Népszavazást tartanak Svájcban az azonos neműek házasságáról

Felvonulás az egyenlő jogokért, 2019, Genf, Svájc
Felvonulás az egyenlő jogokért, 2019, Genf, Svájc Szerzői jogok fotó: Martial Trezzini/AP
Írta: Gábor Ács
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A svájciak több mint 80 százaléka támogatja az azonos neműek házasságát, ami arra utal, hogy a törvény a népszavazás után is hatályos maradhat.

HIRDETÉS

Svájcban népszavazást tartanak arról, hogy továbbra is engedélyezzék-e az azonos neműek házasságát.

A képviselők decemberben fogadták el az azonos neműek házasságának elismeréséről szóló törvényjavaslatot, sok évvel több nyugat-európai ország után.

A törvény ellenzői ebbe nem nyugodtak bele, és összegyűjtötték a népszavazás kiírásához szükséges számú aláírásokat. Ezt a svájci hatóságok közölték kedden.

A kezdeményezés nem érte váratlanul az ország közvéleményét, hiszen Svájc legnagyobb pártja, a populista SVP már a törvény elfogadásakor, decemberben hangoztatta, hogy népszavazási kezdeményezést indítanak az ügyben.

Minimum 50 ezer aláírás szükséges

Svájcban akkor lehetséges népszavazást tartani a parlament által hozott törvényekről, ha az egyes döntéseket ellenző állampolgárok a törvény hivatalos közzétételét követő száz napon belül 50 ezer érvényes aláírást gyűjtenek.

A svájci szövetségi kancellária közlése szerint az azonos neműek házasságáról szóló népszavazási kezdeményezés aktivistái több mint 61 ezer érvényes aláírást gyűjtöttek össze.

Az AFP tweetje

A populista párt álláspontja szerint "megengedhetetlen", hogy a házassággal egyező szinten ismerjék el az együttélés bármely más formáját, ami eltér az eddigi hagyományoktól.

Egyszerre több ügyben is szoktak szavazni

A referendum dátumát még nem határozták meg, mivel Svájcban gyakran nyilvánítanak véleményt népszavazáson a polgárok. Évente háromszor-négyszer dönthetnek a legváltozatosabb ügyekben az emberek népszavazáson, és a költséghatékonyság miatt gyakran egyszerre több kérdésről szavaznak a választók.

Az azonos neműek házasságáról szóló törvényt 2020-ban hosszas vita és parlamenti csata után fogadták el, a Zöld Liberálisok kitartó támogatása révén.

A gyerekvállalás továbbra is kényes kérdés

Korábban az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatot köthettek. Ez a forma azonban nem biztosított nekik a házassággal azonos jogokat.

Az új jogszabály lehetővé tette számukra például, hogy spermiumhoz juthassanak mesterséges megtermékenyítés céljából, ugyanakkor a jogszabály nem tartalmazott rendelkezéseket az azonos nemű párok gyermekvállalásának engedélyezéséről.

A Pink Cross megbízásából 2020-ban végzett felmérés szerint a svájciak több mint 80 százaléka támogatja az azonos neműek házasságát, ami arra utal, hogy a törvény a népszavazás után is hatályos maradhat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Kulcsfontosságú klímaügyi intézkedéseket utasítottak el a svájciak

Svájcban megtiltanák a mesterséges kártevőirtó szerek használatát

Népszavazásra készülnek Lengyelországban