7 június 2021 | Euronews
Keresési eredmények 32 Találatok
-
Magyarország Taroltak a japán versenyzők a budapesti cselgáncs-világbajnokság második napján Pupp Réka a harmadik körig jutott, és olimpiai kvótát szerzett. -
Bosznia-Hercegovina A jogerős ítéletre vár Ratko Mladić volt jugoszláv tábornok Csaknem négy év telt el azóta, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszék 11-ből 10 vádpontban bűnösnek találta a volt tábornokot, köztük a bosnyákok elleni népirtásban Srebrenicában, illetve háborús törvények megsértésében és emberiesség elleni bűncselekményekben. -
Törökország Komoly rajongótáborra tett szert egy elítélt török maffiózó kormánykritikus YouTube-csatornája Sedat Peker Youtube-csatornájának már több mint egymillió feliratkozója van. "A csatornájára már úgy tekintünk, mint a sorozatokra: minden héten izgatottan várjuk a legújabb részt, a vasárnapi rutinunkhoz már hozzá tartozik, hogy a reggelink mellett nézzük” - mondta egy török nő. -
Világ Törökország biztonságos a menekültek számára - a görögök szerint Törökország mostantól biztonságos a Szíriából, Afganisztánból, Pakisztánból, Bangladesből és Szomáliából érkező menedékkérők számára. -
Sorozatok az én Európámról Amit Dánia menekültügyi terveiről tudni lehet A parlament múlt héten fogadta el a törvényjavaslatot, amely szerint a menedékkérőket – kérelmük elbírálásáig – harmadik, főleg afrikai országokba szállítanák át, ahol táborokban várhatnák, amíg ügyükben döntés születik. -
Smart Regions Természetjárás elektromos járművekkel Spanyolország és Portugália közös határszakaszán elektromos járművel közlekedhetnek a természetvédelmi parkok látogatói. -
Focus Több mint kétszáz országból játszottak a Football for Friendship gyerekprogram online versenyein Mintegy 200 országból vettek részt az elmúlt egy évben a nemzetközi gyerekprogram, a Football for Friendship különböző online programjain, és olyan fontos témakörökben osztották meg gondolataikat a csoportfoglalkozásokon, mint a bolygó jövője vagy a nemi egyenlőség a sport területén. -
Világ Oroszország kritizálja az ukrán fociválogatott logóját, mert azon a Krím Ukrajna része Ukrajna bemutatta az Euro2020-ra készített mezét, amelyen szerepel az ország körvonala is. Ez kiverte a biztosítékot Moszkvában. -
Tud/tech Úszó napelemfarm Hollandiában Zwolle mellett építették fel az Ázsián kívüli legnagyobb úszó napelemfarmot. -
Nigéria Afrika óriása összeomlás előtt - Nigéria bajban, és sehol a segítség A legújabb híradások szerint meghalt a Boko Haram nigériai terrorcsoport parancsnoka, de a bűnszervezet folytatni fogja pusztító tevékenységét. A demográfiai trendek szerint 2050-re Nigéria lesz a világ harmadik legnagyobb népességű országa. -
Taste Hogyan készítsünk olyan ceviche-t, mint Richard Sandoval mesterszakács? Richard Sandoval séfet a latin-amerikai konyha mesterének tartják, a perui ételkülönlegességet, a ceviche-t remek recept alapján készíti – az Euronews megnézte, miként teszi ezt a dubaji Grosvenor House hotelben található éttermében, a Toro Toro-ban. -
Németország Javultak a CDU esélyei a Zöldekkel szemben Németországban A kancellár pártja ugyanis felülteljesített, miután megszerezte a szavazatok 37 százalékát. -
Szlovákia Szlovákia elfogadja a magyar oltási igazolványt "Valószínűleg az orosz és a kínai vakcinákkal végzett oltásokat is elfogadják." -
Uzlet A Google megfizeti a rá kiszabott francia gigabírságot A keresőóriás azt is megígérte, hogy változtat a francia hatóságok szerint versenysértő gyakorlatán az online hirdetések piacán. -
Világ Diplomáciai botrányt okozhat Ferenc pápa budapesti látogatása A katolikus egyházfő mindössze 3 órát tölt Budapesten, nem találkozik az ország vezetőivel, Szlovákiában viszont 3 napot tölt, ami diplomáciai feszültséget kelthet. -
Sport A svéd Dominic a rák ellenére sem adja fel álmát, focista akar lenni A jobb lábának alsó részét amputálni kellett, de a tizennégy éves fiú bízik benne, hogy kapusként még profi játékos válhat belőle. -
Hollandia A vádlottak távollétében folyik tovább a lelőtt maláj gép pere A vádlottak távollétében megtartott tárgyaláson három orosz és ukrán férfit gyanúsítanak. -
Magyarország Balatonfüreden adják át a Magyar Filmakadémia életműdíjait Az egyesület Bereményi Géza író-rendezőnek, Moór Marianna, Mécs Károly és Tordai Teri színművészeknek ítél oda életműdíjat. Az átadó június végén lesz. -
Európai hírek Visszatért az Európai Parlament Strasbourgba Több tucatnyi képviselő tiltakozott előzőleg a franciaországi ülésszak újraindítása ellen. -
Világ 2013 óta az idei volt a leghidegebb tavasz Európában A Copernicus Climate Change Service friss jelentése szerint Európa átlagos tavaszi hőmérséklete 0,45 °C-kal volt alacsonyabb az 1991–2020 közötti átlagnál. -
Svájc Svájcban megtiltanák a mesterséges kártevőirtó szerek használatát Június 13-án népszavazás dönt a teljes betiltásáról és az ivóvíz-minőségről is. -
Világ Meghalhatott a Boko Haram vezetője Abubakar Shekhau felrbobbantotta magát - közölte a rivális nigériai dzsihadista szervezet, az Iszlám Állam Nyugat-Afrikai Tartománya (ISWAP). -
Németország Karantén alatt egy 14 szintes diákszálló Drezdában Egyik lakója Indiából visszatérve koronavírus-fertőzéssel került kórházba, ahol június elején elhunyt. A vírus ún. delta-variánsát kapta el. -
Kína Elefántcsorda kóborol Kínában Lakott területeken okoznak károkat a – vélhetően – új élőhelyet kereső vadállatok. -
Brazília „Hadiállapot” Manausban Háború a brazil rendőrség és egy drog- és fegyverkereskedő banda között. -
El Salvador Salvador elnöke hivatalos fizetőeszközzé tenné a bitcoint 2,5 millió salvadori dolgozik az USÁ-ban, a hazaküldött pénzükből él az ország, miközben a salvadoriak 70%-ának nincs bankszámlája. -
Magyarország Kínai nagykövetség: Karácsony Gergely beavatkozott Kína belügyeibe Kína magyarországi nagykövetségének sajtószóvivője szerint a budapesti főpolgármester ellenségességet és ideológiai szembenállást szított a Fudan egyetem felépítése elleni tüntetésen. Vasárnap Gulyás Gergely kijelentette, hogy a kormány támogatja, hogy Budapesten népszavazás legyen a kérdésről. -
Magyarország Tavaly nyár óta nem volt ilyen alacsony az új fertőzöttek száma Magyarországon A beoltottak száma 5 261 781 közülük 3 994 595 fő már a második oltását is megkapta. -
Pakisztán Súlyos vasúti szerencsétlenség Pakisztánban Rengeteg a halott, és az áldozatok száma nőni fog, mert sokan a roncsok közé szorultak. -
Németország A CDU váratlanul nagy győzelmet aratott Szász-Anhaltban Nem törtek át az euroszkeptikusok: az AfD a második legerősebb párt, de kevesebb szavazatot kaptak, mint 4 éve. -
Dánia Dánia: egy mesterséges sziget ellen tüntetnek környezetvédők A koppenhágai parlament megszavazta a Lynetteholm projektet. -
Világ Járvány: a britek visszaállítják a karanténkötelezettséget Az Egyesült Királyságban tartanak az új koronavírus mutációktól. Ott már az új fertőzések feléért az Indiában azonosított, Delta névre keresztelt variáns a felelős.