Hogyan lehet egy mikroszkopikus méretű dologból a történelem megváltoztatója, embermilliók halálának okozója, a félelem és az elnincstelenedés életre hívója? A koronavírus újraírta a világ játékszabályait. Három rangos szakértővel beszélgettünk.
A világot egy láthatatlan ellenség támadta meg: egy vírus. Hogyan válhat egy mikroszkopikus méretű dolog a történelem megváltoztatójává, embermilliók halálának okozójává, a félelem és az elnincstelenedés életre hívójává? A koronavírus újraírta a világ játékszabályait. Három szakértővel beszélgettünk.
1. Peter Frankopan, világtörténelem-szakértő
euronews: Mit gondol: az, hogy a koronavírus ilyen gyorsan és könnyen képes terjedni, abszolút nóvum a pandémiák történetében?
PF: Nem. Én úgy gondolom, hogy ugyan egy olyan világban élünk, ahol a technológia, az utazásaink lehetővé teszik a dolgok sokkal gyorsabb mozgását, de a világjárványok sok ezer évre visszamenőleg a világtörténelem fontos részei. Az a probléma, hogy mi, emberek annyira közel élünk az állatokhoz, hogy róluk könnyen terjedhetnek át ránk káros és veszélyes dolgok. Ez része annak az árnak, amit a mostanra rendelkezésünkre álló élelmiszerkínálatért fizetünk. Ami a szokatlan volt ebben a járványban, az az, hogy miután Vuhanban azonosították, mennyire gyorsan terjedt át Európára, valójában ezt a sebességet kell most másképp elemeznünk. Itt vagyunk több mint másfél évvel az első eset azonosítása után, és csak most kezdett el végigsöpörni Indián, méghozzá nagyon pusztító módon. Tehát ezek a dolgok időbe telnek, ám sokat elárulnak a kommunikációs, az utazási szokásainkról. De maga a sebesség szerintem nem olyan drámai, mint gondolnánk.
en: Visszatekintve a történelemre, összehasonlítva a korábbi fertőzésekkel, hogyan változtathatja meg ez a világjárvány a világpolitikai rendet?
PF: Nos, én azt hiszem, minden attól függ, hogy mi jön ezután. Úgy értem, mielőtt a járvány elkezdődött, mindenki számára világossá vált, hogy ez volt az az időszak, amikor Kína kiszámítható vagy éppen kiszámíthatatlan módon, de nagyon gyorsan tört fel. Oroszország saját szomszédaival, különösen Ukrajnával való kapcsolata pedig rendkívül problémás volt. Az éghajlatváltozás és annak Dél-Ázsiára, valamint a Közel-Keletre és Nyugat-Afrikára gyakorolt hatása olyan dolog, ami miatt sokan aggódnak. Tehát amúgy is nagy változások idejét éljük. Ergo bizonyos szempontból a járvány katalizátorként működött, lelassított néhány dolgot, a levegőnk tisztább lett. A madarak énekelnek, mert nem utazunk annyit. De a valódi hosszabb távú hatás a világ szegényeit sújtja majd. A legnagyobb nyomás az ilyen jellegű környezetekben jelentkezik, mert a gazdag országok képesek maximális adósságot generálni, amire szükségük van, és meg tudják győzni a befektetőket arról, hogy fizetni fognak. A feltörekvő piacok és országok viszont fejletlenek, máris rettenetesen szenvednek, és ez a szakadék az elkövetkező években még tovább mélyül majd.
en: a visszamegyünk a történelemben, volt már ilyen gazdasági vagy pénzügyi hatása egy pandémiának?
PF: Amiért a mostani világjárvány más, az az, hogy bár emberek millióit érinti, a halálozási arány valójában nem is olyan rossz. Nagyon drámainak tűnik persze, mert látjuk a tévében. De ha mondjuk a 100 évvel ezelőtti spanyolnátháéhoz hasonló lenne a mortalitás, akkor 3 millió helyett több mint 250 millió embert veszítenénk el. A halálesetek mindegyike persze személyes tragédia a család számára, amit természetesen el kell kerülni és ezért intézkedéseket kell hozni. De mindez nem változtatja meg a munkakapcsolatokat, hiszen nincs jelentős demográfiai változás. Arról szól az egész, hogy a kormányok miként kezelik adósságaikat, és hogy hogyan építjük újra a kapcsolatot a politikai centrum és az állampolgárok, az adófizetők között. És ez azt hiszem, valóban fontos vita, ami már zajlik. De a következő években fel fogunk gyorsulni.
en: Gondolja, hogy a covid utáni világban csökkent az egymásra utaltság?
PF: Nagyon aggódom amiatt, hogy ennek a függetlenedésnek van egy sötét oldala is. Szerintem sokkal nehezebb, mint amilyennek az emberek felé kommunikálják. Nyilvánvalóan magas szinten vannak a geopolitikai kirakós darabjai, ezeket meg kell vizsgálni. De nagyon remélem, hogy visszatérünk a normális kerékvágásba, mert ha nem térünk vissza a normális szintre, az inflációhoz és az árak ugrásszerű növekedéséhez vezet, ami rövid távon pusztító lesz.
en: Az orosz Szputnyik vakcina politikai eszköz, vagy fegyver a közös ellenség, a covid ellen?
PF: Nos, amikor látjuk, hogy az oroszok oltásukat kínálják, arra gondolunk, hogy ez egy eszköz. És az első kérdés az, hogy hol a párhuzam? Hol vannak a vakcinák és hol van az orvosi segítségünk a világ más részein? Miért nem használjuk az oltóanyagokat egyformán, úgymond diplomáciai módon? Az biztos, hogy Oroszország és Moszkva megpróbálja kihasználni hatalmát. Oroszország egyébként globálisan sokkal gyengébb pozícióban van, mint azt az emberek többsége gondolja. De meglehetősen körültekintően kell használniuk képességeiket a diplomáciában. Szerintem mi Európában elzárkózunk attól, hogy mit is akarunk. Pedig valójában már az is szóba került, hogy hogyan korlátozzuk az oltóanyagok Európából a világ más részeibe történő szállítását. A gyógyszeriparban pedig gátoljuk a szellemi tulajdon felhasználását az olyan gyógyszerek árának csökkentése érdekében, amelyek életeket menthetnének a fejlődő világban. Úgy hiszem, Európában azt várjuk, hogy mindenki úgy cselekedjen, hogy az nekünk jó legyen. De valójában, ha tükörbe nézünk, sok mindent kéne jobban csinálnunk.
en: világ polgáraiként kötelesek vagyunk-e most, a pandémia alatt nagyobb jelentőséget tulajdonítani az egészségügyi rendszer szabályainak és az orvosi kutatásnak regionális szinten, illetve a szabadkereskedelmi megállapodásokban?
PF: A sors iróniája, hogy ez a válság pozitív eredményeket is hoz. Az egyik dolog, amire szerintem a járvány tanított minket, az az, hogy sokkal integráltabb globális válaszra van szükség a betegségek és járványok kezeléséhez. Az egyetemi kutatóközpontok közötti együttműködés valódi csoda volt ebben a folyamatban: Láttuk, milyen gyorsan és hány oltást fejlesztettek ki. A valóság az, hogy az orvosi finanszírozásnak csupán három százaléka megy víruskutatásra. Ezért is gondolom, hogy nagyon fontos az a módszer, ahogyan egyre jobban együttműködünk a betegségek strukturáltabb gyógyításában, például a rák, az AIDS esetében. Ugyanakkor úgy hiszem, hogy valódi remény van arra, hogy ezek az együttműködések más területeken is működhetnek, ezért lesz némi előrelépés a közös munka terén. A probléma persze az, hogy a politikusok minden országban mindig elrontják a dolgokat, mert ezek aztán olyan problémákhoz vezetnek, amelyekre semmi szükség. Vagy hatalmi játszmákhoz. Ami az orvosi együttműködést illeti, remélhetőleg jobb helyzetben leszünk a világjárvány után mint előtte voltunk.
en: Utolsó kérdés. A járványügyi adatok tragikusak. Ahogy Ön is mondta, a spanyolnáthához, vagy a 14. század járványaihoz mérve a covid nem olyan pusztító az emberiségre nézve. Pszichésen sérülékenyebbek vagyunk régen élt elődeinknél?
PF: Ezt nem tudom megmondani. Amit mondhatok, világtörténészként, az évezredek ismeretében azt kell mondjam, az emberek nagyon ellenállóak, jók abban, hogy pusztító háborúk, népirtások, hatalmas tragédiák után újrakezdjék az életüket. Képesek vagyunk talpra állni, és megpróbálunk néhány tanulságot levonni. Azt hiszem, emiatt nem aggódom. A probléma az, hogy amikor a kormányok nagyon komoly adósságokban mennek bele, később végzetes döntéseket képesek hozni, ha nem képesek teljesíteni amit vállaltak. Mindannyian tudjuk, hogy ha nincs elég étel az asztalon, ha elfogy a pénz, akkor jönnek a problémák. És azt gondolom, hogy a világ fejlett gazdaságaiban jelenleg ellenállóbbak vagyunk. Az viszont aggodalomra ad okot, hogy fokozódik a szembenállás azon államok között, amelyek nem képesek támogatni. És ehhez nem kell sok, elég hozzá a rossz időjárás, a rossz termés. Elképesztő eltolódásnak vagyunk tanúi. Az agrárpiacoktól kezdve az idei francia bortermésen át a gabonafélék áráig. És nem kell sok ahhoz, hogy ezek kikerüljenek az irányításunk alól. Tehát nem az ellenállóképesség a kulcskérdés, hanem az, hogy az emberek maguk mögött hagyják-e különbségeiket és harcolnak-e? Találnak-e módot arra, hogy dolgozzanak és támogassák egymást? Optimistaként és pragmatikusként mindezek ellenére úgy gondolom, hogy nagyon jók vagyunk a múltbeli problémák kezelésében.
2. Karina Knorr-Cetina, a Chicagói Egyetem társadalomtudósa
en: Az emberek több hónapos elzártságban, magányban voltak kénytelen élni, társadalmi akadályok épültek így. Radikálisan voltunk kénytelenek változtatni életünkön. Milyen alapvető tanulságokat vonhat le a világ a pandémiából?
KKC: Nos, az egyik alapvető tanulság, hogy mindez nem csupán biológiai vagy epidemiológiai probléma volt, hanem hatalmas zavart okozott társadalmi életünkben. Abban, hogy mit is jelent számunkra a társadalom. Ez azt jelenti, hogy nagyon sok ilyen ún. könnyű kötelékünk van általában van a társasági életben. Gondolok itt a kisebb interakciókra, mondjuk ha elmegyek egy pékségbe, és kérek bármit, mondjuk egy kávét, akkor mosolygok, akkor kapok egy szolgáltatást. Amit megköszönök. És ezek nem elkötelezett cserék. Nem vonnak maguk után szolidaritást. De mégis egyfajta társadalmi interakciót hoznak létre, amely olyan, mint egy közeg, például az, amiben úszunk. És ez a közeg most eltűnt.
en: Meglepődött azon, ahogy a társadalom viselkedett az idősebb emberekkel? Mert hirtelen aggódni kezdett mindenki az idősek életéért. Nem hagyták őket magukra.
KKC: Igen, azt hiszem, hogy ez nagyon pozitív, többnyire valóban pozitív része volt az egésznek, mert nem volt törvényszerű, hogy így lesz. Úgy is hozzáállhattak volna, ahogy néhány országban tették, hogy az erősebbek túlélik, a gyengébbek nem. És ha mindenki hajlamosabb a betegségre, és nem képes túlélni, akkor ezt el kell fogadni. De a legtöbb állam és a legtöbb társadalom nem így tett, és gondoskodott róluk. Ha kapitalizmusban élünk is, annak van társadalmi összetevője is.
en: Újra felfedeztük az egészségügybe történő befektetés fontosságát. Az emberek pedig újra felfedezik a szolidaritás fontosságát, félreteszik a kapzsiságot és a szélsőséges individualizmust.
KKC: Nem, nem hiszem, hogy az utolsó működni fog. De a szolidaritás kérdése, az egy mély kérdés: az egyik, amire a pandéma rávilágított, és most főleg az Egyesült Államokról beszélek, ahol egy évre itt ragadtam. A maszkviselés megtagadása például. Ha arra kértük az embereket, hogy hordják, azt gondolnánk, hogy ez nem egy nagy ügy. De itt valóságos maszkháború kezdődött. És rádöbbentünk, hogy mi bizony nem vagyunk nemzet. Nem vagyunk egység. Egészen váratlan vonalakon következett be törés, lettünk megosztottak. Nem azt mondom, hogy ez a megosztottság korábban nem létezett, de nem kellett figyelnünk rá, mert nem volt rá szükségünk.
en: Innen kiindulva, mit gondol, a szociális távolságtartás gyakorlata egyszer majd, a járvány elmúltával is megmaradhat?
KKC: Nem, egész biztos, hogy nem. Ezen a szinten szerintem teljesen felépülünk. De inkább politikai - és teljesen kollektív- szinten. Tudja, ez a mi elképzelt közösségünk, hogy a "mi, mint egységes nép" - az sokáig probléma lesz. És nem látok arra utaló jelet, hogy például az Egyesült Államokban ez javulhatna.
en: Smart work és virtuális csúcstalálkozók. A digitális világ a vártnál gyorsabban érkezett az életünkbe. Tartós és jelentős változás előtt állunk? Vagy minden visszatér a régi kerékvágásba, ha ennek az egésznek vége?
KKC: Az Egyesült Államokban sok vállalat már a félidőben elkezdett visszatérni a régi gyakorlathoz, míg mások pedig annak érdekében tettek, hogy megszabaduljanak ingatlanjaiktól, mondván, az emberek otthonról is dolgozhatnak. Azokon az egyetemeken, ahol én dolgozom, ott visszatérünk. Megpróbálunk visszatérni a normális kerékvágásba, mert tudjuk, hogy a hallgatók nemcsak a tanulás miatt jönnek egy amerikai egyetemre, hanem az ott kialakítható szociális háló miatt is. Nem egy képernyő előtt ülve akarnak diplomát szerezni. Szóval, valószínűleg teljesen vissza kell térnünk a régi gyakorlathoz.
3. Jean-Paul Fitoussi közgazdászprofesszor
en: Világjárványoktól sújtva a világgazdasági rend felfedezte hiányosságait - az országoknak kell a segítségére sietniük és megmenteniük. Az Ön egyik elmélete az ún. lámpaelmélet, a lámpa-metafora szerint mi csak a társadalomnak azt a részét ismerjük, amelyet lámpa világít meg. De van egy ismeretlen, sötét oldala is. Vajon a Covid, a járvány megvilágította-e ezeket a területeket?
JPF: Arra a tényre világított rá, hogy az európai egészségügyi rendszerek nem voltak olyan hatékonyak, mint azt hittük róluk. Ha elmondhatom, különösen Franciaország vonatkozásában, nagy meglepetés volt felismerni, hogy a francia orvosi rendszer korántsem volt az első a világon, ahogy azt korábban hittük. Mert nem fektettünk be eleget a kórházi rendszerbe, mármint pénzt. Mivel azt akartuk, hogy minél kevesebbe kerüljön a működtetése. A valóságban pedig egy hibásan működő rendszert hoztunk létre, ahol orvosok helyett menedzserek dolgoztak.
en: És mi a helyzet az állam szerepével?
JPF: Az állam fő feladata a lakosság védelme. És a Covid 19-krízis erre nagyon durván emlékeztetett bennünket. Az államok mind készen állnak a lakosság védelmére. Nincs egyetlen állam sem, aki ezt nem tette volna meg, míg korábban a munkanélküliek, vagy a potenciális munkanélküliek, vagy a csődeljárás előtt álló vállalatok védelme felért a mainstream gondolkodásmód megsértésével. Rádöbbentünk, hogy a globalizáció miatt, ha szélesre tárjuk az ajtókat, emelnünk kell az emberek védelmének szintjét, mert ha nem, eljön az idő, amikor kénytelenek leszünk így tenni, mert válság vagy forradalom robban ki.
en: Professzor úr, úgy gondolja, hogy a helyreállítási terv, amelyet a világjárvány által kiváltott válságra adott válaszként hagyott jóvá az EU, elegendő lesz a szociális Európa főbb projektjeinek átalakításához?
JPF: Nos, a helyreállítási tervben két pont van: először is létezik, és ad némi tartalmat az eurókötvény gondolatának. Ez Európa szolidaritási finanszírozását jelenti.
en: Egy nagy előrelépés?
JPF: Ez valami rendkívül pozitív. Ennek ellenére a helyreállítási tervet végtelen viták miatt nem hajtják végre. Ha az Egyesült Államokat vesszük referenciaként, akkor azt látjuk, hogy összesen 7000 milliárd euró áll rendelkezésünkre, szemben a 750 milliárddal - holott az EU-nak több lakója van, mint az USA-nak. Amennyire láthatjuk, mi nem játszunk a blokkban szereplő nagyfiúkkal. Természetesen egy ilyen erőfeszítéssel az USA meglehetősen gyorsan felépül, és versenyelőnye lesz Európában, amely még tovább bővülhet.
en: A covid a vezetés súlyos hiányát is feltárta az EU-ban?
JPF: A népet kigúnyolják, mivel azt mondják nekik: "nem vagytok igazi polgárok, mivel nem vagytok képesek lágyítani országaitok politikáját, bár mi azért úgy teszünk, mintha állampolgárok lennénk". Elvesztették szuverenitásukat. A szuverenitást, amelytől megfosztják őket, valójában nem használják európai szinten. Ez Európa problémája, hogy "szuverenitási vákuum" van. Nincs európai szuverenitás és nincs nemzeti szuverenitás. Tehát mit csinál az európai nép ilyen körülmények között? Keres egy úgymond "gyógyítót", ez a gyógyító pedig a populizmus. Megígéri, hogy minden lehetséges, még akkor is, ha ő maga sem hiszi el. Ezért az emberek azt gondolják, hogy nincs mit elveszíteniük, mivel a politika nem változott, ők továbbra is munkanélküliek, egyre szegényebbek, az alsó középosztály lassan eltűnik, mit veszíthetnének. "Próbáljuk ki hát a populistákat" - mondják.