetését is elfogadhatóbbnak tartaná, mint a káosz és a teljes szétesés felé mutató jelenlegi folyamatokat. Az elmúlt 60 évben a hadsereg hétszer lépett közbe, megdöntve választott vagy önjelölt kormányokat egyaránt, és bár ezek a beavatkozások erőszakosak és alkotmányellenesek voltak, a lakosság ünnepelte a rendteremtést és a korrupt politikusok eltávolítását.

Ez veszélyes játék lenne, de az idő vészesen fogy, és egy új polgárháborúhoz képest (mint például Sierra Leonéban) szinte bármely megoldás jobb.

A bukott állapot meghatározása az, ahol a kormány már nem ellenőrzi és nem is vezeti az országot. Ezzel a mércével mérve Afrika legnépesebb országa a szakadék szélén imbolyog.
John Campbell
az USA korábbi nigériai nagykövete, The Financial Times, 2020 december

A reménysugár az, hogy – a Boko Haram kivételével – a meghatározó politikai csoportok nem Nigéria-ellenesek. A haladás fékjét az állami szinteket is elérő bűnözői hálózatok jelentik, akiket a biztonsági krízis és a gazdasági instabilitás tart életben. De nekik sem céljuk a nemzeti kormány megbuktatása és az állam összeomlása.

Ezért most mindenkinek az az érdeke, hogy Robert Clarke esküje apjának sírjára tévedés legyen.